Nem is volt kérdés, csak egy cím: Legjobb és a legrosszabb pillanatok egy listán, amit a #backpackerszülinap-ra Viki kért. Pont aznap találkoztam a vele, ő pedig nem más, mint a wanderlust.hu egyik bloggere. Mondtam neki, hogy feladta a leckét. Ahogy a mondás tartja: utazás közben vagy van egy jó napod, vagy egy jó sztorid.
Szóval mik voltak ezek az élmények? Jöjjön a lista:
A JÓK:
1. Amikor kiderült, hogy vannak más backpackerek
Sokan nem tudják, de amikor neki indultam első utamnak, még csak nem is hallottam arról, hogy vannak hátzsákos utazók. Önkénteskedni mentem Argentínába, és nagy szerencsémre egy backpacker hostelben kaptam szállást. (Ezért is fizetni kellett, úgy mint az önkénteskedésért). 
Hogy miért volt szerencsém a szállással? Ma is pontosan emlékszem. Ahogy lepakoltam a cuccaimat, rögtön lementem a közösségi térbe (a non-stop bárba), mert ott volt jó wifi. A bárpultnál ülő lányok és fiú észrevették a félős lányt a sarokban, és odaszóltak, hogy nehogy már egyedül üldögéljek. Mikor csatlakoztam hozzájuk jött a ma már szinte teljesen megszokott körbeszélgetés, ki honnan jött, és mióta van úton. Rövid idő alatt tiszta lett számomra, hogy mindenki egyedül utazik már hónapok óta. Nem tudjátok elképzelni milyen az, amikor rájössz, hogy nem vagy egyedül. Nem őrültem meg! Csak egy embertípushoz tartozom, akikkel még sosem találkoztam. A vándorvágyókhoz.
2. Amikor a buszon ültem
2015 elején, fix állás nélkül, éhesen egy tömött buszon ültem a klausztrofóbiámmal, és néztem a száguldó utat magam mellett Kambodzsában. Akkor esett le, hogy sehol máshol nem lennék szívesebben, és hogy végre tényleg megcsináltam. Elindultam egy olyan útra, ahonnan nem szól vissza a jegyem.
3. Amikor láttam a tangósokat
Bakancslistám első elemét, hogy lássam a tangósokat élőben táncolni, 14 év után húzhattam le a listámról. Ez volt a legnagyobb álmom. Amikor végül átrepültem egy óceánon, egy olyan városba, ahol nem ismertem senkit, és amikor végül ott ültem egy régi-régi táncteremben, nézve az előttem elsuhanó szenvedélyes táncosokat, megértettem: elkezdődött az életem. Többet nem legyintek, hogy úgysem tudom megcsinálni. Többé nem álmaim, hanem céljaim lesznek. Nem lesznek kifogások, csak feladatok. Nem csinálok többé olyat, amit más vár el tőlem, társadalom, ismerősök, csak és kizárólag azt, aminek nincs “semmi értelme”. Ami őrültség. Aminek nem lesz egy diploma vagy egy nyelvvizsga az eredménye. Csak és kizárólag azt, ami ekkora mosolyt tud tenni az arcomra.
4. Amikor rájöttem, hogy megvan a mindenem
Indiában úgy két percenként akarnak neked valamit eladni Goa partjainál. Folyamatosan mondtam az eladóknak: nem kel kendő, nem kell nadrág. Nem kellenek ékszerek, nem kell semmi, köszönöm. Ahogy a 10. eladó is feladta az árusítást, és végre magamra hagyott, körbenéztem a csodálatosan széles tengerparton, hallgattam a hullámokat, a pálmafák a kis dombocska oldalában susogtak. Beletúrtam a lábam a homokba és elismételtem: nincs szükségem semmire. Ez az érzet csak fokozódott, amikor Varanasiba mentem.
5. Amikor visszamentem Gili Air-re
Gili Air-en elveszettem a bankkártyám, és nem tudtam elhagyni a szigetet. Majd amikor végre sikerült éveken keresztül azt álmodtam, hogy próbálok visszamenni a szigetre. Vagy ott vagyok, és keresek valakit. Két hetente, havonta visszatért ez az álom. Először csak azt gondoltam, hogy az utazás hiánya okozza a visszatérő álmokat, ám amikor még Új-Zélandon is a kis indonéz szigetet láttam álmaiban, fogtam egy repülőt és visszalátogattam.
Ahogy leszálltam a hajóról, meghallottam magam mögött egy régi barátom hangját: “Welcome home, Bori”.
ROSSZAK
1. Amikor magányos voltam
Sokan kérdezik, hogy szoktam-e magányos lenni, és erre a válasz egy határozott nem. De volt már olyan, hogy voltam. Egy nap egy észak-perui szálláson szálltam meg, és valamiért a harmadik emeleten kaptam szobát, pedig lett volna lejjebb is. Pár óra múlva rosszul lettem. Rázott a hideg, és hamarosan minden kijött belőlem. Nem volt vizem, és rettenetesen kiszáradtam. A fáradságtól azonban mozdulni sem tudtam. Csak vacogtam az ágyban és hallgatóztam, hátha jön valaki arra. Nem jött. Pár óra múlva elindultam lefelé a lépcsőn. Végül tudtam szólni a recepciósnak, hogy segítségre lenne szükségem, de az előtte lévő pár óra tényleg szörnyű és magányos volt.
2. Amikor megtámadtak
Nyilván eddigi utazásaim legrosszabbja volt, amikor lekerült rólam a rózsaszín szemüveg. Nem minden ember jó.
3. Amikor összetörték a szívem
Én az a fajta lány vagyok aki csak szökőévben lesz szerelmes, mert olyan sokáig tart meggyászolni egy előző kapcsolatot. Ez a 2015-ös utam részben egy fiú miatt lett rövidebb, akivel Indonéziában ismerkedtem meg, és aki megkért, hogy jöjjek haza. Majd amikor már itthon voltam, meggondolta magát, és nagyon csúnyán szakítottunk. Nagyon nem akarom ezt a témát ezen a blogon feszegetni, de ebben a posztban olvashattok arról, hogy ezt hogy éltem meg.
4. Amikor majdnem meghaltam
Hát volt ilyen is. Amikor Peruban voltam, volt egy földcsuszamlás, és a Machu Pichu be volt zárva. Mi, két másik utazóval úgy döntöttünk, hogy ettől függetlenül megpróbálunk bemászni. Amikor jöttünk visszafelé, volt még egy fölcsuszamlás, és csak valami csodának köszönhetően, minket nem vitt el. Ez egy nagyon hosszú és izgalmas történet, amit részletesebben majd a hétfői előadáson mesélek el. Így most nem spoilerezem le.
5. Amikor mindenki be akart csapni Indiában
India a csodák világa. Vannak nagyon jó és nagyon rossz emberek. Nekem úgy tűnt, hogy a nagyon rosszak mind összeesküdtek ellenem egy nap, és mind Új-Delhiben vártak rám. Erről itt írtam.
Érdekes volt ezt a listát megírni, és látni, hogy jó és rossz dolog úgyanúgy történnek utazás közben, mint amikor az ember itthon van. Bár erre a listára ugyanannyi jó mint rossz emléket írtam össze, azért szerencsére úgy érzem, hogy sokkal több a jó mint a rossz.
Ilyen és ehhez hasonló történeteket mesélek majd el, most hétfőn a Történetek a Hetedhét Határról című előadásom alkalmával. Gyertek.
