Bori és a Békés szülinap – India 13

Indiában az utolsó egy hét nagy hajrá volt. Az egyetlen nap, amikor nem szálltam le vagy fel vonatra, a szülinapom volt. Tudtam, hogy idén is valami emlékezetes dolgot szeretnék csinálni. A szülinapok mindig is nagyon fontosak voltak számomra: az élet ünneplése ez. Jó előre kitaláltam, hogy idén egy gangeszi hajókázással teszem emlékezetessé ezt az ünnepet.

Reggeli után fogtam a fényképezőgépemet és sétára indultam, egyenesen az égető Gath felé. Varanasiban több helyen is van ilyen. Itt égetik a halottaikat a helyiek. Rengetegen jönnek ide utolsó napjaikra, mert állítólag aki itt hal meg, többé nem reinkarnálódik. A keskeny kis utcán gyakran a falhoz kell lapulni, mert hozzák-viszik a lepellel leborított testeket a gyászolók.

Úgy tartják, a test 5 elemből épül fel: a vízből, a földből, a füstből, a tűzből és az égből. A halottat egy fából készült girbe-gurba hordágyon hozzák a folyóhoz, lepellel letakarva. Először belemártják a Gangeszbe, ezzel szimbolizálva, hogy visszaadják a víznek. Ezt követően ráteszik a máglyára, ami különböző fából lehet, a halott családjának pénztárcájához mérten. A férfiak arany, a nők vörös lepellel vannak letakarva. Mármint a halottak. Nők nincsenek is a szertartáson, mert ők sírnak, ezzel elszomorítják a lelket, és az bánatában nem hajlandó elmenni. Csak férfiak állják körbe a fára fektetett, lepelbe csavart testet, és mindenféle adományokat dobálnak rá, mielőtt a legközelebbi hozzátartozó meggyújtaná. A lélek a szájon át távozik a füsttel fel az égbe. A tűz hamuvá változtatja a testet. Így kész is a kör. Minden visszakerült oda, ahonnan jött.

Jó sokat ücsörögtem ott. Néztem, ahogy a lepel a tűz hatására felpenderedik, megfeketedik, és könnyed pernyeként felszáll az égbe. Szép lassan ki lehet venni  halott alakját, a nyakát, az orrát, a vállait. Senki nem áll meg, hogy bánatos képpel nézze a halottat. Teszik a dolgukat. Gyújtogatják a tüzet, ajándékot szórnak rá, sürögnek-forognak. Élnek tovább.

Az, hogy a halál folyamatosan szem előtt van, elfogadhatóvá teszi azt. Azzá, ami: az élet részévé. Úgy hiszem, mi itt nyugaton nagyon kitoltunk magunkkal, hogy nem így viszonyulunk hozzá. Ahogy írtam, direkt választottam ezt a várost a születésnapom ünnepléséhez. A születés-halál körforgás egy nagyon szép szakaszát élem meg éppen. Úgy érzem, jutalmul kaptam ezt az életet.

Hálás vagyok érte, hogy jó helyre születtem, és jó emberek közé. Ráadásul egy fantasztikus időszakban, amikor hazámban béke van, és a legnagyobb problémám az szokott lenni, hogyan szabaduljak el a munkahelyemről 3 hétre, hogy bejárhassam a Földet.

Ahogy ott ültem a csónakban a Gangeszen, észrevettem (bár eddig is láttam, de csak most tűnt fel), hogy mennyire szimbolikus a város elhelyezkedése. Az egyik oldalon pezseg: mosnak, fürdenek a Gangeszben – maga az élet. A másik oldal teljesen sivár. Még egy fa sincs. Valahol akkor kezdett el mocorogni bennem annak az egyensúlynak a megértése, ami körbe vesz minket. Minden tézisnek antitézise, minden fehérnek feketéje. Békésen csónakázva elmélkedtem, milyen események miket hoztak az életembe idáig. Minden darabja az életem puzzle-jének összeállt és megértettem: minden úgy van jól, ahogy van.

Este 7 órakor egy szertartás keretein belül áldoznak a Gangesznek. Rengetegen gyűlnek össze a parton, fáklyákkal és kis mécsesekkel. Hangosan dobolnak és ajándékokat hoznak a folyóistennek. Mi is vettünk úszó mécsest. A tutajos azt mondta, hogy ha meggyújtom és elengedem a vízen, kívánhatok valamit, és a Gangesz teljesíti.

Ott ültem, a kezemben a kis égő lánggal. Tanácstalanul. Mit kívánjak? Mindig azt kívánom, hogy legyek boldog. Régen azt gondoltam, ez a jolly joker. De  már értettem: ezzel kívánok magamnak szenvedést is. A kettő kéz a kézben jár. A boldogságért is megfizetünk, vagy előbb, vagy utóbb. Kívánjak magamnak jobb karriert? Férjet? Mivel fogok ezekért megfizetni? Nem engednék semmimből, amim már meg van. És hirtelen elöntött a hatalmas megnyugvás, és a mantra, amit még Goán tanultam: nincs szükségem semmire.

Elengedtem a gyertyát, és annyit mondtam magamban: köszönöm!