Kedves Olvasók!
Nagy kalandnak lehettek most részesei; bepillantást nyerhettek két digitális nomád barátnő mindennapjaiba. Kéthetente osztják majd meg veletek az életük történéseit az indulástól kezdve az utazáson át egészen a rájuk váró váratlan helyzetekig. Hasznos tippeket kaphattok majd tőlük, megmutatják a nomádság igazi arcát és végig vezetnek titeket a belső folyamataikon is.
Edina: Ahhoz, hogy megismerjetek minket, a gimis éveinkkel és a barátságunk történetével kezdeném.
Először osztálytársak, majd nemsokára barátok lettünk, egy ideje pedig már lakótársak is vagyunk. Úgy hiszem, mindkettőnk nevében beszélhetek, amikor azt mondom, jól ismerjük a másikat. Egy ilyen, hosszú ideig tartó utazásnak nem könnyű nekivágni olyasvalakivel, aki pár hónapja van csak melletted, ahogyan egy régi baráttal sem. Az élet mindig megdob megoldandó feladatokkal, amelyekre gyakran másként reagálnak az emberek. Ilyenkor nem marad más, csak az egyezség.
Évek óta foglalkoztat minket a digitális nomádság gondolata, azonban mindig volt kifogás arra, hogy miért ne induljunk el. Először Covid, majd munkahely, albérlet, család, barátok, kapcsolat…Tavaly év végére viszont kifogytunk a kifogásokból. Elkezdtünk arra koncentrálni, hogyan is teremthetnénk meg magunknak azt az életet, amiért tudat alatt évek óta dolgoztunk.
Vivi: Az elmúlt néhány évünk nem ment éppen flottul és gördülékenyen. Ami engem illet, mondhatom, hogy az élet nullás géppel esett neki az identitásomnak; ott küldött padlóra, ahol ért. Fuldokoltam. Tavaly év végén aztán egy régi város összedőlt romjai felett állva rájöttünk, hogy az utazás valójában már régóta tart, az út pedig ide, ehhez a checkpointhoz vezetett minket. Innentől kezdve egy új korszak veszi kezdetét, egy egészen más szinten.
Meghoztuk a döntést. Valami hív, indulni kell! Hogy pontosan hogyan, azt nem tudtuk. Szinte semmit sem tudtunk. Azt viszont igen, hogy gyerekkel a hónunk alatt azonban mégiscsak nehezebb lenne ennek a hívásnak felelni, úgyhogy az átokból egyszerre áldás lett, mi pedig a panel albérletünk apró konyhájában találtuk magunkat, egy-egy csak oda szóló repjeggyel a kezünkben.
Azóta romokat takarítunk és igyekszünk minél kevesebbszer ledobni az ékszíjat. Habár mesésen hangzik az egész, és jól mutat kívülről, azért mégiscsak ott vannak a lelkünkben zajló, nem mindig könnyű folyamatok is. Sokakat megtéveszt az illúzió és távol tartja őket attól, hogy az álmaik után menjenek. Azt gondolják, hogy csak akkor lehet elindulni, amikor minden tökéletes, így viszont a jövőben ragadnak úgy, hogy valójában sosem érnek el oda.
Edina: Nem könnyű félig a múltban, félig a jövőben létezni sem érzelmileg, sem fizikálisan. A múltat el kell engedni, mondják sokan. Az elengedéssel viszont az is együtt jár, hogy olyat is elengedsz, amit nem szeretnél. Fél lábbal a múltban, fél lábbal a jövőben vagyunk, ám most mind a ketten azt érezzük, meg kell élni a jelent a jó és a rossz pillanataival együtt. Nem veszhetünk el egyikben sem.
Vivi: Az első tanulság, hogy ezek az utak nem csak pénzbe kerülnek. Nem a repjegy a legdrágább, hanem az emberi kapcsolataink. Az, hogy vajon a szeretteink egészségben megvárják-e, amíg hazaérünk. A számunkra fontos embereket elengedni, feldolgozni azt, hogy nem rossz szándékkal ugyan, de önzőségnek érzem, hogy életemben először az egyéni fejlődésemet teszem prioritássá. Hogy kik lesznek azok, akiket képletesen magunkkal viszünk, hogy együtt éljük át a kalandot.
Szóval, együtt igyekszünk legyőzni a félelmeinket, az eddigi életünket lassan becsomagoljuk egy bőröndbe, a szívünket kinyitjuk az ismeretlenre és nem nézünk hátra. Indulunk.
Folyt.köv. – a változás és hiba jogát fenntartva.
A Tiktok csatornánkon is követhettek minket, ha velünk tartanátok ezen a nagy utazáson.
Téged is érdekel a digitális nomád élet? Gyere el a júniusban induló Masterclass-ra!
Ha pedig az érdekel, hogyan tudsz te is helyfüggetlenül dolgozni, klikk ide.
