Nos, nem tudom, hogy ez a blogposzt kinek lesz hasznos, de azért itt volt az ideje, hogy egy gyors összefoglalót írjak arról, hogy hol tartok a felkészülésben. Mint azt már sokan tudjátok, januárban elutazom a Nagy Útra.
A munkahely / munkák
Papírok aláírva, sikerült megállapodni a főnökömmel, egy elég jó konstrukcióban. Távmunkában továbbra is dolgozom a jelenlegi cégemnek, napi pár órában.
Sikerült rendezni a vállalkozóit, 2015-től KATA-s vállalkozóként működöm tovább. Így az itteni munkáimat is tudom tovább vinni.
Technikai felkészülés
MacBook
Úgy volt, hogy felújítom a laptopom, de meggondoltam magam, és inkább eladom a régit és egy újat veszek helyette. Ez elég hamar végbe is ment. Fontos, hogy tudjak majd gépről dolgozni, és ne legyen vele bajom. A Macbook Air mellett döntöttem, ami 1,2 kilós. Nekem való:) Sikerült egy kis kedvezményt is kapnom, így 255 000 – ért vettem meg. A régi MacBook eladó. Ez itt a reklám helye.
Most egy iPhone-t kell még vennem, amit majd függetlenítve használok, amerre megyek. Így remélhetőleg tudok majd internetet csiholni vele.
Gondolkoztam egy kamerán, de azt hiszem az iPhone fogja pótolni.
A fényképezőgép, amit használok, az nem az enyém, és jó nehéz is, de nem is tudok most másikat venni, és a tulaj ( édesapám) nem használja, így ez jön velem.
Orvosi ellenőrzés és oltások
Voltam fogorvosnál, és nőgyógyásznál az általános évi csekkolásra. Szintén elmentem egy vérvételre, de ez nem csak az út miatt, hanem mert vega vagyok, és tudni akartam, hogy ennek van-e valamilyen negatív hatása a szervezetemre. Mint kiderült: Nincs! Tökéletesek az eredményeim.
Az oltásokat már elkezdtem: HPV, Hepatitis. És még van egy-kettő, amit újra kell lőni, mert 2009-ben kaptam meg utoljára. Ez jó kis kiadás anyagilag, de be volt tervezve.
Pénzügyek és biztosítás
Kell egy új bankszámla. Mert, ugye egy bankkártyával nem utazunk. Ezt a jövő héten intézem. Ezzel együtt tervezem rendezni a bankszámlához tartozó biztosítást. Új-Zélandon van általános baleseti ellátás, alanyi jogon, de a többi országra majd sakkozom a bankkártyákkal. Legalábbis ez a terv:)
A jelenlegi bankomnál be kell jelentenem, hogy lelépek, hogy ne ijedjenek meg, hogy sok lesz a külföldi kártyahasználat.
Repjegyek
Jah, majdnem elfelejtettem: Megvettem a jegyeket! Illetve, elég sokat belőle. Január 12-én indulok Thaiföldre. Ott kicsit lazulok 3 hetet, majd január végén megyek le Phuketbe, ahonnan átrepülök Sydney-be. Onnan még nincs repjegyem, de ahogy nézem jó sok lehetőségem lesz átmenni Új-Zélandra.
Testi-lelki felkészülés
Zenélés
Itthon egy zenekarban énekelek, és nem szeretném a zenélést teljesen feladni. Mondjuk énekelni bárhol lehet, de jobb ha valamin kísérem magam. Így vettem magamnak egy Ukulelét, és most azon tanulok játszani.
Yoga
Van egy furcsa betegségem: egy megmagyarázhatatlan nyomás a mellkasomban. Már vagy 10 éve van, és pár hetente jelentkezik. Néha annyira fáj, hogy nem is tudok kikelni az ágyból. Az orvosok nem igazán tudtak mit szólni hozzá, és én magamtól találtam gyógymódot rá. Idén tavasszal 40 napot böjtöltem. ( Igazából évente 2x ezt teszem). Minden egyes alkalommal elhagyom ilyenkor az alkoholt és még valamit választok mellé. Tavasszal 40 nap sport volt terítéken. Akkor pörögtem rá a jógára, és azóta egyszer sem voltak fájdalmaim. Hallelújah! Most épp egy Ashtanga jóga tanfolyamot végzek, aminek a segítségével majd út közben is karban tudom tartani ezt a furcsa betegséget.
Böjt
A böjtöket mindig szigorúan veszem. Soha nem szegem meg őket, és végül mindig nagyon élvezem is. Most épp az őszi böjtnél tartok. A feladat a cigiről való leszokás volt. (Ezt mondjuk évente kétszer-háromszor megcsinálom:)). Most annyit mondok, hogy a böjt alatt nem cigizek. Még három hét van hátra ebből a negyven napos böjtből, és annyira könnyen megy, hogy egy kis léböjtöt is hozzá vettem.
Vízum
Az új-zélandi vízum ugyebár megvan, de még az ausztrált el kell intéznem. Erről ennyit szerettem volna írni.
A backpacker.hu felkészítése
Sikerült sokat fejlődnie a blognak. Ezt a Goldenblog kampánynak köszönhetem. Nagyon sok emberhez eljutott az üzenetem. Elkezdtem a Pinterest oldalt is turbózni egy kicsit, és amikor megindulok, akkor majd lesz Instagram is. ( Mondtam már, hogy Social Media manager vagyok?).
Tervezek egy búcsú előadást is tartani. Remélem azon majd találkozunk. Ezúttal praktikus információkat osztok meg: Hogyan menjünk világgá címen.
Ha pedig az érdekel, hogyan tudsz helyfüggetlenné válni, milyen munkalehetőségek vannak, nézd meg az ingyenes Helyfüggetlen munka masterclass-t.