Életem legnagyobb ugrása

Annyira régóta vártam már, hogy megosszam veletek a következő nagy tervet, hogy azt el sem tudom mondani. Végre nincs több titkolózás, mindent szép sorjában elmesélek.

Az indonéz út hatása

Ok-okozat minden ebben az életben. Minden utazásom egy másikhoz vezet, és mindegyikből rengeteget tanulok. Legutoljára Indonéziában jártam. Emlékszem, ahogy pakoltam össze a cuccomat, végig azt mondogattam, az út izgalmát csitítva: ha a bankkártyám megvan, akkor mindenem megvan. El is hagytam rögtön az első nap a kártyám, pénz nélkül érkezve Gili szigetére, ami nem nagyobb mint a mi Margitszigetünk. Mint azt olvashattátok, a problémát sikerült elég szerencsésen megoldani: fotóztam ingyen szállásért, énekeltem ingyen sörért és pránanadiztam, amiért cserébe ételt kaptam. Az egész élmény hihetetlen hatással volt rám. Már itt elkezdett motoszkálni a fejemben az, hogy nem biztos, hogy csak úgy lehet utazni, ahogy eddig tettem: összegyűjteni egy kis pénzt és azt elverni. Az utam során sok olyan emberrel találkoztam, aki életvitelszerűen utazott, és hihetetlenül inspirálóak voltak számomra. Az utolsó napokban egy szörfparadicsomban egy srácnak elmeséltem, hogy hol jártam az elmúlt 3 hétben: megjártam Lombokot, Balit és Jávát. Mélyeket bólogatott és azt mondta: szóval sehova sem érkeztél meg igazán.1234260_10151693083188182_1843172034_n

Ez a mondat belémvésődött és nem hagyott nyugodni. Igaz, ami igaz. Indiában és Indonéziában 3 hét alatt annyi dolgot szerettem volna megnézni, hogy folyamatosan úton voltam, vagy az utamat szerveztem. Nem mondom, baromi jó volt mind a két út, de a szörfös srác rávilágított a problémára: lassulni kell. És az ázsiai sziget meg is mutatta, hogy ezt meg lehet csinálni.

A nincs-terv út tervezése

Megszületett a döntés, egy olyan utat szeretnék, amikor nincsenek határidők és retúr repjegy. Azt, hogy hova, még nem tudtam. Először szükségem volt egy kis inspirációra. Utánanéztem egy csomó olyan oldalnak, ahonnan ötleteket szerezhetek, hogy hogyan tudok hosszútávon utazni. Szép lassan körvonalazódott minden:

Novemberben megcsináltam a backpacker.hu-t, ahova átemeltem a régi, személyes blogomról az írásaimat. Egyre többen jöttetek a blogra, olyanok is, akiket még nem ismertem személyesen. Pár héttel ez előtt megjelent az első szponzor is, aki már anyagilag is támogatott.

Nem csak a szponzoroktól kaptam segítséget, de elküldtem az Origonak az írásaimat, és hamar beállhattam hozzájuk külsős újságírónak. Így az írásba fektetett energia lassan megtérül anyagilag. Tudtam, hogy olyan munkák kellenek, amikkel tudok majd kint is dolgozni.

A WW Dream számla

Január környékén elkezdtek beindulni a dolgok a saját cégemben is. Szabadúszóként konzultálok social media témakörben. Főállásban pedig egy szoftver cégnél vagyok szintén Social Media manager. A beinduló saját cégből elkezdtem félretenni egy kis pénzt minden hónapban. Ezt a számlát elneveztem: ww dream számlának.

Mindeközben mindenféle munkát elvállaltam, amiből akár egy kevés kis pénzt lehetett csinálni, pl. babákat fotóztam vagy éppen énekeltem egy rendezvényen. A cél az volt, hogy havi 100 000 forintot félre tudjak tenni. Még ekkor sem tudtam, hogy hova fogok menni.

Egy álmatlan éjszaka

Április elején, egyik nap, este 10 fele értem haza. A lakásom előtt, a körfolyosón többen is bagóztak. A szomszédom elémsietett, és előre is elnézést kért: legénybúcsú lesz, és több mint 30 embert vár. Elnézés ide vagy oda, egész éjszaka nem tudtam aludni, annak ellenére, hogy megettem 3 altatót, és a füldugót is mélyen betoltam a fülembe. Ölembe vettem a laptopom és kicsit bóklásztam a neten, amikor belefutottam egy cikkbe. Az Origón megjelent írás azt írja le, hogy 100 magyar kaphat idén is working-holiday vízumot Új-Zélandon. Miután végigfutottam a cikket, megpróbáltam aludni. Villany le, szem becsuk…”Hm, vajon mennyibe kerülhet egy repjegy Új Zélandra? Vajon milyen munkákat lehetne végezni ezzel a vízummal?”. 10 percenként kinyitogattam a laptopot, hogy megkeressem a kérdéseimre a választ. Végül reggel  felhívtam az épp Új Zélandon lévő haveromat, hogy meséljen egy kicsit. Valahol egy perc húsz másodpercnél tarthatott a skype számlálója, amikor eldöntöttem: irány Új Zéland.

szép-képek-milford

A vízum a zsebben: látszik a célvonal

Az, hogy hogyan szereztem meg a vízumot megér egy külön posztot, mert persze nem volt egyszerű. A lényeg, hogy május végén lett világos, hogy megyek. Január végén kell kiérnem, a vízumom egy évre érvényes.

622735519812791_a-e4883560_ssbuUg_pm

Amikor megláttam az emailt, amiben értesítettek arról, hogy mehetek, egyrészt baromi izgatott lettem, másrészt pedig az egész valóssá vált és ez ijesztő volt. Már nem nagyon szeretnék visszalépni. Ha lehet, az eddiginél is sokkal tudatosabban kezdtem el szervezni az életemet. Kis listákat írtam, hogy mi a következő teendő. Elkezdtem összeszámolni, hogy mennyi pénzre lesz szükségem, és rájöttem, hogy a tempó, amivel félreteszek, még nem lesz elég biztonsági tartaléknak. A következő lépés a költségek továbbcsökkentése volt. Fájó szívvel, de felmondtam az albérletem augusztustól, hogy a szüleim budafoki házában éljek tovább. Ez valóban egy logikus döntés volt, hiszen a költözés ígyis-úgyis egyértelmű lenne amikor elindulok. Nem tartottam volna fent az albit feleslegesen.

Screen Shot 2014-08-25 at 22.31.38

Coming out a munkahelyemen

Hogy a költségeimet kint is tudjam majd kezelni, átbeszéltem az egész tervem a könyvelővel. Elmondtam milyen munkáim vannak most, és hogy szeretném őket részben kint is végezni. Amikor már elég pénzügyi ismerettel rendelkeztem, összeszedtem minden bátorságom és bementem a főnökömhöz, hogy felvessem a táv-munka lehetőségét. Úgy néz ki, az ötlet átment, bár még nem kaptam hivatalos választ. Mind esetre úgy érzem még egy lépéssel közelebb vagyok az álmaimhoz.

Az áldozatok

A barátaim segítettek kiköltözni a Bem rakpart-i lakásomból. Imádtam ezt a kecót. Amikor már az utolsó csomagot is levittük, szótlanul elindultunk kifelé az üres kuckóból. Egy pillanatig áthatott a szomorúság, az elmúlás. Közel harminc évesen nem olyan egyszerű lemondani az önállóságról. Aztán eszembe jutott, miért is hoztam meg ezt a döntést, és azonnal jobban éreztem magam.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg áldozatot hozok. Nem csak az otthonomat, a zenekaromat is itt fogom hagyni. Sok helyen fognak majd pótolni, de amit most tanulok ebben az utazás-mentes időszakban az az, hogy a változásokat lazán kell kezelni az életben. Mert lesznek. És bármihez is ragaszkodom, az csak engem fog felemészteni. Kivéve az álmaim. Azokat nem engedem:)

10417727_10152259359903182_9178468286236703133_n

Szóval a blogom elindulásakor már tudtam a Nagy Tervről, de most már végre el tudtam Nektek is mondani. Alig várom, hogy minden részletről beszámoljak nektek innentől kezdve, és remélem velem tartotok a Nagy Út során is.  Itt még megjegyezném, hogy a backpacker.hu sokkal fontosabb lett, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Nem csak a pénz miatt, hanem attól az energiától, amit Tőletek kapok. Fantasztikus érzés, hogy többen azt mondjátok: velem utaztok, amikor olvassátok a blogot, és az is, hogy már többen elmentetek egyedül backpackelni. Emiatt egy ideig biztos, hogy nem fogtok tőlem megszabadulni! Baromi inspirálóak vagytok számomra:)

Várom a kérdéseket Facebookon.