Öt kérdés, amit meg kell kérdezned magadtól (5.)

“Hol szeretnél tartani 5 év múlva?” 

Ebben a sorozatban olyan kérdéseket teszek fel, amelyek elvezethetnek ahhoz, hogy meg tudd végre írni a saját bakancslistádat. Az én listámon, meglepő módon nem csak helyek vannak, ahova el szeretnék jutni, hanem olyan dolgok is, amikhez ennél valamivel nagyobb kitartás kell.

Jöjjön az “5 kérdés amit meg kell kérdezned magadtól” sorozat következő része:

Erre a kérdésre pár éve még felhördültem. “Honnan tudjam?  Kaland az élet! Nem tudom előre eldönteni, mit hoz a sors!” A leggyakrabban állásinterjún feltett kérdésre nagyon kevesen tudnak csak válaszolni. Megint lenne mit tisztázni: itt nem jóslásról van szó. Senki nem várja el, hogy előre megmond egészen pontosan, hogy mi az, ami történni fog. A kérdés az, hogy te mit szeretnél, te hogy képzeled el.

Két fajta ember van: az, aki tudatosan él, és az, aki sodródik. Aki megéli az életet, pontosan tudja, hogy a szerencse hozzáálláás kérdése, hogy az életét ő irányítja.

Tudatosság vagy sodródás

Az, aki tudatosan él,  képes arra, hogy kívülről rálásson a cselekedeteire és megítélje. Hibát keressen benne, amit aztán ki is tud javítani. Hogy miért? Hogy elérje a célját. De ehhez egy dolog nagyon fontos: látja maga előtt a célt, tudja merre tart. Az aki sodródik, az álmok, célok és vágyak helyett, kifogásokkal él. Az ilyen ember általában mást hibáztat azért, ha valami nem sikerül. Mivel csak úgy “van”.  Célok nélkül, logikus, hogy “szerencse” és “balszerencse” között hánykódik, hiszen nem szól bele a saját életébe. Ha valami nem jön össze, akkor az életet hibáztatja, nem pedig magát. Tévhit, hogy az embernek nem szabad magát okolnia dolgokért. Ha valakinek egészséges az önbizalma, el  tudja viselni, hogy hibázott. Sőt, kell is. Különben nincs tér a fejlődésre. Ha pedig tart önvizsgálatot, és úgy látja, valóban mindent megtett, akkor tovább tud lépni.

A két ember között a különbség szerintem az, hogy elgondolkozik-e ezen a kérdésen vagy sem: “Hol szeretnél tartani öt év múlva?”. Nem kell másnak elmondani a választ, lehet, hogy szégyelled. Lehet, hogy nem az akarsz lenni 5 év múlva, amit a társadalom elvár tőled. Nem kell, hogy pontosan leírd, hol fogsz lakni, milyen autóval vagy inkább bringával jársz majd, hol fogsz dolgozni. Itt nincs HR-es, aki értékeli a válaszaid: jónak és rossznak.  Elég ha csak ábrándolzol egy kicsit, olyan jólesően. Egyetlen egy dolgot kell kikapcsolnod az agyadban: azt, hogy félj a kudarctól. Hamarosan megérted, hogy amiért nem tudtál erre a kérdésre válaszolni, az nem a fantáziád vagy az álmaid hiánya, hanem az önbizalmadé.

Apróságnak tűnik erre két percet szánni most az életeből, de abban biztos vagyok, hogy ha öt év múlva valakinek meséled, hogy kerültél oda, ahol akkor vagy, benne lesz a történetben ez a két perc.

Amennyiben elgondolkodtatott ez a cikk, a sorozat többi részét itt találod:

Ha a pénz nem számítana, mivel foglalkoznál?

Ha a pénz nem számítana, hova utaznál?

Ha a tehetség nem számítana, mibe vágnál bele?

Ha egy órán belül meghalnál, nyugodtan mennél el?