Először is szeretném megköszönni Borinak, hogy felkért, hogy írjam meg ezt a posztot. Remek blogot tart fenn, csak remélni merem, hogy sokan vannak az olvasók között, akik felbátorodván a bejegyzéseken elkezdték tervezni az első nagy hátizsákos útjukat vagy talán már túl is vannak rajta.
Izlandra kamasz korom óta mindig is elakartam jutni, három geológus csoporttársammal el is jutottunk még 2010-ben, bő 3 hét alatt körbe stoppoltuk az országot, megcsináltuk a Laugavegur 80 km-es túráját Skógar-tól Landmannalaugar-ig. De nem bizonyult elegendőnek. Így jutottam vissza 2013 nyarán 9 hétre összesen, hogy kicsivel több időt töltsek a szigeten. Pénzem nem volt sok, napi 4.5 euróból gazdálkodtam. Hogy őszinte legyek az első 4-5 hétben 6-ból, aztán már csak 3-ból.:-) Erről szeretnék most írni. Hogy lehetséges Európa egyik legdrágább országában napi 1500 forintból megélni.
Egyedül?
Izland fantasztikus hely, főleg ha van időd kicsit jobban megismerni. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több pénzből még több oldalát megismerhettem volna, hisz a belső, felföldi területekre még (!) nem jutottam el és a gleccsereken sem töltöttem túl sok időt, de hát ilyen a hátizsákos sorsa, ha az időt választja az eseménydús, de zsúfolt kiruccanás helyett. Szükség volt arra a térre, a levegőre, a friss Atlanti viharokra a déli országrészben vagy épp a fagyos északi sarki szelekre fenn Dalvík környékén, a napsütéses délutánokra a Snaefells félszigeten, ahol stílusosan Verne Gyula, Utazás a Föld középpontja felét olvastam vagy épp a ködös Seydisfjördurra a Keleti Fjordoknál. 9 hét alatt rohanás nélkül kellemesen el lehet jutni rengeteg helyre, ráadásul bármikor eltölthetsz egy olyan napot vagy napokat, amikor egyszerűen csak nem mész sehova.
- Kép: Látrabjarg, Izland legnyugatibb pontja
Velem nagyon sokszor előfordult. Az e-book reader ebből a szempontból is hatalmas találmány a magunkfajtának. Remélem sosem váltja le a könyveket, de egy utazónak maga a mennyország. Napokat töltöttem el úgy, hogy feküdtem a sátorban vagy előtte vagy a kemping közösségi szobájában, domboldalt ,az óceánparton vagy szirten és csak olvastam, zenét hallgattam, meditáltam, néztem a sarki cséreket vagy a sirályokat meg a kifutó halászhajókat, a lengyel horgászokat. Reggel megettem a kis vajas-lekváros kenyeremet vagy a zabos joghurtomat, végig olvastam a délelőtet, sétáltam egyet a városban vagy a környéken, zenét hallgattam, ebédet főztem, olvastam, meditáltam, járkáltam, egyedül voltam.
A magány nem ugyanaz, mint az egyedüllét, ezt azt hiszem már Boritól is olvashattátok. Az egyedüllét fantasztikus dolgokat tud tenni. Sokkal kevesebb inger bombázza az elmét, így egy idő után beáll egy fajta nyugodtság ami azt hiszem később is megmarad. Tudjátok; “A külső csöndre figyelés belső csöndet teremt” Persze ki ne tudna elmélyülni egy ilyen helyen? Izlandon nagyon kevés az erdő, azok is főleg telepítettek. Rengeteg a tér, a táj messze ellátszódik és hát ott van a tenger, a fjordok, az állatvilág, a nővényvilág. Néha ott álltam a szeles út szélén, akár 2-3 órát is de nem zavart, mert csak bámultam a tájat, élveztem a csendet vagy épp szutrákat olvastam, ha nem nagyon jöttek az autók.
Izlandot nem elég csak egyszer látni.
A 9 hetem alatt számtalan olyan dolog történt, ami fantasztikus élmény volt. Az első 12 nap felstoppoltam a Nyugati-Fjordokhoz, majd kistoppoltam a sziget és így, hát valójában Európa legnyugatibb pontjába, Látrabjarg-ba megnézni a több százezer szulát, lundát, halfarkast és sirályt, ahogy a 3-400 méteres sziklákon fészkelnek. Egy minnesotai és egy dán sráccal áztattuk magunkat egy forró vizes tavacskában, Isafjordurban meg három nap alatt kiolvastam a Sárkányok táncát. Bő két hétre kijött az öcsém és két cimborám, úgyhogy egy hét után indultam is vissza Reykjavik fele.
De még előtte eltöltöttem 4 napot a csodás Snaefells félszigeten, felmentem Verne Gyula vulkánjára, átvágtam a gleccseren és a félszigeten, hogy utána Arnarstrapiban élvezhessem a kekszet almával a meglepően meleg késő júniusi délután. Megküzdöttem a sarki csérek támadásaival Ólafsvikban és lávamezőn sátraztam Hellissandurban, majd egy egykori izlandi válogatott kosaras vitt be Reykjavikba.
Tesómékkal először megmérettettünk Vik i Myrdal vad viharaival, az akranesi Irish festival aranyosságával, majd visszamentem velük a Nyugati Fjordokhoz. Sajnos kifogták a rossz időt, mert, amint hazamentek július derekán, beköszöntött a kánikula. Egyből felmentem északra, miután hazarepültek és bár Dalvík környékén még esett is, mikor Ásbyrgi-ben, Húsavikban és a Myvatn-tó környékén csavarogtam, tombolt a 24 fokos kánikula.
3 évvel korábban Jani és Gergő cimbim megtette az Ásbyrgi-Dettifoss 34 km-es túráját, végig a Jökullsá á fjöllum folyó mentén, amit csak Izland Grand kanyonjának neveznek, teljes menetfelszerelésben, hát megtettem én is, 22 kilós táskával. Remek volt. Egyedül voltam a Dettifoss melletti kijelölt sátrazóhelyen egy holland színész emberrel, aki a háromkerekű fektetett triciklijével kerülte meg Izlandot sokadjára. Az ország tele van visszajáró turistákkal. Van akit a természet hoz vissza, van akit a kalandok és van akit a Sigur Rós. De Izlandot nem elég csak egyszer látni.
Keleten végignéztem a Seydisfjördurba befutó utasszállító hajót, ahogy a saját kocsival érkező európai turistákat szállítja Dániából. Fantasztikus túrát tettem Borgarfjördurtól vissza Seydisfjördurba, a szivárványszínű riolit hegyek között, csodás fjordok mellett, ahol vadászó delfinek szorították az öböl végébe a megriadt halakat. Folyókon keltem át a ködben, és a 45 km-es túrán csak az utolsó 500 méteren merült le a zenelejátszóm.
Visszatértem délre és ismét végigjártam a csodás-csodás Laugarvegur-t, ami a világ egyik leghíresebb és legszebb gyalogtúrája. Először felmegy a Skóga folyó kanyonja mentén az Eyjafjallajökull (igen, ez a híres izlandi vulkán, amely 2010 áprilisában meggátolta az európai légiforgalmat) és a Myrdalsjökull közötti, 1000 méteres hágóig, majd át az Istenek Földjén, (Gódaland) le Thór erdejébe, (Thórsmörk) hogy aztán 3-4 nap után megérkezz Landmannalaugar bámulatos vidékére. Gőzölgő fumerolák, termálvizes tavacskák. Kemping a vadonban, hol a nyíresben, hol egy patak partján, hol a lávamező szélén, elbújtatva a sátort a pár száz-pár ezer éves megszilárdult kőzetolvadékok között.
Mit lehet enni ennyi pénzből?
Minden este magam főztem a kis kempingfőző szettemmel. Többnyire rizst, tésztát szósszal, de előfordult, hogy párolt zöldséget, levest, krumplit, virslit vagy kuszkuszt készítettem. Frissen őrölt feketebors, só, keleti fűszerek mindig voltak nálam. Nem engedhettem meg magamnak, hogy étterembe vagy valami hasonló helyen egyek, de úgy gondolom nem is volt rá szükségem. Nem mondom, hogy nem untam meg valamennyire a 8.-9. hétre a nagyjából hasonló kosztot, a sok hagymavágást, a lekváros-vajas kenyeret, de bőven, bőven megérte!
Ráadásul sokszor jutottam meglepetésekhez. Sok izlandi kempingben ugyan úgy van “left food” láda, mint az európai hostelekben. Ha már nincs szükséged egy ételre, otthagyhatod azoknak, akiknek talán van. Azt kell, hogy mondjam, hogy bár valószínűleg más az a nyugati turista, aki autóval és kempingekben élve járja Izlandot, mint a gazdag hotelekben megszállók, de pazarlásban sokszor nincs különbség. Félelmetes mennyiségű és minőségű ételeket hagytak csak úgy ott, sokszor szinte bontatlanul. Az az igazság, hogy amúgy is elég nehezen viselem a pazarlást, ezért kapva kaptam az alkalmon és éltem a fejlett Nyugat adományain. Tésztát, rizst alig vettem, csak úgy mint fűszereket és teát, de találtam gyümölcsöt, zöldséget, szószokat, olívaolajat, aszalt gyümölcsöt, csokit, krumplipüré port (egyébként nem olyan rossz) és még jó sok mindent. Remek kiegészítő koszt volt. Mindemellett a pénzem egy jó részét skyr-re, egy joghurtnál sűrűbb tejtermék-csodára költöttem, nem lehetett leállni.:-) Bevallom, amikor a tesómék kint voltak, előfordult, hogy napi 6-7 Euro-t is elköltöttem, (pazarlás, ugye?) így az utolsó 4-5 hétben szigorúan napi 3-4 euró volt a keret.
Azt hiszem nem sikerülhetett volna, ha nincs a Bónus. Egy szupermarketlánc, amely a reykjaviki boltokon kívül csak Hafnarfjördurban, Akranesben, Borgarfjördurban, Stykkishólmurban, Ísafjördurban, Akureyriben, Egilsstadirban, Selfossban és Hveragerdiben van. Hát, én mindegyikben voltam. Mindig annyi ételt vittem magammal, ami elég volt a következő érkezésemig a fent említett városok egyikébe. Volt, hogy Seydisfjördurból átstoppoltam Egilsstadirba üres táskával vásárolni. Előfordult, hogy Vik í Myrdalból átstoppoltam Sellfossba, (240km oda-vissza) hogy bevásároljak a gyalogtúrára. Meglehetett oldani, kis szervezést ígényelt mindössze.
Sátorban aludni és Stoppolva utazni
Sokan azt állítják, hogy ők nem képesek sátorban majdhogynem életvitel szerűen élni és az autósok kénye-kedvére bízni, hogy eljutunk-e egyik helyről a másikra. Én nem igazán szeretem így felfogni. Az a követelményrendszer amit elvárunk a kényelmünkért szerintem nem más, mint műanyag építőkockákból emelt fal, amit mi magunk építettünk, hogy megvédjük magunkat az esetleges kudarctól. Attól a kudarctól, ami persze valójában nem az, hanem csak természetszerűségek folyamata, ami ellen tudatosan és praktikusan is lehet védekezni. Az időjárás ellen könnyen lehet védekezni, a várakozás meg végül akkor is jó, ha beszélgetsz, akkor is, ha zenét hallgatsz és akkor is, ha csak nézelődsz.
Persze így is könnyen kívül érezhetjük magunkat a komfortzónánkon és ezért ijesztőnek hat. De amint az ember lejjebb szorítja az elvárásait, úgy már nehezebben fog kijutni a kényelmetlenségbe és tudja magát jól érezni minden körülmények között. Az ember átértékeli az egész életét, jobban tiszteli az életet és az élet apró örömeit. Számos könyv, vers, film íródott már erről az érzésről, lehet válogatni.
A stoppolás remek dolog Izlandon. Minden érdeklődőnek teljesen tökéletes kezdő ország. Összesen 127 autóban utaztam. Kerek 70% izlandi, 30% turista. Főleg franciák, németek, hollandok és svájciak. De vett fel észt, feröeri (kétszer is:-)) egy ausztrál nyugdíjas pár, akiknek minden földrészen van egy lakóautója, sőt Vinnie Jones orosz sci-fi-t forgatott dél-Izlandon és a stáb egyik kisbuszával vitt be Reykjavikba az Art Team két vezetője.
Tényleg végtelen történetet lehetne mesélni, erre itt nincs hely és mód. A stoppolás remek élmény, nem csak költséghatékony, de izgalmas is, ráadásul remek embereket ismerhetsz meg, rengeteg információt tudsz meg az országról. Angolul gyakorlatilag mindenki beszél. Az izlandiak kedves, néha őrült, najó nagyjából mindig őrült, de rettenetesen vendégszerető nép. Bűnözés gyakorlatilag nincs. Több ember is megemlítette, amikor elmentünk mellette, hogy a Selfoss és Hella közötti kedves kis fából épült B&B, a 80-as évek végéig az ország egyetlen női börtöne volt, amíg be nem zárták. Azt a három rabot, aki még ott volt meg elküldték Koppenhágába.
Ez Izland
Hátizsákosnak lenni Izlandon fantasztikus dolog. Nem leszel egyedül, sokan vagyunk. Nem egyszer fordult elő, hogy a stophelyen már voltak, akár több pár is és az etikett szerint előbb őket kellett megvárni. Csodálatos helyekre juthatsz el és, ha figyeled az időjárást, akkor a nagyobb esőzéseket el is kerülheted, ha ahhoz igazítod az útvonalt. Persze ehhez több idő kell. De 2-3 hét alatt is rengeteg helyre el lehet jutni, akár körbe is lehet utazni az országot, kevés pénzzel is. A levegő tiszta és friss, ha autózol fel északra, a táj 5-10 perc alatt teljesen megváltozik. 50€-ért bálnafigyelő hajóra is mehetsz, de én kétszer is láttam delfineket fjordokban. Láva mindenütt, melegvizes patak, hotspot-ok, vulkánok, jég és föld. Élő geológia. Ez Izland.
Nagyon köszönöm Leporisz Viktornak, hogy ezt megírta nekünk.Engem nagyon inspirált. – Bori
Ne felejtsétek el, hogy versenyben vagyok a Goldenblogon (Pszichológia kategóriában): Katt ide, hogy szavazz rám:http://goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=5832
Mobillal és PC-n is le tudsz adni egy-egy szavazatot, de azzal is tudsz segíteni, hogy megosztod ezt a cikket.
