#IDontShutUp

Azt gondolom, hogy az egyik legnehezebb bejegyzésem kezdem most megírni. Hetek óta tisztában vagyok azzal, hogy ez egyszer meg fog születni, de össze kellett magam annyira szedni, hogy tisztán és nyíltan meg tudjam veletek osztani az európai utam egyik állomásán történteket.

Közel hat éve utazom. Ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam a világról. Az egyik legbecsesebb kincs, amit ettől az életformától tanultam, az a felismerés, hogy az emberek alapvetően jók. Emlékszem mennyire féltem sokszor az emberektől még Argentínában, ahova először mentem. Aztán a rengeteg pozitív csalódás az emberek kedvességét illetően szép lassan rám tett egy rózsaszín szemüveget. Ha 25 évesen nem is voltam naiv, mára már az lettem. Hittem az emberekben. Hittem a jóságban, és abban, hogy a hírek a TV-ben, mind-mind a kivételek.

Naivitásom elvesztése

A barátaim hívását vártam, hogy hol találkozzunk aznap este. Lófráltam a városban, amikor megismerkedtem egy velem egy idős, jól öltözött utazóval, aki egy olyan nyugati országból jött, amiről azt hallottam, hogy csupa jó ember lakja. Az egyik legbiztonságosabb ország a világon.
Rövid beszélgetésünk alatt szimpatikusnak találtam, így elhívtam, tartson velünk aznap este. Azt mondta, még haza megy zuhanyozni, de számot cseréltünk. Akkor vettem észre, hogy már csak 1%-on van a telefonom, és hamarosan le fog merülni. Nem csak ő, de a barátaim sem fognak elérni, és nem tudom merre menjek.
Ekkor felajánlotta, hogy nála feltölthetem a telefonom. Az első reakcióm reális volt: “ Most ismertelek meg, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne rögtön a lakásodra felmenni”. Erre megnyugtatott, hogy más is van a lakásban, mert Airbnb-n bérli. Gyakorlatilag egy hostel.
Hogy miért mondtam a megérzéseim ellenére, hogy felmegyek hozzá? Nos azt hiszem az eddig tapasztalt kedvesség a világban, az nyugtatott meg. “Eddig sem volt semmi bajom. “

Amikor ő elment fürdeni, én telefontöltés közben mégis azon gondolkoztam, hogy valami nagyon nem stimmel. Hogy veszélyben vagyok. Eldöntöttem, hogy amint csak lehet eltűnök onnan. Azonban az udvariasságom erősebb volt, és arra gondoltam, hogy mégis csak meg kéne neki köszönni a segítséget a telefonnal.

Megvártam.

Gyorsan történtek a dolgok.
Egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy próbálom lelökni magamról, próbálok kiszabadulni alóla és erőteljesen mondom neki: Nem! Nem! Nem!
Hiába mondtam, üvöltöttem, hogy NEM, támadóm elszánt volt. Egy idő után leesett, hogy ez az a helyzet, amitől minket nőket féltenek. Hogy most találkoztam egy olyan kivétellel, amiről a TV-ben beszélnek. Már láttam, hogy valóban vannak rossz emberek, és ez az ember engem bántani akar. Már szavakkal nem tudom lebeszélni.
Amennyire csak bírtam elkezdtem üvölteni: Help, Help, Sombody Help! Mire ő csak azt hajtogatta: Shut up, Shut up!

Nem hittem el, amikor valaki végül megjelent az ajtóban.” Úristen, valaki meghallotta segélykiáltásomat!“ Azonnal felpattantam. Végre ki tudtam szaladni abból a szobából, a lakásból, a házból. Szaladtam ahogy csak tudtam, el a jókedvű sokaság mellett az utcán, a dudáló kocsik között, a narancsszínű lámpák alatt. Végig azt hajtogattam magamban, hogy “ezt nem hiszem el”. “Ezt nem hiszem el!” “Az én hibám volt.” “Soha nem mondom el senkinek.” Elképesztően szégyelltem magam.

Majd belém hasított a felismerés: a gondoltaim, az érzéseim mind tipikus áldozati reakciók… áldozat vagyok. Abban a pillanatban hívott fel a barátom a városból, akinek sírva mondtam, hogy megpróbáltak megerőszakolni. Ő két perc múlva ott volt értem.

A férfiak reakciója

Nagyon nagy szerencsém volt, hogy egy férfi barátom jött a segítségemre. Akkor már eldöntöttem, hogy elmesélek mindent úgy, ahogy volt. Ő meghallgatott, és meglepődésemre, egy pillanatig sem ítélt el. Elmondta, hogy ha azt mondom “nem” – akármilyen szituációban – akkor az nem. Ez nagyon sokat segített a feldolgozásban.
Azóta nagyon sok embernek mesélem el ezt a történetet, és a férfiak egybehangzó véleménye, hogy ilyet csak beteg ember csinál. Az, hogy rögtön ilyen véleménnyel találkoztam nagyon jó, hiszen így eszem ágába sem jutott a férfiakat hibáztatni – úgy általában. Egy ilyen támadás után vannak olyan áldozatok, akik azt gondolják, hogy minden férfi ilyen, pedig ez egyáltalán nem igaz! Egy egészséges férfi tudja, hogy a “nem” mit jelent. És ez jó hír.

A nők reakciója

Érdekes mert a nőknek általában két fajta reakciója van a történetemre. Gyakran van a hangjukban egy kis hibáztatás. “Miért mentél fel?  Biztos neked is tetszett valamennyire a srác.” Ilyenkor el kell magyaráznom azt, amit a férfiaktól tanultam, hogy tök mindegy, hogy mik az előzmények, neked bármikor jogod van nemet mondani. Bármikor.

És van itt még valami, amit nemrég egy másik barátom mondott: nem is a nem-et kell megvárni, hanem az igent. És akkor a félreértések elkerülése végett, had mondjam el, hogy mi nem “igen”. Egy szexy ruha nem “igen”. Ahogy egy erős smink sem vagy egy ittas állapot sem az. Egy beszélgetés nem “igen”. Egy telefonszám csere sem feltétlenül az.

Már az első  fajta reakció is azt mutatja, hogy nagy a baj, de sajnos a második még aggasztóbb volt számomra.
Akármekkora társaságban meséltem erről, ha két lány volt ott, ha négy, mindig feljött egy olyan történet, amikor valaki erőszakoskodni akart a jelenlévő lányokkal. Mindig! Rengeteg lánynak van olyan története, amit ilyenkor el tud mesélni. De soha senki nem fordult még a rendőrséghez. Vajon hány olyan esetről nem tudunk, ami megtörtént, ahol valaki megsérült, de a társadalom valahogy az ilyen kisebb atrocitások felett szemet huny. Hányan láttunk már maszturbáló perverzeket az utcán? Hányunkat fogdostak meg a villamoson? Hány lányt támadtak meg, akinek sikerült elszabadulnia támadója elől, és mivel nem történt Nagy Baj, nem jelentették fel azt a beteg, veszélyes embert.

Lassan kezdett bennem megfogalmazódni: Lányok! Közös felelősséggel vagyunk egymásért.

Közös felelősség

Bár én szerencsésen megúsztam, de ha az én támadómnak nem én voltam az első akivel erőszakoskodott, szerintem még senki nem tett ellene feljelentést. Én ezért mentem el a rendőrségre, hogy másokat megvédjek tőle. És ezért is írtam le ezt a történetet nektek.

Tisztában vagyok azzal is, hogy vannak olyan lányok, akik nem mernek erről beszélni. Akiket súlyosabban bántalmaztak, és szégyellik magukat emiatt. Nektek üzenem: nem a Ti hibátok! Remélem idővel el meritek mondani valakinek, hogy visszaigazolást nyerjetek. Ez az első lépés a feldogozásban.
Tudom, könnyebb helyzetben vagyok, mert sikerült elmenekülöm. Azért is könnyebb helyzetben vagyok, mert nekem könnyebben jönnek a szavak, hiszen a kommunikáció nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. És talán pont ezért tudom, hogy mennyire elképesztően nehéz lehet, annak aki nem volt ennyire szerencsés mint én. Még nekem is nehéz. Vannak olyan helyek, ahol meghallgatnak, és hisznek nektek. Tegyetek egy próbát, ha nem is magatokért, hát azért, hogy a többi lányt megvédjétek.

Hogyan lehet ezek után tovább menni?

Ezt a kérdést tettem fel magamnak, miközben vezettem haza az autómat Európából. Hogyan tudok majd ezek után utazni? Megbízni az emberekben? Sokan mondjátok, hogy mindennek van értelme. Én most egy nagy leckét tanultam meg, amit át kell nektek adnom. Elegen olvassátok ezt a blogot, ahhoz, hogy úgy érezzem egy kis felelősséggel tartozom Nektek. Nem mondhatom azt már, hogy soha nem történt velem semmi, sem pedig azt, hogy minden ember alapvetően jó. Vannak rossz emberek, és nekünk vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Nem csak külföldön, de itthon is.

Ahhoz, hogy továbbmenjünk? Valahogy meg kell találni az egyensúlyt a paranoia és a könnyelműség között, hallgatni a megérzésekre.
Az, hogy ez pont nyugat-Európában történt és az, hogy magyar lányok szinte egytől-egyig be tudnak számolni hasonló incidensről, azt jelenti, hogy ez bárhol megtörténhet. Vagyis, bárhol megtörténik.
Azt gondoltam, hogy nincsenek előtéleteim, de kiderült, hogy igenis vannak. Egy fejlődő országban nem mentem volna fel senkinek a lakására. A pozitív előítéletem sodort bajba. És nem csak az elő-, de az utóítéletem is. A sok pozitív élmény az utaim során.

Nehéz volt elengedni azt az ideát, hogy az emberek alapvetően jók, de ahhoz tartom magam, hogy több a jó, mint a rossz ezen a földön. Nyitott szemmel kell hát járnunk, mert a sok jó között nehéz kiszúrni, hogy ki az aki bántani akar minket.
…de ha mégis megtörténik a baj, ne legyetek udvariasak és ne fogjátok be! #IDontShutUp

Még több kép az Instagramon

Kövess Instagramon