Az “amcsikról”

Soha nem vágytam az USA-ba. Nagyon sok embert ismerek, akiknek szinte csak ez az egy ország van a bakancslistáján, és sosem értettem meg. Amerika drága, nincs különösebb kultúrsokk, és mint tudjuk az amerikaiak buták, felületesetek és agresszívak.

Jaj, ezt leírni is fájt róluk. Ma már. Szerintem amikor fiatalabb voltam, én is ezt gondoltam róluk, persze, ahogy utaztam egyre több amerikait ismertem meg, és bár a legtöbbel nagyon jól kijöttem, mindig azt mondtam magamnak, hogy na jó… de ők utazók. Ők a kivételek.

Tavaly év végén Kaliforniában jártam. Azóta alig várom, hogy visszamehessek. Íme a dolgok, amikben tévedtem:

Amerika nagy

Meglepő módon. :) Az, hogy egy ország ekkora, azt jelenti, hogy nem lehet egy egyszerű állítást tenni az országra. New York például lüktet, mindenki rohangál mint az őrült, kávéval az egyik kezében, mobillal a másikban. Őrültek hirdetik kiabálva a világvégét, és soha senkit nem érdekel, hogy piros-e a lámpa a gyalogos átkelőn. Kaliforniában halál laza emberekkel találkoztam, szörfösök, jó igaz, hatalmas pózerek, de így szeretjük őket. Hippik, és startupperek, akik már ezer éve szakítottak azzal az elmélettel, hogy nyakkendőben kellene bárhova is menniük. Miami szerintem csak papíron tartozik az USA-hoz. Angol szót nem is hall az ember, szinte csak spanyolt. Nem mondom, hogy a kedvenc helyem, de azért izgi, az biztos. :)

És ez még csak három teljesen különböző térség. Még nem voltam Texasban, meg úgy 45 másik államban. Szóval így általánosítani egy népről nem túl szép dolog.

Akkor a butaságról…

Sokan biztos emlékeztek a “hülye amerikai” lányra, aki nem tudta, hogy Magyarország egy ország. Hetekig félig sértődötten nevettünk a szöszin, hogy “ezt nem tudni”.  Jó, hozzáteszem, Európát országnak képzelte, az valóban kicsit kellemetlen. Rengeteg olyan videó készült, ami azt mutatja, hogy mennyire nincsenek képben a földrajzzal. Nyilván vicces is. De azért feltételezzük azt, hogy ez nem egy kutatás, hanem egy szórakoztató videó, amibe az unalmasnak számító válaszokat nyilván nem keverik bele. Akkor most feltenném a kérdést: ki, mennyi államot tud felsorolni? Én úgy max 15-öt szerintem. Vállalom. Tény, hogy lehetne javítani mindenhol az oktatást, de nem biztos, hogy a lexikális tudáson kell erőlködnünk. Vagy nem igaz? Engedjük el.

Nyávognak?

Volt egy barátnőm, akivel a hajón ismerkedtem meg. Az elején nem volt szimpatikus, mert olyan amcsi volt, aki úgy beszélt, hogy minden második szava “like” volt: “ And I was like, and she was like, and then I was like…” Ismeritek a dörgést. Igen, valóban idegesítő, főleg, ha orrhanggal van keverve. Végül összesodort minket a szél Nicaraguában, és két hetet együtt utaztunk. Kiderült, hogy a sok “like” mögött egy intelligens, szép lelkű ember lakik.

Szép kis előítélet, gondoltam magamban, magamról, amikor beszélgettünk. Lehet, érdemes várni egy kicsit, és nem azonnal neurológiai alergiás rohamot rendezni, ha valaki affektálva beszél.

Felületesek?

Talán ez a legfontosabb, amit tanultam róluk. A legtöbb amerikai barátom gyermekien tud örülni az életnek. Mi pedig itthon,  a cinizmus fellegvárában sokkal okosabbnak képzeljük magunkat, ha dünnyöghetünk valamin.

Elképesztő volt, de Kaliforniában nem tudtunk úgy menni 100 métert, hogy ne kezdjünk egy jóízű beszélgetésbe valakivel. Az egyik járókelő a cipőmet dicsérte meg, a másik rákontrázott, hogy az akcentusom mennyire tetszik neki. Folyton valamit dicsértek: az új fagyizót, a szerencsénket az időjárással, az új sétáló utcát. Azt hittem az agyam eldobom. Elég sok helyen jártam már, de ilyennel tényleg csak nagyon ritkán találkoztam.

Tény, hogy nem mondják ki annyira ha valami bántja őket, de azt hiszem, mi magyarok tanulhatunk ettől a mentalitásból, ők meg egy kicsit a mi őszinteségünkből. Még egy példát hozok: David haverom egy nap úgy 20x le volt valamin nyűgözve, és egyfolytában azt mondta: wwwooooow, soo awesome. Ez az felfogás ragadós. És amikor ott ültünk egy vegasi előadáson, ott is folyamatosan hallottam ahogy el van ájulva. Valahol tudtam, hogy óriás giccsparádé az, amit nézek, de elengedtem, és elkezdtem nézni a dolgok jó oldalát: milyen show elemek, milyen ügyesek az artisták, milyen szépek a fények. Olyan lettem mint egy 2-3 éves, akinek az anyukája mutogatja a világot: nééézd de érdekes, ez itt egy terítő. Én meg örültem: terítő!!!!

Ismét elmondom: nem szabad ítélkezni, és mindenhol van épp annyi rossz, mint jó. De amikre engem ez az út megtanított, hogy olyan jó néha csak a pozitív dolgokat nézni. Mint az amcsik.

Még több kép az Instagramon

Kövess Instagramon