Ingyen kocsi Új-Zélandon

Mivel Sydneyben ingyen aludtam egész héten, nem akartam ezen a jó szokásomon változtatni, és Couchsurfingen találtam egy 50 éves hostot, aki a profilja alapján vega, mint én, jogázik, mint én, és természetgyógyász, mint én. Ez épp elég volt, hogy azonnal egymásra találjunk, legalábbis a weboldalon. Volt annyira nagyon jó fej, hogy kijött elém a reptérre, annak ellenére, hogy éjfélkor szálltam le.

The Host

Azonnal felismertük egymást profil kép alapján, csak az nem volt a képen, hogy elöl hiányoznak a fogai. Na most ez nálunk, azt jelenti, hogy valaki igénytelen, de itt – gondoltam én – nem olyan olcsó a fogászat, így előfordul, hogy valakinek nincs foga, mert nem gazdag. Mindenesetre, mélyen belém ivódhatott ez az előítélet, és végül nem is távozott egész idő alatt, amíg nála voltam. Kicsit fokozódott ez az érzés, amikor megálltunk a kocsival, és ahelyett, hogy kiszálltunk volna, R felkapcsolta a villanyt, és belement valami furcsa monológba. Nem tudom miről. Mikor ki akartam szállni, az ajtóm be volt zárva. Az első para után, rám mosolygott, azt mondta : “Hmm’, és kinyitotta nekem az ajtót. Ez a – Hmm- egyébként egy fura szokása volt, amitől sokkal parább lett, mint ha csak a fogai hiányoztak volna.

Az egész ház, teljesen rendben volt. Olyan füri, amit magazinokban lát az ember. Nem értettem. Emberünknek összesen 82 pozitív visszajelzése volt, és a ház is tele volt utazókkal. Sorolta: van P, aki a thai lakótársa, DingDing, aki Helpx-en van itt, Maya, aki szintén couchsurfer és még egy dán párocska, aki meg AirBnb-n keresztül foglaltak. Aki fizet, vagy segít, az kap külön szobát, mi meg matracon alszunk a nappaliban. Micsoda rendszer.

DSC_0215

R két napra regisztrált be a nappalijába. Úgy éreztem nem is kel több. Nap közben körbenéztem, és bár találtam egy csodálatos parkot, ahol éppen élőzene koncert volt, Lazy Sunday néven, sok izgalmat nem találtam Christchurchben.  A kérdés csak az volt, hogy jutok le Queenstownba, ahol majd találkozó van mindenféle magyar blogerekkel.

Balra át!

Akkor mondta R, hogy miért nem használom a Transfercar oldalt, ahol autókölcsönzők ajánlanak ingyen autót. Vissza kell vinni a telephelyre, ezért van ingyen. Gyorsan lecsekkoltam az oldalt, és hatalmas mázlim volt, mert épp volt egy autó Christchurchből Queenstownba másnap.

Kicsit féltem a bal oldali vezetéstől. Szóval a kocsi full ingyen van, teli tank benzin meg mindent, de a csaj mégis valami 2500 dollárról beszélt nekem. Először nem értettem, majd kiderült, hogy azt mondja, hogy ha nem kötök rá biztosítás, akkor ennyit kell fixen fizetnem baleset esetén. Biztosítást azért kellene kötni, mivel még sosem vezettem a bal oldalon. Így a két napra ( ennyi időm volt, hogy visszavigyem az autót QT-be) 51 dollárt fizettem. Ezzel eldőlt, hogy aznap este nem tudok hostelben aludni, mert ez erősen megnyomta a napi 40 dolláros költségvetésem. (Ezt azért még egyik nap sem sikerült tartani asszem:)).

Elég idegesen, magamat nyugtatgatva ültem be az anyósülésre, ahol a kormány volt. Automata! Legalább ezzel nem kell foglalkozni. Szerencsére otthon tinikorban a szüleimnek volt egy automata kocsijuk, így ez nem volt nagyon szokatlan számomra. Ettől függetlenül induláskor az ablaktörlővel jeleztem, és nyilván 200 méterrel később egy kétsávos körforgalomban találtam magam. Ha nem lettem volna olyan ideges, videóra veszem magam. “Ez a sáv erre megy, akkor én itt adok elsőbbséget, anyád, ne dudálj, hopika, ez megint az ablaktörlő!”. De szép lassan kikeveredtem a városból, és sokkal könnyebb lett a dolog. Hangerő felteker, és végre torkom-szakadától énekelhettem. Nem hallotta senki.ú

IMG_0827

Csak Nekem!

Egy ideig nem változott a táj. Semmi extra. Miért vannak ezért annyira oda az emberek? Aztán szép lassan alakult. Az egyre magasabb, szél által formált hegyek, ahogy megtartották a felhőket, rátették a vigyort az arcomra.

DSC_0285

Nem sokkal később már tapsikoltam örömömben, és majdnem elbőgtem magam, amikor megláttam a Tekapo tavat. Csodálatos volt. Nem tudom, hogy mikor láttam ilyen szépet éltemben. Elmentem egy kietlen úton egészen a végéig. Sehol egy autó, csak én és az ingyen autó. A türkizzöld tó hihetetlen kontúrt adott a mögötte felhőben fürdő, homok színű hegyeknek, amiknek olykor csak a havas csúcsa lógott ki a felhő pamacsokból.

DSC_0280

 

Newzealand, Tekapo

Szerencsém volt. Egész úton esett, kivéve, mikor odaértem. Akkor elállt. “Csak nekem” – gondoltam. Ahogy vezettem arra gondoltam, hogy milyen csodálatos hely ez a Föld-bolygó, és mennyire oda kell figyelnünk, hogy ez így is maradjon.

A kocsiban alvás

A Tekapo tótól át kellett vezetnem még a Pukaki tóhoz ( yep, ez a neve). Ez sem volt rondább az előzőnél. Megálltam egy piheőnél, és kezdtem tervezgetni az estém. A kocsiban alszom, de vajon hol? Kicsit féltem egyedül az utcán aludni.

Ahogy bementem a mosdóba a pihenőnél, hallottam, hogy valaki gyakorol a gitáron. Odaléptem a sráchoz és megkérdeztem, hogy itt tervez e kempingezni. Azt mondta, hogy egy kicsit odébb, de rossz helyen szállt ki a stoppolt autóbol és most fuvarra vár. Na mondom, így legyen szerencséd! Akkor beültünk a kocsiba, és elvittem a kempingbe, ami igazából csak azért volt így nevezve, mert mindenki ott gyűlt össze, aki sátrazott, kocsiban aludt vagy lakókocsival volt. A látvány elképesztő volt.
DSC_0313
A kocsiban alvás nagyon jó ötletnek bizonyult, bár elég hideg volt, a ruháimba csavartam a lábam, mert nem volt elég a zokni.

DSC_0326

 

Miután kicsit szocializálódtam a srácokkal, befeküdtem a hátsó ülésre, és bámultam a csillagokat, mint kiskoromban, amikor a szüleink egész éjszaka vezettek, hogy reggelre a tengerpartra érhessünk. Annyi csillag volt az égen, amennyit még nem láttam. A tejút szépen  kirajzolódott, engem meg álomba ringatott a tudat, hogy milyen szerencsés ember vagyok, hogy itt lehetek.