Be kell ismernem, félreismertelek. Azt hittem, magamutogató, nagyképű, csicsás ficsúr vagy. Egy pózer. Aztán végre személyesen is találkoztunk Caliban… és már látom, milyen is vagy valójában. Amit eddig láttam, csupán a versenytáncok által felrajzolt paródiád volt. Pedig ami a frazíros csípőfacsarások alatt van, az igazibb, mint a legtöbb tánc, amit valaha láttam.
Caliban egy dolgot lehet csinálni, és az a salsa. Elég vicces, hogy utazóblogot írok, és az esetek többségében egyáltalán nem nézek utána, hogy mi az adott város jellegzetessége, amikor oda megyek. Így volt ez Calival is. Ha tudtam volna előre, hogy itt csak Salsázni érdemes, az előítéleteimből kiindulva nem mentem volna oda. De ha már ott voltam, és a salsa lecke ingyenes volt a hostelben, kipróbáltam. És mekkora kaput nyitott meg előttem!
Nagyon sokszor kaptam azt a visszajelzést, hogy velem nehéz táncolni. Nem engedelmeskedem, nem hagyom magam vezetni. A karakteremből kifolyólag ezt el is fogadtam, és ha valaki felkért táncolni, már egy adag szorongással álltam a dolog elé.
“Mi van, ha nem fog menni? Mi van, ha nem értem, hogy mit szeretne a partnerem? Mi van, ha megint automatikusan ki akarom találni, hogy mi legyen a következő lépés és nem tudom magam elengedni?”
Fogalmazzunk úgy, hogy nekem innentől kezdve a társastánc nem volt a kedvenc műfajom.
Ennek az időszaknak lett mindörökre vége Caliban.
Az első táncóra után elmentünk egy salsa bárba. A bárt úgy kell elképzelni, mint a Dirty Dancing mulatóját. Hozzátenném, hogy nem csak a salsát nem szerettem eddig, de lány létemre egyszer néztem meg a “tipikus csajos pizsiparti filmet”, és akkor sem lettem nagy rajongója. Na de 3Dben azért elég más a dolog!
Mindenki párosával táncol, ami egy DnB-n nevelkedett budapesti lánykának elég meghökkentő volt. Mivel zéró szellőztetés volt a helyen, mindenkiről ömlött a víz. Mondjuk ez inkább volt stíluselem, mint gusztustalan mellékhatás.
Nem kellett sok idő, hamarosan már én is pörögtem-forogtam a bárban, mégpedig nem úgy, ahogyan én akartam, hanem ahogyan a táncpartnerem vezetett. Nem volt hezitálás, nem volt feszengés, hogy kitaláljam, mit szeretne a partnerem. Egyértelmű volt. Ő vezet, én meg követem. Mert tudja, hogy mit akar. Nagy kő esett le a szívemről. Nem velem van a baj, csak eddig még nem táncoltam olyannal, aki tudott engem vezetni. Nem kell tologatni, nem kell rángatni. Egy-egy apró, de határozott mozdulat, és már tudtam is, hogy mi lesz a következő lépés. Majd, amikor a zene véget ér, semmi kötelező kör. Nem kell beszélgetni, nem kell magyarázkodni, hogy én csak táncolni akartam. Sőt, nem bűn az, hogy ha valaki csak táncolni szeretne. Senki nem hiszi azt, hogy a lány megvezeti a fiút, ha táncol vele és nem történik utána semmi. Itt csak egymásra mosolygunk és megköszönjük a táncot. Majd jöhet a következő. Ha tetszünk egymásnak, úgyis újra egymásba akadunk.
Mi a fene történt a tánccal az elmúlt pár évtizedben?
Csak álltam a bár felső galériáján kifáradva és néztem az embereket, ahogy elvárások nélkül egymáshoz érnek, majd elengedik egymást. Hihetetlen, de minél több emberrel táncoltam, annál egyértelműbb lett számomra: a tánc egy formája annak, hogy szavak nélkül alapvető dolgokat megtanuljunk egymásról, magunkról, közösen. Amolyan párkapcsolati demó. Szinte azonnal kiderül, hogy milyen a karaktere a fiúnak, már csak abból is, ahogyan táncol. Figyelmes, szelíd, esetleg mohó vagy szeleburdi. Minden benne van egy-egy mozdulatban. És nem tudsz mást csinálni, csak azt, hogy figyelsz a másikra. Hiszen, ha ezt nem teszed, nem is tudtok táncolni. Hol máshol lehet ezt ilyen gyorsan megtapasztalni?
Női-férfi szerepek
Óriási vita van mostanság a női-férfi szerepekről. Borzalmasan össze vagyunk kavarodva ebben a témában.
Szerintem a tánc a legjobb példázata annak, hogy a szerep nem egyenlő a joggal. Egy táncban mind a ketten egyenjogúak vagyunk, csak van, akinek az a szerepe, hogy vezessen, és van, akinek az, hogy kövessen. Nincs ezzel semmi gond.
Senki nem “alávalóbb” azért, mert az ő szerepe az, hogy figyeljen és megbízzon valakinek a döntésében. Ugyanolyan jogok illetik meg, és ha nem tetszik neki, ahogyan vezetik, ha nem megy a tánc, akkor joga van azt mondani, hogy köszönöm, de inkább nem táncolnék veled többet.
Kedves salsa! Nagyon köszönöm az estét, ami nem csak a veled kapcsolatos előítéleteimet törölte el Caliban.