Szülinapos hét második napján az irigységről szeretnék nektek írni. Az elsőt a “nem-utazókról” írtam, amit itt elolvashattok.

Hogyan fogadják az ismerősök, amikor az anekdoták úgy kezdődnek, hogy “amikor Ausztráliában naplemente után a parton…”. Tapasztaltál irigységet, negatív hozzáállást és ha igen, hogyan kezelted?

Egy történetet számos módon el lehet mesélni. Ugyanazt a történetet el tudom mondani úgy, hogy értéket adjon valakinek, és úgy is, hogy az derüljön ki belőle, én mennyire fasza gyerek vagyok. Tök mindegy, hogy mi a sztori, tudnod kell, hogy mi az üzenet, amit át akarsz adni.
Általában azok az emberek borzasztóan ki tudnak borítani, akik csak azért mesélnek, hogy magukat fényezzék.

Amikor elmesélek egy utazós történetet, akár itt a blogon is, mindig arra törekedek, hogy azt érezzétek, amit én az adott helyzetben. Hogy megértsétek, hogy milyen gondolatokat szült bennem egy adott szituáció, és hogy bennetek egy újabb gondolat születhessen. Máshogy nincs értelme mesélni. Szerintem.

Az irigység egy érdekes dolog. Azt hiszem, hogy egyik érzésünk sem lényegtelen, vagy rossz. A harag valaki iránt azért  van, hogy eltávolítson attól az illetőtől, aki bántott. A bánat azért, hogy pontot tegyen valaminek a végére, hogy lelassulj és hogy új erőre kaphass majd ha elmúlik.

Az irigység?
Sokan mondják nekem, hogy irigykednek rám. Nem feltétlenül a történeteim hallatán, hanem, amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, vagy épp mit csinálok januárban. Erre a mondatra: “Annyira irigy vagyok rád” soha nem tudok mit válaszolni. “Köszi?”

Az irigység nem arról szól, akire irigy vagy, hanem rólad. Az irigység egy jelzés, hogy a másik olyan dolgot csinál, olyan életet él, amit Te is szeretnél. Egy álmodat, egy vágyadat jelzi. Egy felkiáltó jel, amit észre kell venned. Sokan nehezen ismerik fel, hogy mire is vágynak igazán, pedig rengeteg emberre irigyek. Ott van az orruk előtt, amikor kimondják: annyira irigyellek.

Szerintem ez az első lépés ahhoz, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél, hogy figyelsz azokra az emberekre, akiket irigyelsz. Ülj le vele, és kérdezd meg, hogy jutott odáig ahol most tart.
Ha én elkezdem mesélni, hogy sátorban éltem két hónapot, hogy óriáspókok ugráltak mellettem a wc-ben, hogy krokodilok vártak reggel a cölöpházam előtt, hogy nem vásároltam magamnak ruhát -csak fehérneműt – az elmúlt két évben, akkor egy fokkal kisebb a lelkesedés:)
Nyilván, minden éremnek két oldala van, és ez az életforma is áldozatokkal jár. Viszont, ha még mindig érdekel valakit, hogy hogy csináltam, akkor szívesen mesélek róla, mert én is hallgatok azokra, akiket irigyelek.

Kivéve ha természetes vörös hajuk van, azokra pusztán irigykedem.