A Hortobágyi Rántott Vombattal nagyon összebarátkoztunk a Hamp Ridge-ben töltött 3 nap alatt. (Ez a cikk majd egyszercsak megjelenik az Origon). Ő szerzett nekem szállást Wellingtonban Stevenél, és kész fogadó bizottság várt amikor a hajóm befutott a kikötőbe, pedig közel éjfél volt már. így kell megérkezni valahova – gondoltam. Úgy éreztem, mintha ezer éves barátok vártak volna, pedig csak a Vombit ismertem, őt is egy hete csak.
Steve, a hippi egy hatalmas házban él 4 másik hippivel. Külön szobát adott nekem, amikor megérkeztem. Egy saját szoba! Ilyen Tamsin óta nem volt. Hajnalig beszélgettünk, majd megnéztem még egy filmet. A filmnézésről nem tudok leszokni. Intimitást ad. Bárhol is vagyok, ha beteszek valamit, rögtön otthonosan érzem magam.
Másnap kiderült, hogy elég messze lakom a várostól, és a buszjegy is egy ezer forintnyi pénzbe kerül. A vombattal 1kor kellett volna találkoznom, de végül 2 lett belőle, mire megtaláltam hol vagyok. Úgy volt, hogy körbemutogatja nekem a várost. Ez sem lett nagyon sikeres, mert ebből az lett, hogy ettünk, meg kávéztunk, meg térdcsapkodva, vinnyogva röhögtünk. A vombat nekem egy kis nevetőgáz. Elkezd sikító hangon röhögni, irreálisan hosszan, és csodálkozik, hogy én miért vagyok már a földön a nevetéstől. Zseniális. Közben találkoztunk Zolival is, egy másik magyar srác, akit a Work and Holiday Facebook csoportban ismertünk meg. Aznap találkoztunk először, és 2 perc múlva már be is mutattuk neki, hogy milyen a két magyar blogger lány, ha el kezd nevetni.
Aznap este még egy buliba is hivatalos voltam, ahova Stevvel együtt mentünk. Hoki és Urbi búcsúbulija volt. Róluk hamarosan majd még olvashattok. A buliban rengeteg különös ember volt, de mindenki elképesztően kedves. (Nem tudom miért lepődöm meg, közel egy hónapja itt vagyok). Ezer éve nem voltam olyan jó házibuliban.
Szombaton csajos napot tartottunk a Vombival. Elmentünk shoppingolni. Ez úgy néz ki amikor az ember backpackel, hogy bemegy egy boltba körbenéz, és megfogdossa azokat a darabokat, amiket megvenne, ha lenne pénze. Miután elég darabot fogdostunk, felmentünk a Vombaték lakosztályába egy szőrtelenítésre. Kaptam egy epilátort!!! Úgy döntöttem, hogy ez még befér a hajvasaló mellé. Az epilálás fájdalmait egy üveg borral enyhítettük.
Lassan befutott Tibi is, a további munícióval, és neki vágtunk az éjszakának. Először szabadtéri mozi, ahol egy indiai filmet játszottak a krikettről. Igen, kb ennyire volt izgalmas. Majd egy kis utcazenére táncolás, streetfood kóstolás, és végül kocsmatúra és bulizás. Egy Aliz csodaországban nevezett helyen voltunk. A wc mellett volt egy kis ajtó, ami egy rejtett koktélbárba vezetett, ahol teás-kancsóból töltik koktélt.
Végül négy napot töltöttem Wellingtonban, ahol a Vombatnak köszönhetően semmiben sem szenvedtem hiányt. Sőt az utolsó találkozásunk alkalmával, még egy adag ruhát is adott. Jó hír: már nem csak A ruha van és A pulcsi! Mondjuk megszenvedtem a bepakolással a hétfőn induló Roadtripre.
Amíg megírom a következő cikket, hallgassátok szeretettel ezt a maori éneket. 2 perce sem voltam Welliben, amikor odajött, hogy énekelne nekem: