2014, a Ló éve

Tavaly ilyen tájban találtam egy cikket arról, hogy 2014 a Ló éve lesz, a kínai horoszkóp szerint. Akkor már tudtam, hogy 2015 januárjában egy hosszabb időre dobbantani fogok, és az eddig utazási stratégiámon (vagyis, amint van egy kis pénzem, repjegyet veszek belőle), változtatni kell. A Ló éve a szorgalomról szól. Nos, én ezt, azt hiszem kimaxoltam. Tisztában voltam vele, hogy egy kicsit össze kell magam kapni, ha tényleg el akarok indulni. Már nem csak álmokat, terveket kellett szőni. Csináltam egy kis táblázatot arról, hogy melyik hónapban, milyen mérföldköveket kell elérnem ahhoz, hogy az álmom teljesüljön.
Januárban lett meg a végső döntés. Elkezdtem félretenni,és feltúrbózni a blogomat. Akkor írtam ezt a cikket, amit 600 ember is megosztott, de sajnos elvesztek a like-ok. (Kis elengedés gyakorlat:)).
Februárban műveltem magam mindenféle olvasmányokkal, hogyan lehet jobban spórolni, több pénzt keresni. Akkor már tartottam magam a tervhez, hogy havi 100 000-et félretegyek.
Márciusban elkezdtem szabadúszóként is írni az Origonak és a Nat Geo-ban is megjelent cikkem. ( Bakancslista 9.).
Áprilisban megjött a várva várt ihlet, és jelentkeztem a az Új-Zélandi Work and Holiday vízumra. Mivel elutaztam egy barátnőmet meglátogatni Lipcsébe, nem tudtam tartani a havi keretet, így eldöntöttem, hogy januárig nem utazom.
Májusban megkaptam a vízumot. Ekkor lett nyilvánvaló, hogy Új-Zélandra megyek.
Júniusban két havi lakbért kellett kifizetnem, mert elmaradt előző hónapban. Mivel még áprilisban nem tudtam hozni a tervet, így ez nagyot borított rajta. Újra leültem és részleteztem az ütemtervet. Újraszámolás alkalmával kiderült, hogy több pénzt kell félretennem, mint havi 100000. Eldöntöttem, hogy felmondom az albérletem és haza költözöm. Elmentem egy könyvelőhöz, hogy beszéljünk a részletekről. Az új havi megtakarítás 200 000 volt.
Júliusban már minden munka lehetőséget elvállaltam, a főállásom mellett szabadúszóként írtam, social media tréningeket tartottam,egy startup-ba segítettem be, beestek énekes melók, illetve babafotózás.
Augusztusban felmondtam, mire a főnököm előállt egy távmunka lehetőséggel. Hazaköltöztem Budafokra.
Szeptemberben Rájöttem, hogy jobban kell fókuszálni, és megszabadítottam magam mindenféle olyan kötelezettségtől, ami nem hozott direkt pénzt.
Októberben jegyvásárlás, nincs visszaút! Szó szerint:) Az irány: Thaiföld, Sydney, Christchurch, kb 1 hónap alatt.
Novemberben egészségügyi vizsgálatok, fogorvos, nőgyógyász. Technikai felkészülés, bankkártya igénylés, laptop vásárlás, régi eladása.
Decemberben elkezdtem elvarrni a szálakat. Persze nem mindenre lehet felkészülni. A bankkártyám még nem érkezett meg, a kilépő papírokat nem kaptam meg időben a munkahelyemről, és a vizsgálatok ellenére begyulladt 2 hete a bölcsesség fogam, amit hétfőn műtöttek. Konkrétan nem volt más időpont, hisz az előadás jövő héten lesz, rá egy héttel meg már indulok, a gyulladás meg csak most ment le. Erre mondják azt, hogy pont időben.
Végül az összes összegyűjtött pénzemet elutaltam egy használható számlára, azzal a szöveggel a megjegyzés rovatban: mert megérdemlem.

…most pedig, épp ahogy ezeket a sorokat írom, az első szilveszteri dudák megszólaltak, mintha lefújták volna ezt a hatalmas versenyt, amit idén lenyomtam a sok kétely és félelem ellen, hogy képes leszek-e rá.
Tudtam, hogy nehéz lesz, de nem számítottam arra, hogy izgalmas is. Azt gondoltam, az évem fájdalmas lemondásokkal lesz teli, hiszen igencsak meg kellett húzni a nadrágszíjat, de mivel minden egyes lemondással közelebb kerültem a célhoz, ez inkább öröm volt, mint szenvedés.

Én azt kívánom Nektek, hogy vegyétek fel Ti is a harcot jövőre, ha vannak ilyen terveitek. Bár 2015 nem a ló éve lesz, biztos Ti is fogtok találni olyan kapaszkodót, ami segít előre haladni. Nem mondom, hogy én a dolgok végére értem, egyelőre azt csak remélni tudom, hogy meg fogja érni, de azt már biztosan tudom legalább, hogy meg lehet csinálni.

Mindenkinek tervezéssel, vagy utazással teli, Boldog Békés új évet. Köszönöm, hogy velem vagytok!

Még több kép az Instagramon

Kövess Instagramon