Az úgy volt, hogy Costa Ricába találtam a legolcsóbb jegyet a Dominikai Köztárságból. Így szinte rögtön el is dőlt, hogy a régóta tervezett utam valósítom most meg: Közép Amerika. Ahogy megérkeztem a costa rica-i fővárosba, egyből tudtam, hogy ez a hely nem nekem való.
Hiszek abban, hogy egy utazónak nem csak a logikus döntésekben kell gondolkodnia, hanem erősen oda kell figyelnie az érzéseire. Szinte azonnal tudtam, hogy tovább állok Nicaraguába.
Két nap tervezés után, végül egy Antoinne nevű, hallgatag útitárssal léptem át a határt. Ahogy kinyílt a buszunk ajtaja, árusok hada fogadott bennünket, tolongva, hogy vegyünk a portékájukból. Az első sokk után elmosolyodtam, és valahogy rászállt egy enyhe megnyugvás. Nem tudom megmagyarázni, hogy vajon a kultúr-sokk volt-e, ami hiányzott ( Costa Rica meglehetősen nyugatiasnak tűnt), vagy pedig volt valami a levegőbe, de tudtam: megérkeztem.
A terv két-három hét volt ebben az országban, hogy minél több időt tudjak eltölteni Guatemalában. Viszont végül hat hét lett belőle. Nem tehetek róla: Nicaragua csodálatos, barátságos helyiekkel, hatalmas vulkánokkal és csodálatos tengerparttal.
Kultúrsokk: közepes
Gasztronómia: katasztrofális
Árak: $ (alacsony)
Látnivalók: rengeteg
Biztonság: viszonylag erős
Közlekedés: könnyen megoldható, de nem kényelmes. Nevetségesen olcsó.
Mint tudjátok, szerintem nincsenek kötelező látnivalók egy helyen. Azt nézed meg, amihez neked kedved van. A következő lista az én kedvenc helyeimet tartalmazza, ez teljesen szubjektív, de kiindulásnak jó lehet.
1. Kajakozás Ometepe szigetén
Omepete szigete a nicaraguai tavon található. Valójában két vulkánról beszélünk, ami éppencsak összeér, sűrű dzsungel fedi, és bárhol vagy, lélegzetelállítóan csodálatos a látvány. Ahogy mondják, a két vulkán szégyellős, alig akarja kidugni a fejét a felhők közül, amik mindig ott strázsálnak felette. Épp emiatt a jelenség miatt nem feltétlenül ajánlom a megmászását, hiszen, amikor felérsz, az orrodig sem látsz a felhőtől. Persze, ha nagyon szeretsz felmenni, aztán meg lejönni helyekről, akkor hajrá. Én kihagytam. Helyette a kajakozást választottam, naplementében.
Egy ideig a tavon eveztünk, majd megtaláltuk a kis bejáratot a dzsungelbe. Az természet hangjai rögtön felerősödtek, mellettünk majmok ugráltak, mi pedig csendben eveztünk tovább, és gyönyörködünk a vulkánban, ami itt-ott bekukucskált a dzsungel ágasbogas lombaji között.
A kajakozás három órát vesz igénybe, épp napnyugtakor értünk vissza, amikor az egész ég rózsaszínbe borult, és a nap épp a vulkán tűnt el.
Szállás ajánlat: Zopilote permaculture farm
Kajak bérlés: Caballito del mar – szintén van szállás. Kajakozás után ajánlott ott aludni.
2. Folyó láva a Masaya Vulkánnál
Soha nem gondoltam volna, hogy nem kell felfedezőnek lenned ahhoz, hogy láss lávát. Mindig azt hittem, hogy ehhez minimum két nap túrázás kell, és erős expedíciós csapat. Az, hogy felszállok a helyi buszra és kimegyek vulkánhoz, elképzelhetetlen volt számomra. Pedig ez van. Granadából indulnak szervezett turák is, ha nincs kedved átszállni, és lusta vagy mint én.
Ahogy megérkezik a busz, már látni fogod, ahogy a láva megvilágítja az eget. Mintha a pokol bejáratánál járnál. Összesen csupán 15-20 percet lehet eltölteni ott, hiszen a gázok nem egészségesek, de nagyon megéri a folyó láva látványa.
3. Búvárkodás a vulkán kráterben – Laguna del Apoyo
Elsősorban azoknak ajánlom a búvárkodást, akinek nem ez lesz az első. Nem azért mert veszélyes, hanem mert nem kifejezetten szép. Hogy akkor mit keres ez a listámon. Nem szép, de nagyon furcsa, sőt kifejezetten borzongató élmény. A víz úgy vesz körbe, mintha csak egy zöldes színű köd lenne. A látótávolság összesen 4-5 méter, és a talajból facölöpök állnak ki. Egy egészen más világ, mint ahol valaha voltam. A vulkánból előtörő buborékok még különlegesebbé teszik ezt az élményt.
4. Somoto Kanyon
Ha csinálnék egy listát, hogy hova ne menj Nicaraguában, egy hely biztos szerepelne benne: Estelí. Viszont ez az egyik legközelebbi város a Somoto kanyonhoz, ami rögtön vonzóvá is teszi. A kanyonba ajánlott vezetővel menni, én találtam egy lányt (!), aki körbe vitt. A túra java úszással telik a kanyoban, és sokszor, ha van kedved, akkor le is tudsz ugrani vízbe különböző magasságokból. A legmagasabb 20 méter.
5. Lovaglás / Szörfözés Popoyoban a tengerparton
A tengerparton lovaglás az egyik bakancslista elemem volt, azóta már többször is volt hozzá szerencsém. Kiskoromban lovagoltam hat évet, így még valamennyire megyeget. Viszont azt mindig megnézem, hogy hogyan bánnak a lovakkal. Először beszélgetek egy kicsit a gazdával, hogy tudjam, nincsenek kihasználva az állatok, és jó körülmények között tartják őket.
Ha nem vagy az a lovaglós fajta, ajánlom a szörföt. Popoyonak egy csöndes, poros kisváros, szinte mindenki szörfözik. Én is bemerészkedtem egy deszkán, de az hamar pofán vágott, így maradt a lovaglás.
6. Granada színei
Granada egy csodálatos város. A házakat különböző színűekre festették, így végül a kedvenc időtöltésem az volt, hogy naplementében sétáltattam a belvárosban. Csoda egy hely, na.
7. León katedrálisa
Nem nagyon voltam lelkes, amikor a león-i katderálist emlegették. Mivel európai vagyok, az általános turista látványosság a legtöbb városban, egy katedrális megtekintése. Kicsit uncsi. Bocsi. Na de León más. Leónban nem a katedrálist kell megnézni, hanem a tetejét. A cipődet levetetik a bejáratnál, hogy mezítláb sétálj a fehérre festett tetőn. Egy csoda!
8. Vulkán boardozás a Sierra Negra-n
A legenda szerint, egyszer egy crossmotoros kitalálta, hogy leszáguld a Sierra Negra vulkán legmeredekebb oldalán. Ebből óriási borulás lett, és emberünk a krházban kötött ki, ahol beleszeretett az ápolónőbe, feleségül vette, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A helyiek azonban azóta nem nyugodtak, hogy hogyan lehetne biztonságban lesiklani a vulkánról. Egy hostel végül felvett egy mérnököt, aki kifejlesztette a szánkót, amivel le lehet – gyakorlatilag – popsitepsizni a Sierra Negra sötét hamuján.
Nyilván én is kipróbáltam, de tulajdonképpen nem az a közel 30 másodperc miatt érte meg. Előbb ugyanis fel kellett mászni erre a vulkánra, és lemenő nap látványa fantasztikus volt. A csúszda már csak ráadás.
+1 Corn Island
A Corn sziget végül csak azért maradt ráadás, mert, bár csak jókat hallottam róla, nem jutottam el oda. Helyett Utilának vettem az irányt, és ott töltöttem a maradék időmet. Guatemala megmarad a következő utamra:)