A kezdetek

Eltelt egy év. Ma pont egy éve készült el a backpacker.hu. Egy újabb dolog, amiért hálát adok. Bár a blog egy éves, a történet nem itt kezdődik, hanem öt évvel ezelőtt. Úgy döntöttem, ezt most elmesélem nektek.

Reneszánsz

Soha annyira nem voltam még megzavarodva, mint azon a tavaszon. Amit azóta is párkapcsolati problémaként emlegetek, nekem annál sokkal több volt. Összetörték a szívem. Nem tudtam aludni, enni, élni. Kértem egy kis gondolkodási időt az akkori barátomtól. Azon gondolkoztam, hogy mit tennék, ha mégis szakítanánk végleg. Ahogy ezt a kérdést feltettem magamnak, rögtön jött a válasz, belülről: elmennék Argentínába.

Kérd és megadatik

Akkoriban került a kezembe a “Kérd és megadatik” könyv. Ajándékba kaptam. Elkezdtem belelapozgatni, és többször hangosan felnevettem. A könyv azt írja le, hogy ne arra gondoljunk hogyan fogunk valamit elérni, hanem csak a vágyainkra koncentráljunk. A többit majd a “segítők” elintézik. Ekkor dobtam el a könyvet egy sarokba. “ Persze majd holnap megérkezik a számlámra 150 000 forint csak úgy!”.

Másnap lehívott a pénzügy, hogy elmondják, adóvisszatérítés gyanánt 150 000 forinttal többet kapok a jövő hónapban.

Az adott összegből nyitottam egy “Buenos Aires nevű számlát”, ahova elkezdtem havonta félretenni pénzt.

2010 január 5.

Ekkor indultam. Ahogy közeledett a karácsony, pont mint most is, egyre jobban kezdtem bepánikolni. “Nem vagyok normális! Egyedül? Mi van ha magányos leszek? Mi van akkor, ha tényleg valami bajom lesz? Mi van ha nem nekem, hanem mindenki másnak van igaza, aki nem érti miért megyek. Nem értik, hogy egyszerűen kell!”

Amikor leszálltam nem voltam magamnál. Az első nap besétáltam egy gettóba Buenos Airesben, ahol halálra rémültem. Több strici is futtatni akart, és mivel eltévedtem, még csak el sem tudtam iszkolni a helyről. De megoldottam végül.

Kellett pár nap, amíg szép lassan megszoktam, hogy januárban lehet flipflopban és rövidnadrágban járni, és hogy Buenos Airesben vannak gyönyörű helyek. Elkezdtem élni. Úgy igazán.

Akkor kezdtem el blogolni, hogy ne kelljen mindenkinek külön-külön emaileket írni. Így született meg a bori.blog.com.

A bakancslista születése

Miért pont Argentína? Nem tudom. Ott volt dolgom. Igaz, láttam kiskoromban egy dokumentumfilmet a tangóról, és azt mondtam magamnak, hogy ezt megnézem élőben is, Buenos Airesben. Fantasztikus élmény volt. Sosem feledem el, abban biztos vagyok. Akkora benyomást tett rám, hogy elkezdtem számolgatni azokat a dolgokat, amiknek ugyanennyire nincs értelmük, de meg szeretném csinálni. Három hónapot voltam Dél-Amerikában, és végül négy dolgot lehúztam a listámról. Amikor hazajöttem le is írtam ezt a listát.

Az öreg utazó tanácsai

Bolíviában találkoztam egy bácsival, aki 30 éve utazik. Egy igazi vándorvágyó. Kapva kaptam az alkalmon, hogy kikérdezzem. Minden lehetséges és hasznos információt be szerettem volna gyűjteni. Három dologra hívta fel a figyelmem. Egyrészt, hogy az egyetlen hely, ahova nem ajánlja, hogy egyedül utazzam, az India. A másik, hogy mindig le kell írnom ami történik, mert el fogom felejteni. Harmadrészt pedig, hogy akkor nem leszek soha rosszul, ha zöldségeket eszem csak, és húst nem.

Randi Goán

2011-ben aktívan dolgoztam az ötödik bakancslista elemen: nagyközönség előtt énekelni. Így csak kisebb utazások fértek bele. Így kerültem Grúziába is azon a nyáron, ahol összeismerkedtem egy izraeli fiúval, aki sajnos másnap le is lépett a hostelből. Legközelebb másfél év múlva láttam Goán, ahol a hatodik elememet húztam épp le a listáról: Szilveszter egy egzotikus helyen. Életem egyik legizgalmasabb randija volt ezzel a fiúval. Éreztem, hogy keményen bevállaltuk ezt, pláne, hogy a szükség úgy hozta, hogy egy bungallónk volt kettőnknek, egy franciaággyal és egy wc-vel, ami velünk egy légtérben volt.

Ennek ellenére a “randi’ nagyon jól sikerült, és két hetet együtt utaztunk Dél-Indiában.

Az öreg utazónak mindenben igaza lett. Akkor lettem vegetáriánus, minden nap írtam a naplót, és amikor elváltak útjaink a fiúval, és egyedül utaztam, nem éreztem magam kifejezetten biztonságban.

“Sehova sem érkeztél meg igazán”

Mikor hazaértem februárban, rögtön elkezdtem szervezni a következő utam, persze a bakancslistámat követve: Mongólia. Az izraeli fiú, miután kikosarazott amikor hazajöttem, megint bejelentkezett, hogy jönne velem erre az útra is. Több héten át szerveztük az utazást, majd eltűnt. Persze közben a repjegy árak az egekbe szöktek, és nekem minden kedvem elment attól, hogy egyedül menjek ezek után Mongóliába. Így kerültem végül augusztusban Indonéziába, ahol egy csoda folytán pénz nélkül maradtam. Hogy ez miért csoda? Mert ez döbbentett rá, hogy egy “rendes” állás nélkül is tudok boldogulni. Ingyen szállásért fotóztam, éjszakánként egy bárban énekeltem a tengerparton, és természetgyógyászkodtam ételért. Mindezt négy nap alatt.

Ezen az úton rengeteg olyan utazóval találkoztam, akik életvitelszerűen utaztak. Egyre jobban nyitották fel a szemem, hogy ezt lehet csinálni. Akkoriban már nem naplót írtam, hanem “blogposztokat”, bár csak a füzetembe, hogy aztán később felvigyem őket. Nem vittem gépet soha. Ami a legjobb volt az egészben, és amit mind a mai napig nagyon élvezek, az az, hogy minden városban kerestem  a sztorit. Hogyan lehet ezt úgy megírni, hogy azok, akik olvassák, ne unják el magukat rajta? Valami tanulság mindig kellett. Így akárhol voltam, mindig át kellett gondolnom, hogy az egyes helyek mit adtak nekem.

Elkezdett az egész utazás formát ölteni, olyan lett mint egy 3D-s film, aminek én vagyok a főszereplője. Elkezdtem megérteni, hogy miért kerültem pont Indonéziába és miért pont akkor, és hogy miért egyedül. A nagy felkiáltójelet a történet végére egy német szörfös tette, akinek elmeséltem, hogy mennyi helyen jártam három hét alatt. Azt mondta: “Tehát mindenhol voltál, de sehova nem érkeztél meg igazán”.

Érdekes, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben emberek, akiknek fogalma sincs, hogy egy-egy mondatával mennyire előre vitt minket.

A backpacker.hu

Mikor hazaértem, már tudtam, hogy el fogok utazni egy hosszabb útra. Akkor még nem tudtam semmit biztosra, csak hogy el kell kezdenem erre törekedni, tudatosan, mert meg lehet csinálni.

Rájöttem, hogy a bori.blog.com nem lesz elég. Rendes blogot szerettem volna. Úgy örültem, mint majom a farkának, amikor megtaláltam a backpacker.hu domaint. Mindent én csináltam, a domain foglalástól a wordpress blog készítésig. Persze segítők mindig is voltak amikor elakadtam, de a lényeg az volt, hogy megtanuljam ezt hogyan kell. Tudtam, ez a tudás jól jöhet még.

Amikor az első, számomra idegen ember lájkolta a Facebook oldalamat, nagyon boldog voltam. Aztán befutott az első levélíró is, aki biztosított arról, hogy tetszik neki, amit csinálok.

Egyre jobban élveztem és élvezem amit csinálok. Ahogy közeledik az indulásom időpontja, már nyíltan beszélhetek is róla:). Sűrűsödnek a felkérések, előadásokra, írásokra, és életemben először azt érzem: ott vagyok ahol lennem kell és azt csinálom, amit tennem kell.