Egy éve ilyenkor borzalmas lelki állapotban voltam.

Akik akkor már követték a történeteim emlékezhetnek, hogy ilyentájt volt a szakításom, két héttel később pedig isteni segítséggel tudtam csak elmenekülni egy szexuális támadás elől. Még úton voltam, amikor szakember segítségét kértem a történtek feldolgozásában. Elkezdtem terápiára járni. Aki járt már pszichológusnál, az tudja, hogy ahhoz, hogy a sebek gyógyuljanak, az embernek egy olyan utat kell bejárnia, ami még talán a traumáknál is fájdalmasabb. Egy idő után nem láttam semmi értelmét annak, hogy újra elinduljak. Hogy utazzak. Igazából annak sem, hogy bármit is csináljam. A legborzalmasabb az volt az egészben, hogy közben arról tartottam előadásokat, hogy hogyan menjünk világgá. Bár technikailag tudtam a válaszokat, egy kérdésre nehzen válaszoltam: Hova mész legközelebb? Fogalmam sem volt.
A válasz érdekes módon megint a rádióból jött. Épp hazavezettem, egy olyan beszélgetésből, ami ismét egy pillanatra sem érdekelt, mint ahogy akkoriban semmi más sem. Majd elindult a rádióban egy szám, amit régen utáltam. Egy kilencvenes évekbeli sláger, a címe: Ecuador. Amikor utoljára hallgattam ezt a számot, akkor még nem beszéltem spanyolul. Most azonban elkezdtem figyelni a szövegre: Gyere Ecuadorba – meglátod jó lesz. Hetek óta először nem megjátszott mosoly ült ki a szám szélére.
Amikor legközelebb beültem a pszichológusom székére, kezembe vettem a meleg teát, és üresen válaszolgattam a depresszió tesztre, amit velem csináltatott, tudtam, hogy mi lesz végeredmény. Szerencsére jó szakemberhez jártam, akinek nem mindenre a gyógyszer a válasza. Kicsit ezért meglepődtem, amikor szóba kerültek a gyógyhatású készítmények. Alkut ajánlottam: Elmegyek Ecuadorba, és ha nem leszek jobban, akkor beveszem a kiváltott gyógyszereket.