Ezer éve nem sírtam a boldogságtól. Hol is? Jah, igen, Gili Air-en utoljára, ahol minden kezdődött. Nem gondoltam, hogy a következő adag boldogság könny egy zötyögős kambodzsai buszon fog rám törni, úton Siem Reap-be.
Nem történt semmi igazán különös. Csak ültem a pici székemen, körülöttem mindenhol helyiek. Aztán egy pillanat alatt eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy eljutottam erre a buszra. Nem, nem ma reggel, hanem, ahogy alakult, illetve alakítottam az életem úgy, hogy most itt ülhetek.
Dolgozz bárhonnan!
Ismerd meg a legegyszerűbb módját, hogy belépj a helyfüggetlen munkák világába.
Virtuális Asszisztens Mesterkurzus
Körbenéztem. Nem ismerek senkit, nem tudok senkihez egy szót sem szólni, mégis és jól vagyok, mert végre hallom a saját gondoltaimat. Az elmúlt 3 és fél órában nem csináltam mást, csak bámultam ki az ablakon, belélegeztem a port, ami beszállt az ablakon, hallgattam a zenéim és voltam. Nem pötyögtem a telefonomon, nem néztem filmeket, nem hallgattam másokat és nem beszéltem egy szót sem máshoz. Itt ülök, egy viszonylag gagyi buszon, a lábam bekötözve egy kisebb sérülés miatt, az ebédem egy fürt banán, és mégis úgy érzem, nincs szükségem semmi másra, mert végre ott vagyok, ahol lennem kell: úton!