Mindenki tudja, miről beszélek, amikor az utazás utáni depressziót emlegetem, még ha ez a szófordulat még nincs is igazán benne a köztudatban. Ez az az állapot, amikor folyamatosan azt kérdezgeted magadtól, hogy “mi a fenét csinálok én itt?”. Legyen az otthon, vagy a munkahelyeden, vagy egy megbeszélésen. Semmi nem érdekel, az elmúlt utad képei pedig a nosztalgia fájdalmával hasítanak beléd, még akkor is, ha csak egy hétvégét töltöttél a városon kívül.
Én is rengetegszer éltem már ezt az állapotot meg. A legsúlyosabb egyértelműen az volt, amikor Indonéziából jöttem haza. Itthon már javában ősz volt. A fűtőtestet szomrúan pattogott mellettem, az égen napok óta nem láttuk a napot. Két nagyon jó barátnőm is elhagyta az országot, külföldre költöztek. Nem vettem észre, hogy baj van. Egész nap sorozatokat néztem, nem tudtam kikelni az ágyból, pár napra beteget is jelentettem.
Aztán egyik nap észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmel, és hogy életemben először tényleg depressziós lettem. Szerencsére annyi életenergia maradt bennem, hogy tudtam, el kell mennem zuhanyozni, és ki kell mennem a szüleimhez, amit már egy ideje halasztottam. Már napok óta nem is fürödtem. Bizony, ennyire súlyos volt a dolog.
A meleg vizet locsoltam az arcomba, hátha egy kis derűt is kapok tőle. Vagy húsz percig álltam forró fürdőben, az egész a fürdőszoba párában úszott. Ahogy kiléptem a fürdőszoba szőnyegre, a tükörbe bámultam. Azt teljesen belepte a pára, de volt ott valami, ami egy csapásra véget vetett az elmúlt egy hét szenvedéseinek.
A párában egy szöveg rajzolódott ki: “You deserve to be happy”.
Lassan kezdett derengeni, hogy indulásom előtt firkáltam ezt fel a tükör párájába egy reggeli bohóckodás közben, és most végül saját üzenetem lett magamnak, pont akkor, amikor arra igazán szükségem volt. Óhatatlanul elkezdtem mosolyogni a fura véletlenen, és szép lassan leesett: ezt is meg fogom oldani, csak úgy mint minden más problémát eddig, mert igenis megérdemlem, hogy boldog legyek. Betettem az egyik kedvenc számom, feltekertem a hangerőt, és kiugráltam magamból minden maradék rossz érzést. Délutánra kisütött a nap, én pedig pár hét múlva már azon dolgoztam, hogyan menjek majd egyszer világgá.
Ha most visszagondolok erre az állapotra, elszörnyedek. De közben meg ott van bennem, hogy megtanultam a leckét. Azt már tudtam, hogyan utazzunk, de azt nem, hogyan jöjjünk haza. Mivel tavaly sem sikerült elmenekülnöm az utazás utáni depresszió elől ( szakítás, támadás és megannyi dolog, ami nem is fért el a blogban), úgy döntöttem idén minden máshogy lesz. Idén tudatos leszek, és nem engedem a PTD-nek (Post Travel Depression), hogy megegyen.
Tudatosság
Providencián, a Karrib-tengeren töltöttem az utolsó pár napomat az előző körben. Emlékszem, ahogy feküdtem a homokban, mellettem két kóbor kutya strázsált, hallhattam a víz csobogását egy pálmafa alatt, és eldönttem, hogy nem csak a hátiszákomat viszem magammal, hanem ezt a boldogságot is. Tervet szőttem, elkezdtem felsorolni azokat a dolgokat, amiknek örülni fogok. Bocs, de a sort nem a szeretteim megölelése nyitotta, hanem egy forró zuhany, amit már több mint két hónapja nem élveztem. Elterveztem, hogy eltöltök egy egész napot azzal, hogy nem dugom ki az orrom otthonról, meséket nézek majd, és ágyban eszem meg a gombapörköltet. Jó, nyilván ez már a család és barátok megszeretgetése után. Bringázok majd a rakparton, és fröccsözöm az Erzsébet téren, vagy a Gozsduban.
Ez a lista a fejemben szép lassan meghozta a honvágyam, és az utolsó egy hétben, már kívántam, hogy végre hazaérjek. Ez teljesen tudatos kondicionálása volt az agyamnak és az érzelmeimnek.
Vedd fel a kapcsolatot a barátaiddal…
…és mindenkivel egyesével találkozz. Az elején nyilán arról lesz szó, hogy milyen volt az utad, de ne hagyd, hogy ebből álljon a beszélgetés, mert a barátaiddal is történetek érdekes dolgok. Ha pedig már kidumáltátok magatokat, akkor irány valami közös program a városban.
Legyél utazó otthon
Egyrészt, Budapest csodálatos és punktum. Bárki mást mer állítani az vak vagy keserű. Megannyi városban jártam már, de még mindig Budapest a favorit nálam. Hiába születtem ide, mindig meg tud lepni. Észrevettétek például, hogy kezd divatba jönni az élő zene a buli negyedben? Ha valaki engem mostanában elkap az utcán, könnyen felismerhető vagyok, fülig érő mosollyal nézegetem az épületek homlokzatát, vagy épp egy új kávézót próbálok ki.
Megnéztem a tripadvisoron, hogy mi a trendi a backpackerek között, és én is arra irányultam.
Egy utazó mindig utazó, mindig kíváncsi, mindig keresi az új élményeket. Itthon is.
Öltözz ki
A barátaim nagyon meglepődnek mostanában, ha velem találkoznak, mert végre kiélem azt a lehetőséget, hogy nem egész nap egy strandkendőben vagyok. (hozzáteszem, annak is meg van a maga gyönyöre). Kisminkelem magam, fésülködöm, sőt még a körmeimet is lakkozom. Végre egy kicsit megint nő lehetek, és már ez jót tesz nekem reggelente ( na jó, délutánonként), amikor elhagyom a házat.
Találkozz utazókkal
Na ezen mondjuk sokat nem kellett gondolkoznom, mivel én vagyok általában az egyetlen magyar akivel út közben találkoznak az utazók, mindenki, aki errefelé vetődik, megkeres szállásért, vagy csak egy sörözésért. Ezt imádom! Ilyenkor elmegyek a tipikus helyekre, amit meg szoktak itthon nézni, a várba, a Margit szigetre, a szimplába és a Széchényibe. Persze, ha sokan jönnek, akkor csak az ingyenes progikban vagyok benne, mert azért itthon utazni nem olcsó. A szerencse viszont az, hogy azért akad bőven ingyenes program. A legjobb azt nézni testközelből, mennyire imádják a városom a turisták. Ki ne lenne büszke?
Ide nekem azt a szerelem-projektet!
Nyilvánvaló, hogy nekem a backpacker.hu egy szerelemprojekt, különben már az első egy évben feladtam volna. De nem tettem, mert nagyon szeretek vele foglalkozni. Ha a munkádat nem annyira szereted, érdemes mellette belevágni bármibe, amit szeretsz, legyen az szobrászat, egy előadás szervezése, vagy vegán főzőkurzus.
Rutin
Lehet, hogy öregszem, de a régen annyira gyűlölt rutint, itthon nagyon keresem. Próbálok ugyanakkor lefeküdni és felkelni, meditálni és olyan sportot választottam, ami minden egyes alkalommal ugyanazt a koreográfiát játsza le, az ashtanga jógát. Ez a rutin segít nekem képben maradni és nem megint beülni a gép elé, hogy sorozatokat nézzek egy héten keresztül.
“Bárhova mész, ott vagy”
Ez egy meditációs könyv címe. Lehet itt lenne az ideje elolvasni a könyvet is nem csak a címét, de hát tény ami tény, teljesen átszellemültem már ezzel a pár szóval is.
Szép lassan megtanított az utazás arra, hogyan hagyjam abba a folyamatos agyalást, és utazásszervezést. Igen, még akkor is szerveztem az utam, amikor már rég úton voltam. Mivel megtanultam itthon is utazni (jelenleg Bömbivel a fél országot bejárjuk), már nem hiszem, hogy a legjobb módszer az, ha egyből egy új úton kattogok, amikor hazaérkezem. Tudom, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor érezni fogom megint, hogy mikor és merre menjek. Nekem most lassan kezd kirajzolódni, hogy mikor indulok megint, és a csodafegyvert akkor vetem be, ha egy nap rossz kedvem lesz megint.
