Természetesen Ina, a holland utazótárs volt, aki a pihenésre szolgáló Malayam Residence-t ajánlotta. Egy kicsit messzebb volt a belvárostól, de 50 rupiért (kb. 200 Ft) 10 perc alatt be lehetett riksázni a kavalkádba.
Dél körül szálltunk ki a riksából, amikor a sofőr azt mondta: “No Riksa.” “No Riksa az jó jel!” – mondta Eyal. Egy kis kanális melletti ösvényen kellett tovább egyensúlyoznunk egészen a rezidenciáig. Komolyan mondom, a lélegzetünk is elállt, amikor megláttuk ezt a helyet: a teraszos szobák előtt nyugágyak, ahonnan már csak 2 méternyire volt a víz. Fantasztikus látvány volt a tömérdek úszóház, amin indiai turisták boldogan integettek nekünk. “Mennyország, végállomás. Kérjük, hagyják el azt a világot, amiben eddig éltek, és erre figyelmeztessék utastársaikat is!”
Az itt töltött napokat nehéz leírni, mert a lazsálás nem naplótéma. Többnyire írtunk, olvastunk és integettünk a hajókon utazóknak. Integetni nagyon jó dolog. Nem is tudom, miért nem csináljuk többet. Képzeld el, mennyivel jobb lenne a napod, ha napi háromszor valaki mosolyogva integetne neked. Minden ok nélkül, csak azért, hogy mind a kettőtök napja szebb legyen.
Felfedeztünk egy helyet (na jó, Ina mutatta), ahol 40 rupiért degeszre eheted magad. Egy lepukkant, 10 nm-es, koszos helyiségben foglalsz helyet. Se pincér, se étlap, csak egy nagy fémtálca, amit azonnal az orrod alá tolnak. Ennek a közepén rizs van, és különféle kis tálakban hoznak mellé mindenféle finom szószt, amit a rizsre önthetsz. Aztán jöhet a gyurmázás. Amint elfogy valami, azonnal odaugrik valaki a családból, mert persze ez egy családi vállalkozás. Amíg nem mondod, hogy elég, folyamatosan jön az utánpótlás. Gyerekkor déjá vu. :) Mindez 160 Ft-ért. Ahhh, India!
A residence-ben töltött utolsó napon eldöntöttük, hogy a meglehetősen drága hajóházazás helyett bérelünk egy kisebb csónakot, egy chikarát, és azzal járjuk körbe a szigeteket.
Reggel 6:30-kor indultunk a házunk előtt parkoló kis tutajjal. Andy, az angol ügyvéd és Veronica meg Ciara, az olasz ügyvédek voltak utastársaink. A napfelkeltét a hajóról néztük meg. Én az orrszinten ülve. Boldogan integettünk a parton ébredező, fogat mosó, mosakodó helyieknek, akik még mindig nem unják a bámuló, fényképezőgépet szorongató fehér embereket, hanem lelekesen visszaintegetnek nekik.
Egy szigetnél megálltunk, amin egy kis falu volt. A bolt egy másik szigeten van, a hivatalok egy harmadikon. Itt mindenki chikarával közlekedik. Hihetetlen szívélyesen fogadtak minket a helyiek. Volt, aki épp a templomba sietett, de azért gyorsan megállt, hogy megmutassa, mi az, amit a homlokuk közepére kennek. Andy kapott is egy pöttyöt.
Egy iskolába is benéztünk. Minden korosztály egy osztályban tanul. A napot énekléssel és tornával kezdik, majd megismerik a nap gondolatát. Egy bölcsességet a napra. Megkértek, hogy énekeljek nekik valamit. Először nem tudtam, hogy mi az, amit ilyen kicsiknek angolul el tudok énekelni, de végül szerencsére beugrott a Head, Shoulders, Knees and Toes, amit még oviban tanultam.
Hazafelé egy kicsit elszenderedtem a ringató hajóban, és arra ébredtem, hogy egy úszóház egyenesen felénk tart. Az utolsó pillanatban sikerült kitérni, és csak egy kisebb koccanás lett belőle. A kapitányok egy kis fejvakarás után jót nevettek rajta, és énekelve tovább hajóztunk. Búcsúzóul még integettünk egyet a kapitánynak.
