Azt imádom a saját életemben, hogy amikor azt hiszem, hogy engem már nem lehet meglepni, akkor a sors felhorkanva nevet egyet, és kegyetlenül pofán röhög. Kilenc év utazás után, annyit tudok mondani, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott tudok lenni egy új, ráadásul ,teljesen nem profilba vágó úttól.
Ahogy azt az előző cikkemben írtam, a Jet travel vitt el az MSC hajóval Norvégiába, azért, hogy tisztább képet kapjak arról, hogy milyen is egy szervezett utazás. Teljes tiszteletem a a cégnek a bátorságáért, hogy engem keresett meg, hogy megengedte, hogy őszinte legyek, és végül de teljesen nem utolsó sorban azért, mert hihetetlen profik, és hibátlanul dolgoznak.
Az indulás
Iszonyatosan korán indultunk a budapesti reptérről. Még életemben nem voltam úgy a reptéren, hogy nem tudtam semmit. Azt tudtam, hogy valahogy eljutunk Hamburgba, de azt már azt hiszem, át sem néztem, hogy milyen úton keresztül. Nem kellett. Judit, az idegenvezető már várt mindenkit a reptéren, a kezembe nyomott egy kis irattartót, amiben benne volt mindenem. Repjegyek, útvonalterv, biztosítás, programok a hajóról, hajójegy. Annyit mondott: itt az a lényeg, hogy nem kell gondolkozni, tessék hátradőlni és élvezni az életet. Akkor még nem is sejtettem, hogy a “ne gondolkozz” igazi mottóm lesz majd a következő 10 napban.
Az MSC hajó:
Miután leszálltunk a gépről, busszal mentünk át a kikötőbe, amíg Judit mindent elmondott nekünk arról, amit tudni kell egy ilyen hajós utazásról. Hogyan történik a becsekkolás, hogyan lehet fizetni a hajón, hogyan lesznek majd a programok, mikor lehet átvenni a kabint, mennyi borravalót és hogyan érdemes fizetni a legénységnek. Egyszóval mindent, amit tudni kell. Ne gondolkozz, Bori! :)
Akik régebb óta olvasnak, tudják, hogy nem az első hajóutam ez, így nem mondom, hogy könnyen lenyűgözhető típus vagyok, mégis, amikor az Orchestra fedélzetére léptem, teljesen eldobtam az agyam. Mint a mérgezett egér, rohangáltam körbe-körbe a selfie botommal. Nem mintha nem lettem volna amúgy elég feltűnő ezen a hajón (egyedülálló harmincasként), a hülye influencer még lájvozik is, amint bekerül a hajóra. A Facebook videó amúgy még elérhető innen, ha lemaradtatok róla.
16 emelet, minigolf, spa, színház, gipsz leopárdok és jacuzzik. A Pullmatur hajójához mérve azért ez ég és föld. Például én csak most jöttem rá, hogy az nem normális, hogy éjszaka a kabinban lehet hallani, ahogy recseg-ropog egy hajó. És az sem, hogy teljesen be kell pezsgőzni ahhoz, hogy élvezhető legyen a műsor. Itt tényleg szórakoztató és profi a színház.
Y-generáció a tükörben
Persze egy-két dologban még érezhető az, hogy nem az Y-generáció a fő vendégköre akármelyik hajónak, legyen az az MSC, vagy a Pullmantur. Most értettem meg, hogy nekünk, az Y generáció tagjainak, mennyire egyértelmű a politikai korrektség. Volt egy-két olyan helyzet, amire én óriási szemekkel pislogtam, de az idősebb közönség pedig teljesen nyugodtan ült tovább és tapsikolt.
Ilyen volt, amikor a Roxant eljátszó színtársulat egy heves, szenvedélyes kapcsolati vitát ábrázoló táncot úgy zárt, hogy a férfi táncos a hajánál fogva húzta végig a előle menekülő barátnőt a földön, majd a torkánál fogva kente fel a falra. Nem volt szexi. És ebben nem az volt a legfurcsább, hogy megtörténik, hanem az, hogy ez nálam már ütötte a biztosítékot, és teljesen egyedül voltam a hüledezéssel. Ez mindenki másnál még oké volt.
Szintén nagy kérdés a hajó, mint környezeti tényező. Na igen. Van egy elég imposztor érzésem, amikor nem kérek szívószálat az italomba, de közben évente 2x is felülök egy hajóra. Ha nem háromszor. Én a szorongásomat és a bűntudatomat ezzel az oldallal enyhítem ezen a téren, és ezt mindenkinek ajánlom, aki hajóval vagy repülővel utazik. Itt meg tudod vásárolni a CO2 kibocsátást, és adományként visszaadhatod egy környezetvédelmi szervezetnek. Ez az utam most 60 dollár extrába került. (Update: Mióta viszont ezt a cikket megírtam kiderült, hogy ég az Amazonas, így úgy döntöttem, hogy ezt az összeget egy másik oldalra adományozom, ami kifejezetten az esőerdő védelmével foglalkozik. )
Végül, de nem utolsó sorban az ételek. Azért az árulkodó a mi generációnkról, hogy a speciális étkezés kifejezetten nem az idősebbeknek volt kihívás, hanem nekünk. Hogy a fene a gluténmentes vegán, paleo és ketogén mindenünket.
Ám mindezt a hajó legénysége hihetetlen könnyedséggel és mosollyal kezelte, mint minden mást. Itt most kérnék egy nagy tapsot azoknak, akik napi 11-13 órát dolgoznak, mosolyogva, jókedvűen a hajón, mert többek között miattuk én is végigvigyorogtam a 10 napot.
És ha már a szépen dolgozó embereknek taposoltatok, volt még valaki, aki előtt levenném a kalapomat, és az a Jet Travel idegenvezetője, Judit. Én még ilyen vérprofi idegenvezetőt sehol nem láttam a világban.
A programok
Az első nap kiolvastam az egyetlen könyvet, amit vittem magammal, úgy 15 órát aludtam, edzőteremben voltam, és megnéztem egy színielőadást. Az egész program úgy volt összeállítva, hogy legyen időm mindenre. Mivel az első nap tengeri nap volt. Ez azt jelenti, hogy nem is kötöttünk ki sehol.
A második naptól viszont szinte minden nap volt megálló Norvégia különböző kikötőiben. Ilyenkor elképesztő mennyiségű sztorit és információt meghallgattunk a buszban arról, hogyan élnek és éltek itt az emberek. Majd leszálltunk csodálkozni egy kicsit, aztán vissza a buszba.
Az Északi-fok
Szóval akkor menjünk bele egy kicsit a földrajzba. (Fun fact, amiből kettes voltam világéletemben.) Van ugye az Északi-sark, ez az, ami olvad ezerrel, jegesmedvék, jégtömbök, világvége. Ez az Arktiszon helyezkedik el, ami az Északi sarkkör, vagyis a hetvenedik szélességi fok felett van. És végül van az Északi-fok (North Cape), ami Európa legészakibb pontja.
Az Északi-fokon egy kisebb turisztikai központ található, ahol érdekes dolgokat tanulhatunk még a Föld legészakibb részéről. Nagyon szerettem azt a hangulatot, hogy augusztusban sapkában, sálban és hat fokban mászkálhatok. Kiderült, hogy nem csak télen jó a melegbe menni, de a hőségriadók korában is jó elmenni hidegebb éghajlatra.
A husky farm
Elképesztő szorongással keltem aznap, amikor épp a kutyafarmra mentünk, ugyanis előző nap épp királyrák kóstoló volt a programban, ahol sajnos a még élő rákokat a magasba emelve fotózkodtak a turisták, és hát na. Beszéltünk már arról, hogy a mi generációnkban ez már nagyon nagyon nem menő – szóval én zavaromban el is kellett, hogy hagyjam a helyszínt.
Már három napja kérdezgettem Juditot, hogy ugye itt jól tartják az állatokat, ő meg folyton nyugtatott, hogy ezek a kutyák jól vannak. Amikor megérkeztünk, először a kiskutyákat látogattuk meg. Ott a trénerek elmondták, hogy külön jó, hogy ennyire sok a látogató a farmon, hiszen így szocializálják a kicsiket is, hogy ne féljenek az emberektől. Külön megkértek minket, hogy a kutyák érdekében játszunk velük és simogassuk őket.
Ezután pedig a kutyák egy edzésére mentünk, ugyanis ők szánhúzó kutyák. Télen.
Nyáron kapnak egy hevedert, meg egy kedves turistát, akinek az övére rákötik. Itt pedig arra kértek bennünket, hogy ha lehet, akkor amilyen gyorsan csak lehet, menjünk utánunk, mert egész évben arra vannak kiképezve a kutyusok, hogy menjenek. Ne mondjuk nekik, hogy nem szabad.
Először Lamb volt nálam, akivel a kávészünetben nagyon összemelegedtünk. Visszafelé azonban egy vezér kutyát … Insta-t kaptam. (Kiderült, hogy hány követőm van, ezért azt gondolták, hogy ez talán jobb match lesz :D)
Egy szánhúzó csapat összesen hat kutyából áll. Az első kettő a vezér, akik hallgatnak az utasításokra, hogy jobbra vagy balra kell menni, és vezetik az egész csapatot. A hátsó kettő a motor, ők azok, akik a legerősebbek. Végül, de nem utolsó sorban a középsők a cheerleaderek, akik bár nem túl okosak, nem túl erősek, de nagyon lelkesek. Csaholnak, és motiválják a többieket. Nagyon fontos eleme ez a kettő a csapatnak. Imádom ezt.
A gleccser
A gleccser túra, najó, buszút az egyik legszebb volt. Sok mindent nem is tudok hozzáfűzni. Nézzétek a képeket.
+1 A troll szikla, amit nem láttunk, de a köd nagyon király volt.
Egyedül egy hajón?
Amikor felálltam a Jet travel budapesti irodájának az asztalától, az izgalom mellett egy kis félelem is elöntött. Mi van akkor, ha magányos leszek? Hiszen itt nem biztos, hogy találok majd olyan utazókat, mint én. Nos, egyrészt igazam lett, nem találtam olyan utazókat, mint én. Nem sok solo utazó akad egy ilyen úton. Igazából nincs. Ezért egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam az elején. Úgy éreztem, mintha mindenki sajnálna, pedig … alapjában véve nekem azzal soha nem volt semmi bajom, ha magammal kellett időt töltenem.
Végül meglett az egyensúly. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy egyedül vagyok-e a hajón. Mikor én már válaszoltam volna, Emma néni, később fogadott nagymamám közbeszólt, “Nincs egyedül, velünk van, a mi csoportunkkal van!” Hát így lettem igazi tagja egy nálam sokkal idősebb turistacsoportnak. Mindenhol vannak kedves emberek.
Persze nem lógtam Emma néni nyakán egész idő alatt. A kirándulásokat leszámítva a kedvenc pillanataim azok voltak, amikor kiültem a teraszra egy üveg sörrel, és nem volt semmi más dolgom, csak ott lenni, és nézni, ahogy a fjordok magasodnak körülöttünk. Nem tartoztam senkinek semmivel, nem kellett sehol sem lennem, és nem gyötört az az érzés sem, hogy valamiről lemaradok. Minden úgy volt jó, ahogy volt.
Újra hallottam a gondolataimat, lelassultam, és akkor szép lassan rájöttem: nagyon hiányoztam saját magamnak, és fogalmam sem volt, mennyire nagy szükségem volt arra, hogy végre ne gondolkozzam. Semmin.