India testközelből

Fogadjátok szeretettel VieWriter inspiráló vendégírását az életről, tapasztalásról.

Nem kevesebbet akarok, mint megismerni a minket körülvevő világot – hiába kihívás; akár élethosszig tartó.

Utazgatok – amikor csak tehetem – és fürkészem az embereket, kultúrákat. Másfél évtizede írok magam és/vagy mások szórakoztatására. A sajátos látásmódból és az írás iránti szenvedélyből született a szójáték; VieWriter – mert a lényeg nem az, hogy ki vagyok, hanem, hogy mit csinálok.
Gyerekkorom óta foglalkoztatott a kommunikáció, ezzel együtt született az olvasás szeretete. Vágyam volt alkotni valamit, amit mások is olvashatnak, valami újat adni, ami maradandó. Az alkotás számomra elsődleges. Szerintem az emberi fajt ez különbözteti meg a bolygónkon élő többitől; a létrehozás vágya, ami nem ösztönből fakad. Maradandót és értéket kíván teremteni.
Fiatalabb éveimben táncoltam. Ez volt a korai önkifejezési eszközöm. Einstein mondta, hogy „a táncosok Isten atlétái”. Én is osztom ezt, mert a tánccal mindazt ki tudod fejezni, s egyben át tudod élni, ami az emberben az isteni rész, ami szavakkal már nem kifejezhető, mert azokon túl van. Ahogy az indiaiak mondják köszönésképp: Namaste; tisztelet az emberben lakozó isteni lélek előtt.

Amiért én is elindultam

India nagy utazás. Nem elsősorban földrajzi értelemben, hanem mindenkinek magában. Alkalom tapasztalatszerzésre önmagunkról. Belső utazás, önmagunk feltérképezése.

Belső brahmin-béke a váránaszí nyüzsgésben

A nagy eszmélések, rádöbbenések helyszíne.

Azt hiszem, Ázsia-függő lettem. A nyugati civilizációból időről-időre el kell „menekülnöm” keletre, hogy újra önmagamra találjak, hogy „visszataláljak”.
Van, aki az egzotikumot keresi, van, aki nosztalgikusan vágyódik a ’60-as évek Indiája után, amikor tömegével lepték el az országot a hippik, divat lett jógázni, meditálni és gurukhoz járni. Van, aki a kalandot látja benne, valakit a szélsőségek, az ellentmondások országa érdekel, és akad olyan is, aki megundorodott a nyugati világtól, esetleg lelki megnyugvást remél.
Tény, hogy sokunkat vonz ez az ország különféle okokból. Engem is vonzott. Tudtam, hogy egyszer útra kelek. Tudtam, hogy látnom kell nekem is, hogy véleményt formálhassak róla.

Ha valamire nagyon vágyunk..

Aztán úgy hozta a sors, hogy India szólított meg engem, és éreztem, vagy most megyek, vagy soha. Pontosabban egy barátnőm sorsa alakult úgy, hogy férjével egy évre Indiába költöztek egy szegény tartomány még szegényebb kis településére; Uttar Pradésba, Fatéhpurba. Barátnőm orvosként a helyi kórházban dolgozott férjével némi hindi nyelvi képzés után.
Egy kis budapesti kávézó sarkában osztotta meg velem, hogy egy évre Indiába utaznak.
– Ez nagyon izgalmas – mondtam –, mindig is szerettem volna Indiába menni!
– Hát gyere, látogass meg minket!
Néhány másodpercet tétováztam, úgy éreztem, már mindent átgondoltam egyszer – talán álmomban –, és azonnal igent mondtam. Hirtelen döntésem mögött nem hirtelen elhatározás állt.
Szavaimnak ólomsúlya volt akkor, és ezt ő is tudta. Így erről többet nem beszéltünk, ő is szervezte az utazásukat, én is az enyémet. És vártuk a következő találkozásunkat immáron Indiában.
A Magyarországi Református Egyház Missziós Irodája több éves hagyomány alapján utaztat ki évről évre orvosokat Indiába, hogy karitatív munkájukkal javítsák az ott élők egészségügyi ellátását. Az ő egy évük alatt – látogatásom során – alkalmam nyílt belelátni abba az emberfeletti munkába, amit a szűkös körülmények ellenére próbáltak végezni.

Profán és szakrális élet együtt zajlik a szent folyó partján

Az utazásom ars poeticája

Evezősfiúk a Gangeszen, akik ezzel keresik a kenyerüket

Egy hónapot töltöttem Indiában, és gyakorlatilag bejártam az ország északi részét önállóan, fehér nőként, mindenféle utazási iroda és egyéb szervezet segítsége nélkül. Nem kevés tapasztalattal gazdagodtam.
Az utazás közben rengeteg körülmény zavarhat. Ám ha az ember át akarja élni a pillanatot, és szeretné élvezni annak szépséget, meg kell tanulnia, hogy észlelje ugyan a zavaró mellékkörülményeket, de ne engedje, hogy ezek a benyomások hassanak rá, mi több, elhatalmasodjanak rajta, mert akkor vajmi keveset értékel az őt körülvevő világból. A lényeg mindezek mögött rejlik; ahogyan az emberek hozzád szólnak, ahogyan az ott élők mindennapjainak része lehetsz. Amikor feltöltődsz attól, amit egy idegen néhány kedves gesztusával adhat. Ahogyan végigsimít a kezed évezredes köveken és több száz éves fákon. Amikor földtörténeti korszakok elevenednek meg előtted gigászi hegycsúcsok tetején állva. És annak is megvan a szépsége, amikor este lemosod lábadról az út porát.

És egy vallomás: az út alatt beleszerettem „valakibe”. Úgy hívják: Himalája. Hozzá többször is visszatértem, igaz, nem India felől.

Számos ázsiai országot megjártam, könyvet azonban csak Indiáról írtam ezidáig. Korántsem azért, mert a kedvencem, hanem azért, mert minden érzékszervemre hat egyszerre. Lehetetlen, hogy szó nélkül menjek el mellette, sőt. Gondoltam, ebből is írok majd egy rövidebb cikket, ahogy eddig, de rájöttem, hogy Indiát lehetetlenség beszorítani 3000 karakterbe.

Így született a könyvem.
(Médiamix Kiadó, Budapest, 2012, kartonált, 354 oldal, ISBN: 978-963-89699-0-3)