Hostel etikett, avagy hogyan (NE) viselkedjünk egy hostelben

Ez a poszt már akkor megfogalmazódott bennem, amikor életem negyedik-ötödik hostelében voltam. A közös együttélés szabályai valahogy a legtöbb embernek egyértelműek. Sajnos nem mindenkinek. Szóval tessék, a lista, mind saját sztori alapján:

Ha valaki alszik, ne zavard! Mindegy mikor.

Mindegy, hogy reggel 8 van, és már nincs “takarodó idő”, vagy este 10, és neked mehetnéked van. Sőt, akár délután is lehet, ha valaki alszik, akkor biztos, hogy pihenésre van szüksége (lehet betegség vagy jetlag, vagy esetleg másnap… mindegy, hogy miért), a lényeg, hogy az egyetlen hely, ahol tud pihenni, az a szoba. Tedd a dolgod és menj ki beszélgetni a közösségi szobába!

Este 10 után ne kapcsold fel a villanyt, ha már bent alszanak!

Szorosan az előzőhöz tartozik. Legyél rá felkészülve, hogy lesz olyan, aki 10 után ejtőzni akar, és már nem fogod megtalálni a hajvasalódat és a pirosítót a vak sötétben, ugyanis lámpát már ilyenkor nem illik kapcsolni. Vagy vedd elő a telefonodat/zseblámpádat világításhoz, vagy pakolj ki 10 előtt!

A nejlonzacskó rohadt idegesítő

A hostel egy átjáróház, az éjszaka kellős közepén jönnek és mennek az emberek, hogy elérjék a következő járatot, akárhova is mennek. Ennek következtében folyamatosan megy a pakolás. A legidegesítőbb, ha nejlonzacsiba pakolnak mindent, és az zörög. A külön zacskózás jó ötlet, de egy csendesebb fajtát válassz.

Ne kelljen hallgatnom, ahogy szexelsz!

Már az első hostelben találkoztam ezzel a promlémakörrel. Egy lány-szobában voltam, így külön meglepett, hogy férfi hangokat hallok az éjszaka közepén. A három 18 éves amcsi lányból kettő bepasizott, és eléggé be volt rúgva, hogy ezt meg is mutassa nekem és a másik lánynak a szobában. Nem tudom, melyik volt rosszabb: az a párocska akik a fejemtől 20 centire lihegtek, vagy azok, akik a felettem lévő ágyon csinálták. Nos, valójában az volt a regrosszabb, amikor másnap a bárban a jól informált pultos részletezte, hogy pontosan mik is történtek (legyen elég annyi, hogy bővült a szókincsem az ass-poking kifejezéssel).

Na, nem vagyok prűd, bőven van olyan, hogy elcsavarják a fejed egy hostelben, és valóban nem egyszerű dönteni, hogy ilyenkor hova menjetek. Tel Avivban a kertben beszélgettem a barátnőmmel, amikor egy párocska elkezdte egymást falni előttünk. Mikor már elég furán éreztük magunkat mind a négyen, a srác odajött, és megkérdezte, hogy nem mennénk-e máshova, mert így nem tudnak szexelni. Hát a bátorságért megérdemelte a srác. Kettesben hagytuk őket. :)

A szagok

Tudom, nem könnyű egy nyolcórás út után frissen besétálni a hostelbe, de légyszíves az első utad a füri legyen! A büdös cipőt meg hagyd a folyosón. Kérlek! Kérlek!

Csak egy picit próbáld meg a rendrakást!

Egy hátizsákban élni folyamatos logisztika. Hol a zoknim, hol a naptej, hova raktam a töltőm. Ennek ellenére fontos, hogy arra is figyelj, hogy a cuccaid ne mindenhol legyenek. Arról nem is beszélve, hogy így elég könnyen elhagyod őket.

Nincs szundi!

Én vagyok a világ legnagyobb szundere! Kb. 1 óra, amíg kikelek az ágyból, onnantól számítva, hogy először csörgött az a kis mocsok. De ha még 9 embernek kell végighallgatnia az agóniámat, akkor összeszedem magam és kiesek az ágyból az első csörgésre. Próbáld meg ezt te is!

A suttogás is zavaró lehet

A szobában annyit beszélünk, amennyit feltétlenül szükséges, este 10 és reggel 8 között. Ne próbáld meg magaddal elhitetni, hogy te mindent megpróbáltál és udvarias vagy a többiekkel, mert nem igaz.

Ne használd el az összes melegvizet!

Ezt asszem sokáig nem is kell magyaráznom. Ha épp sor van a zuhany előtt, akkor törekedj a gyorsaságra és ne pacsálj!

Ha bent öltözöl, ne zárd rám az ajtót!

Én elég profin megtanultam úgy átöltözni emberek előtt, hogy abból ne vegyenek észre semmit (lehet, hogy erről is kellene írni egy cikket? :)). Viszont vannak olyanok, akik kivárják, amikor nincs senki a szobában, és akkor öltöznek át. Ilyenkor teljesen felkészületlenül éri őket, ha benyitok, és visszakézből vágják rám az ajtót, én meg csak nézek mint borjú az új kapura, hogy mikor sajátította ki magának a szobát az illető.

A közösségi számítógép

A legtöbb helyen van egy vagy kettő számítógép, amit lehet használni ingyenesen. Ezek a gépek nem kiscicás videók nézegetésére vannak, hanem kapcsolattartásra és útvonal tervezésre. Amikor elkezdtem blogolni, nem vittem laptopot, hanem ezeket a gépeket vettem igénybe, hogy felvigyem az élményeimet. Elég nehéz úgy írni, hogy közben hárman-négyen nézik a tarkódat és közben szinte hallod, hogy magukban hogyan átkoznak, mert 30 perce foglalod a számítógépet. Egy idő után leszoktam erről, és papírra jegyzeteltem, majd internetkávézóban vittem fel az anyagot.

Nagyjából ennyi, de persze rengeteg kis hülyeséget lehetne még itt említeni. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy kérdezd meg magadtól, ha a másik helyében lennél, az, amit éppen csinálsz, zavarna-e.  Ez a nyitja.

Még több kép az Instagramon

Kövess Instagramon