Emlékszel még azokra a képekre, amiket a COVID első hónapjaiban láttunk elhagyatott városokról, benne lófráló állatokról, illetve Velencébe visszatérő delfinekről? Nos, nyilván ma már tudjuk, hogy ez javarészt kamu volt, ami segített az emberekben elsősorban apokaliptikus képet kialakítani, illetve egy jó érzést, hogy azzal, hogy nem megyünk sehova, valami jót is teszünk a világgal. (Persze azon felül, hogy nem köhögjük teli azt a vírussal). Nem minden volt kamu, azzal, hogy nem utaztunk semerre, javult a környezetvédelmi helyzet, de az igazi kérdés, hogy tudunk-e tanulni egy világjárványból, és ha igen, akkor mit érdemes. 

El tudom képzelni, hogy sokan kb eddig jutottak a cikk elolvasásával, mert bakker, ez a csaj múlt héten az oltással oltogatott minket, most pedig a környezetvédelemmel. Nincs jobb dolga? Egyrészt, megpróbálom kedvesre fogni, kivételesen – másrészt pedig, ma van a Föld napja, szóval beszéljünk egy kicsit erről a kérdésről. 

Az egyén vs. csoport felelősség

Amikor a búvármentő vizsgámat csináltam, egyfolytában azt gyakoroltatták velem, hogy ha baj van, én legyek az első, aki megjelenik segíteni. Ehhez öt napon keresztül, akármerre mentem, szimulációkba állítottak. Például amikor békésen üldögéltem a parton, valaki a vízben eljátszotta, hogy fuldoklik, nekem meg mindent eldobva be kellett érte mennem. Amellett, hogy ez nagyon vicces öt napot eredményezett, erősen belém égette azt, hogy én legyek az első, aki reagál egy ilyen helyzetben. Kutatások mutatják ugyanis, ha egy csoport van jelen egy balesetnél, sokkal tovább tart az első segítségnyújtás, mint amikor valaki tudja, hogy egyedül van. Ennek az a pszichológiai oka, hogy nehezen tudjuk eldönteni, ki vállalja a felelősséget a csoportból. Ezt meccseljük le először, amikor baleset történik. Ki legyen az, aki odamegy segíteni.

Persze a Covid és klímakatasztrófa annyiban más tészta, hogy mindenki bajban van. Csak valahogy mégis sokan azt érzik, hogy nem nekik kellene lennie annak, aki ebben a helyzetben cselekszik.

Valójában ez a két veszélyhelyzet sok mindenben hasonlít egymáshoz. A Covid-nál megtanulhattuk azt, hogy minden egyes ember immunrendszere, amíg közösségben él, össze van kötve a másik emberével. Csak úgy, mint az életterünk, a Föld is ad okot egy közös felelősségre.

Minél inkább érti az ember, hogy egyénként is hatással tud lenni egy rendszerre, annál erősebb benne a szorongás, a tettvágy és a felelősség.

És sajnos annál inkább lesz frusztrált, ha valaki egy társadalomban még mindig az egyéni jogait, érdekeit vagy kényelmét a társadalom elé helyezi. Ezt lehet ignoranciával kezelni, vagyis úgy, hogy nem olvasol utána a dolgoknak hiteles forrásból, struccpolitikával kezeled a helyzetet, vagy úgy, hogy a valóságot nem fogadod el, és kineveted. Érdekes, hogy mind a két helyzetben a megoldása az lehet, ha az ember alázattal, társadalmi felelősségvállalással áll a helyzethez.

A COVID egy főpróba volt, és mi leszerepeltünk

Egy nagyon érdekes videóban láttam azt, hogy egy Pandémiának három kimenetele lehet. A leggyorsabb megoldást akkor érjük el, ha a világ vezetői nem egymás ellen dolgoznak, hanem összefognak. Nahát! Ez mily meglepő. Én mindig azt hittem, hogy az egyetlen erő, ami a világra békét hozhat, az egy külső fenyegetés, amikor mi, földlakók leszünk az egység, és együtt küzdünk meg pl egy csapat alien-nel. 

Éveken keresztül hittem ebben, egészen addig, amíg meg nem jelent a közös ellenség egy vírus formájában, mi pedig összezavarodva állunk, szinte semmit sem tudtunk összefogásban csinálni.

A rengeteg információ és taktika épp annyira nyomta össze a társadalmat, hogy ma már nem hiszünk a tudósoknak, a klímakutatóknak vagy az orvosoknak. Ami viszont a legrosszabb, hogy legkevésbé hiszünk abban, hogy a világ politikusai jó munkát végeznek, és a javunkat akarják. Amíg ekkora hatalmi harcokra megy el az energia, addig nagyon félek, hogy nem fog sikerülni a következő világvégét legyőznünk. 

A Covid-fáradtságból egyenesen a Klíma-fáradtságba

Nemrég a Mélylevegő Projekt osztott meg egy cikket az elégtétel virrasztásról – vagyis a revenege bedtime procastination jelenségről. Ez az az állapot, amikor még megnézel három részt a kedvenc sorozatodból, pedig már rég aludnod kellene. Tudod, hogy másnap szar lesz, de akkor is úgy érzed, ez neked jár.

Én attól tartok, hogy ugyanígy leszünk a környezetvédelemmel. Még ha el is fogadjuk, hogy a következő még nagyobb falat, amit az emberiségnek meg kell oldania, az a klímakatasztrófa, mégis a COVID után úgy fogjuk érezni, hogy megtettünk már mindent a társadalomért. Nekünk most jár, hogy valamire ne kelljen odafigyelni. Hogy ne kelljen már megint az egyéni igényeimet háttérbe szorítani a társadalom kedvéért. Még azok is így fognak érezni, akik amúgy nem menekülnek el a valóság elől, és tudják, hogy “holnap nagyon fog fájni” a mai elégtétel.

Elfáradtunk az odafigyelésben, és biztos vagyok benne, hogy olyan megoldást kell találnunk, ahol nem érezzük azt, hogy valamilyen helyzetbe be vagyunk kényszerítve. Persze a valóság az, hogy ez is egy kényszer, de nem érezzük annyira.

Csak, hogy még egy párhuzamot vonjak, a Covid olyan volt, mint egy autobaleset. Hirtelen jött, szinte azonnal láttuk a kárát, és emiatt majdnem mindenki komolyan is vette. A környezetünk összeesése viszont olyan, mint a dohányzás. Tudod, hogy tüdőrákot okoz, de amíg nem tapasztalod magadon, nem foglalkozol vele. 

Nem lesz könnyű dolgunk. Arra kell törekednünk, hogy a helyes utat tegyük könnyűvé, szimpatikussá és trendivé.  Pár ötletem lenne ehhez. 

Jöjjenek akkor az én ötleteim, és Facebookon és Instán kommentbe pedig a tieitek. Hogyan legyen a fenntartható turizmus trendi (megint)? 

A digitális nomád életvitel népszerűsítése

Lássuk be, azt nem kérhetjük most a világtól, hogy továbbra se utazzon sehova COVID után, mert az környezetszennyező. Azt viszont lehetne népszerűsíteni, hogy nyaralás helyett, ha megteheted, élj és dolgozz inkább pár hónapot egy-egy országból. Így kielégíthetem a vándorvágyat, és nem kell tömérdek hétvégi repjegyet vásárolni. Legyen trendi a hosszú, lassú utazás a hétvégi repülős kiruccanások helyett. 

A másik, ami miatt ez a életvitel segíthet, az a minimalizmus elsajátítása. Ugyanis, ami nem fér bele a bőröndödbe, hátizsákodba, azt nem veszed meg. Nincsenek felesleges tárgyak, fogyasztás. 

Camper élet és a szomszédok

Tudom – tudom, nem mindenki engedheti meg magának, hogy online dolgozzon, vagy, hogy itt hagyja az országot több hétre. Ilyen esetekre javasolnám, hogy kezdjük el trendivé tenni a camperlife-ot. Vagyis, amikor egy kicsit úgy felpimpelsz egy kocsit úgy, hogy abban főzni, aludni lehet. Érdemes bérelni egy ilyen kocsit, ha nem saját kezüleg akarnád megcsinálni. Nekem a lélegzetem is elállt, amikor kiderült, hogy Szlovénia ugyanolyan szép, mint Chile. Ha pedig tengerparti nyaralás, akkor érdemes Montenegrót meglátogatni, ahol hihetetlen olcsóság van, és szintén csodaszép. 

Talán nem a klímakataszrófához tartozik, de még fontos: Az állatok

COVID előtt is fontos volt, most viszont attól tartok, hogy azt fogják sokan hinni, hogy “megérdemlik” hogy ne legyenek tudatosak, szóval ezt még beillesztettem ebbe a cikkbe, nehogy:)
Legyen az a menő, hogy  vigyázunk az állatokra a kihasználásuk helyett. Elképesztőnek tartom, hogy az a menő mostanában, hogy leszedált tigrisekkel, vagy éppen abuzált elefántok tetején pózol valaki. Erről készült egy díjnyertes film. Ígérem, kevés benne az erőszak, de a lényeget így is elmondják. Az ő hatásukra mentem el én is egy etikus elefántparkba.  Hosszabban az állatokról itt írtam.

Legyen menő mind a két nemnek is környezetvédőnek lenni, akár kevesebb húst enni

A legtöbb vega férfi barátom találkozik azzal, hogy más férfiak azért piszkálják, mert nem eszik húst, környezetvédelmi megfontolásból. Valahogy nőktől könnyebben elfogadják, ha vega/vegán. Egy férfi viszont úgy tűnik a férfiasságát érzi a húsevésben, még akkoris, ha a másik nem eszik. Ohh, pedig drága férfiak, sokkal többek vagytok annál, amit esztek. ;) 

Szerintem itt már azért jó úton vagyunk. Van szuper dokumentum film, kifejezetten férfiaknak erről, illetve már olyan sztárok is beálltak a mozgalom mögé, mint maga a Terminátor. ;)

Szóval, ez hogy jön az utazáshoz? Az utazók fele férfi. :) Ha őket hátrányos megkülönböztetés éri a tudatos választásuk miatt, akkor sokkal nehezebben áll be bármiféle változás. 

Itt az ideje megint letérni a kijelölt útról, és felfedezni

Másfél évet voltam Magyarországon, megannyi érdekes és izgalmas helyet fedeztem fel a környéken. Jön majd a cikk erről is. Azt tanultam meg, amit a fejem hátuljában mindigis tudtam, hogy nem csak azok a szép helyek, amik ismertek. Sőt! Szóval legyen trendi olyan helyen fotózkodni, ahol még más nem. Nem 26x elkészíteni ugyanazt a képet. Legyünk megint felfedezők, járjuk be a kisebb városokat, falvakat, akár itthon. Számoljunk le a “ha már itt vagyok, meg kell nézni” hozzáállással, és váltsuk át, “ha már itt vagyok, fel kell fedezni”-re. Találjuk meg a kis üzleteket, a kis helyi vállalkozásokat és segítsünk nekik a talpraállásban. Utazzunk akár itthon is egy-egy hétvégére. Ne várjuk meg a nagyon olcsó repjegyet. És nem kell feltétlenül a Balcsira menni :) 

Végül pedig: kerüljünk egy lapra

Az elmúlt egy év a pattanásig feszült idegrendszerek, a belső és külső konfliktusok, a komment-háborúk és a mentális megbetegedés időszaka volt. A Föld napja alkalmából azt kívánom nekünk, hogy kerüljünk egy lapra végre. Hogy ismerjük el, egy közösségben élünk, olyan hatásokkal, amik mindenkit ugyanúgy érnek, csak mindenki máshogy reagál rájuk. Próbáljuk ki, milyen az, amikor veszekedés nélkül, elfogadással, de semmiképpen sem ignoranciával válaszolunk egy újabb kihívásra.