A kempingezés közben mondták a srácok, hogy azonnal foglaljak magamnak szállást, mert Queenstownban nincs. Erre eddig nem volt példa. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon el voltam kényeztetve eddig. Másnap óriási szerencsével sikerült egy éjszakára szállást foglalnom. Akkor még nem is tudtam, hogy ez tiszta véletlen volt.  Nem sokkal később kiderült, hogy az egész városban nincs több szálláshely, és nekem csak egy éjszakám volt találni valamit.

A délutánom azzal töltöttem, hogy próbáltam a helyzeten javítani. Kyle, a szobatársam szintén keresett magának szállást. Ő csak 3 napot van Új Zélandon. (???) Este elmentünk bulizni. de hamar szétváltak útjaink, mert nekem nagyon nem volt kedvem diszkózni. Amikor hazakeveredtem, ő már aludt, én meg megnéztem a Hostelworld-on, hogy van – e szállás a hostelben. Volt. Viszont nem akartam Kyle elöl elvenni a helyet, ha neki csak három napja van. Másnap mikor felkeltem a hely már nem volt meg, és hiába vetettem be minden mentális energiám nem is lett. Nem úgy Kyle-nak, aki viszont lecsapott egy üres helyre. Nem is mondtam meg neki inkább, hogy tegnap meghagytam neki.

Szóval kitettek a hostelből, és ahogy elnéztem, elfogytak a szállások. Rendben, akkor elő kell venni a jó öreg probléma-megoldó trükköt – gondoltam. A jó öreg trükk nem más, mint hogy egy kis időre nem azzal foglalkozom ami a probléma, hanem azzal, hogy minél messzebb kerüljek az aggódástól. Vagyis, hogy jól érezzem magam. Kiültem hát a tó partjára, és elkezdtem Ukulelézni. Boldogan néztem, ahogy egy két japán turista megáll meghallgatni, hogy mi jön a hangolás után. Nevetve világosítottam fel őket, hogy itt sok jó zenét nem fognak hallani, mivel még távol állok a profizmustól. :)

Vígan gitározgattam a hátizsákomon ülve. Hamarosan jött is a megoldás, amire vártam: Tamás, az egyik barátom szerzett nekem szállást, miután látta a backpacker.hu facebook oldalán, hogy kicsit megszorultam. Egy barátnőjéhez kunyerált be, Tamsinhoz.

Tamsin egy csodálatos személyiség, a Kea madarak védőszentje ( ő az elnök egy erre szakosodott NGO-ban). Három hatalmas kutyával és egy 18 éves macsekkel él, a világ végén, ami annyira messze van mindentől, hogy az ég ragyog a csillagoktól éjszakánként.

A nála töltött közel egy hetet arra használtam fel, hogy kicsit kipihenjem magam. Már egy hónapja nem álltam meg, csak mentem szállásról szállásra, buszokon zötykölődve, stoppolva, kocsiban aludva.

Végre lett egy kis szobám, ahol egyedül voltam lehettem. Napközben leültünk az asztalhoz, és dolgoztunk mind a ketten. Az volt a mi kis irodánk. Esténként pedig előkaptunk egy üveg bort, behívtuk a kutyákat magunk mellé, begyújtottunk a kandallóba, és kibeszéltük a világ dolgait.

A csoda, amire a tóparton vártam, egyértelműen megérkezett. Nem mintha bármi kétségem lett volna az ellentettjéről.