Folytatódik Bori (a Soós) beszámolója, melyben Hawaii egyik csodás szigetén szerzett élményeit osztja meg velünk. Az előző részt itt találjátok. 

Old Lahaina Luau

Barátnőmék álomesküvője másnapján a násznéppel egy különleges helyi szórakozóhelyet látogattunk meg, egy úgynevezett luau-t. Már belépésnél a nyakunkba aggattak egy-egy lila orchideás lei-t a lenge pareóba egyenruháztatott bennszülött hölgyek: egy ilyen virágfüzérrel való megajándékozás náluk a tisztelet vagy a szeretet jelképe.

Egy szabadtéri helyről van szó egy nyugatnak néző óceánparton, ahol egy hatalmas színpadot vesz körül félkörívben több tucat, talán kétszáz férőhelyes asztal.

Ekörül az előadás kezdete előtt érdemes körbejárni: van itt kézművességi bemutató, fotózási lehetőség, nádtetős házikó, ahol szintén orchideás koktélokat szolgálnak fel és a helyi különlegesség: a pulled pork homokdombja. Avagy a sertés, amelyet már reggel befűszereztek és banánfalevelekbe bugyolálva, forró lávakövek mellé rakva homokkal fednek le, majd este hatkor, vacsoraidőben az álmélkodó turisták szeme láttára kiásnak.

Egy lélegzetelállító naplemente után hatalmas svédasztalról vacsoráztunk, majd amint besötétedett, elkezdődött a show. Élő zene kíséretében a színpadon felváltva lejtették a egzotikus kókuszdiós-melltartós hölgyek a hulát és Julien Királyos fejfedős fiatalemberek a csapkodós-ugrálós táncot. Az előadás egyszerre érzéki és nyers. Nem csoda, hogy a brit keresztények betiltatták a bennszülöttekkel.

Szerencsékre viszont manapság már újból megcsodálhatjuk a hawaii kultúra nyitottságát, szépségét. Nekem tetszett a változatos előadás és az ételt is nagyon élveztem: az említett sertés, az istenien omlós Angus marha, különböző halak, tengeri herkentyűs saláta friss, lédús tonhalból és lazacból és különböző desszertek. Búcsúzóul még kaptam elvitelre egy kis banános sütit az egyik tribal mintásra tetovált fiatalembertől.

Esőerdők az északi hegyekben

A sziget északi oldalán húzódó hegyek tökéletesek a kirándulásra. Én csupán a Waihe’e turistaútra vállalkoztam, ami a párás levegő és a meredekség miatt háromórásra húzódott. A látvány viszont kárpótolt: a legkülönbözőbb növényzettel borított, messziről akár zöld bársonnyal bevontnak tűnő hatalmas hegyek vettek körül. Néha elreppent felettünk egy helikopter, mert van olyan turista, aki inkább csak távolból csodálja Maui szépségeit.

Az utakat egyébként sokszor járják itt a helybéliek is, adnak a testi fittségre és akár havonta többször megteszik ezt a túrát. Mikor az ember meg-megáll, mindig van szembejövő sorstárs, aki bíztat, hogy a következő emelkedőtől már csak 50 métert kell menni meredeken felfelé. Találkoztunk két kisgyerekes családdal is, meg idősekkel – csak hogy tudatosítsuk, hogy minden csupán hozzáállás kérdése.

A kicsit közelebbi, kirándulásra már kevésbé alkalmas esőerdő az Iao Valley. Itt oszlopokhoz hasonló, zöldbe borult csúcsok állnak ki a völgyből. Bóditó az édes guava-illat, rengeteg a liliom, a banánfa és a már megszokott pluméria, helyiek fürdőznek a vízesésben és a paradicsom kellős közepén találja magát az ember.

Bevallom, itt kicsit Pálmaház-hangulata volt a dolognak, ezek szerint hihetően sikerült lemásolni az esőerdő atmoszféráját a budapesti állatkertnek! Hatalmas bozótok, levelek, a völgyben páfrányok húzódnak meg, az ösvény mentén pedig patakocska csordogál a kimagasló hegyek között.

A történet szerint ide vonultak vissza a bennszülöttek az erejüket újratölteni, mikor az európaiak betörtek a szigetekre. Mi csak sétáltunk egy kört a banánfák alatt, az újonnan szerzett helyi haverunk megmutatta, hogyan kell az egyenes, másfél méteres gyömbérnövény virágjából kiszippantani a nektárszerű gyömbérmézet, majd hűsöltünk egyet az egyik vízesés sziklamedencéjében.

Napfelkelte a vulkán csúcsáról

Egyik hajnalban vastagon bélelt kabáttal, sállal-sapkával a csomagtérben indultunk neki a 3000 méter magas Hale’akala nevű vulkanikus hegycsúcsnak. Innen kicsit oldalvást dőlve indul a régebben két hegy között fekvő kráter. Erről a helyről csodálatos a napfelkelte, ezért vágtunk neki hajnal négykor az útnak.

Elképesztő, hogy már jóval a hegycsúcs előtt sorakoztak az autók, így majdnem le is maradtunk a napfelkeltéről. Szerencsére szinte másodpercre pontosan értünk fel, gyorsan leállítottam a kisbuszomat a parkoló kellős közepén, majd szaladtunk a kilátóhoz és már bújt is elő az első napsugár a felhők leple alól.

Az idei év szeptembere ezen a különleges módon indult számomra. Mosolyogva gondoltam bele, hogy addigra egy kemény hétfői munkanapon voltak túl és éppen indultak hazafelé az otthoni kollegáim – a bolygó túloldalán.

A kilátóból – ahol ezért a dícséretes teljesítményünkért még bizonyítványt is kaptunk a Hale’akala megmászásáról –  még lehet feljebb menni, ahol a gyors felhő jövet-menet miatt néha eltűnik, majd előbukkan egy hatalmas csillagvizsgáló. Innen valósággal a semmibe lehet meredni. Akármerre néz az ember, a szomszédos Hawaii szigeteken túl a horizonton nincsen semmi más.

Itt a növényzet is egyedi, a világon sehol máshol nem található fehér tüskés virágú kaktusz-féleség látható. Több ezer évvel ezelőtt madárbelekben utazhatott erre a helyre, majd a hely adottságainak megfelelően evoluálódott.

Az itteni állatok is egyediek: az hegycsúcsi kacsafajta, a nēnē totyog a parkolóban, akiket gondolom természetvédelmi okokból kifolyólag szigorúan tilos etetni. Mint a szigetcsoport minden részén, itt is védik az egyedülálló flórát és faunát. Emiatt a reptéren velem még a gyümölcsöt is leetették a fagyimról(!).

Road to Hana

Maui lélegzetelállitó, és emiatt minden kézikönyvben kihagyhatatlannak említett útvonala a Haná-ba vezető hegyi út. Szó szerint szinte minden kanyarban van látnivaló: bambuszerdő, vízesés, lávaköves strand, őserdő, egyszóval vétek kihagyni.

Nekem ez a túra az utolsó napomra esett és még sofőröm is akadt, így ott álltunk meg ahol csak akartam (a többi parkoló autó alapján nem volt nehéz kideríteni, hogy hol érdemes). Az út keskeny, sokszor egysávosra vált, óvatosan kell vezetni, mert népszerű a turisták között, ráadásul a helybélieknek ez az egyetlen Hanába vezető út.

Sok kanyarban le lehet ereszkedni a víz szintjéig és meg lehet mártózni a kellemesen hűs vízesésekben, tavaikban. Talán szükségtelen leírnom, ami egyértelmű: mesésen gyönyörű.

Az egy-egy látványosságnál álldogáló kagylófüzérárusok is egytől egyig jókedvűek és barátságosak. Igen, akkor is, ha nem veszel semmit (én már az első nap megejtettem a kagylós-szuvenír bevásárlást).

Az út azért különleges, mert valóban minden kanyarban mást és mást lát az ember, bár bevallom, a hatodik vízesés után (mely sajnos dugig van idillromboló, kiabáló és selfie-ző turistával,) már nem szálltam ki körülnézni.

Hanába érve, mely egy nyugodt, csendes öbölnél fekszik, megebédeltünk, majd nem fordultunk vissza, mint ahogy azt a legtöbb turista teszi, hanem a szigetet dél felé megkerülő földút felé vettük az irányt. Erről csak annyit kell tudni, hogy a bérelt kocsikban ezen a szakaszon okozott kárt nem állja a biztosító. Nincsenek korlátok, nincsenek házak, hullanak a kövek a meredek hegyoldalról és az oceán habos hullámjai már kicsit is szellős időben hatalmasokat csattannak az út szélén.

Persze, pont ez teszi az utat még izgalmasabbá és annál csodálatosabb megtapasztalni, hogy amint elhagyjuk a sziget déli pontját, rögvest átváltozik a környezet: innen a vulkanikus hegy lankás, lávától hosszúra nyúlt lejtőit látjuk legelésző marhákkal. Szürke, sárgás a környezet és felhők borítják a tájat.

Eszméletlen a kontraszt az előző, fullasztó meleg, napos esőerdők után.  Érdekes látni, hogy egy ilyen kis szigeten is ekkora időjárási és növényzeti különbséget okoz csupán egy hegy jelenléte. Amint feljebb kocsikáztunk az úton, beértünk a felhőkbe, így ugyanazon a napon nem csak fullasztó döghőséget éltünk meg, hanem borongós esős időt is. Amint Kahului-n keresztül visszaértünk Kiheibe már ismét a megszokott 26 fokos kellemes nyári idő vett minket körül.

Az utolsó reggelemen elmaradhatatlan volt az időközben rutinná vált reggeli strandolás. Utoljára kocsikáztam el Secret Beach-re és búvárkodtam egyet Nemoval és társaival. Mint utólag kiderült, ez konkrétan Clint Eastwood nyaralója előtti partszakaszon volt.

Nem felvágásképp, inkább csak azt jelzi, hogy a hely nyugalmas hangulatának köszönhetően a ‘hollywoodi nagyok’ is ide járnak, itt van menedékük a világ elől, ahol nem másznak rájuk a lelkes rajongók és önmaguk lehetnek. Mindennapi, hogy Oprah Winfrey mellett sütteted a hátsódat.

Egy helyi srác mesélte, hogy pár hónapja a Subwayben vele szemben csámcsogott egy igen ismerősnek tűnő pasas a kölkeivel, úgyhogy oldalba bökte azzal, hogy árulja már el, honnan ismerik egymást. Majd kiderült, hogy ő nem más, mint James Hetfield (a Metallica gitárosa), csak éppen otthonkában, ahogy éppen tömi magába a harminc centis Italian B.M.T. szendvicsét. Úgyhogy röhögtek egy jót, jól hátbaveregették egymást, majd ki-ki ment a saját dolgára.

Az ott töltött bő hét alatt többet láttam, mint az átlag turista, aki több hétre megy akár több Hawaii szigetet is meglátogatni. Bár sajnos Pearl Harbor és a haditengerészeti bázis kimaradt (az O’ahu szigetén van), de minden látnivalót láttam Maui szigetén.

A sziget nagyjából összes feléről átlátni a többi részét és a girbe-gurba utak ellenére öt órán belül is körbe lehet járni az egészet, ha nem állunk meg sehol. Belátható, emberi léptékű. Bár jól jön egy autó, hogy minél többet lássunk a helyből.

A latba viszont az nyom a leginkább, hogy helyieknél szálltam meg. Manapság már nem csak a Couchsurfing, hanem az Airbnb is lehetőséget nyújt arra, hogy helyi lakosoknál töltsük a külföldi utazásunkat. Úgyhogy a szintén kalandvágyó, maximalista turistáknak mindenképp ajánlom ezt a fajta utazást! (Hiszen az utazás egyik legszebb része az új emberek megismerése: csak ki kell lépnünk a komfortzónánkból és nyitnunk más emberek, új dolgok felé. Ha megtanulunk bízni, rengeteg újdonság, tapasztalat vár ránk!)

Visszagondolva én nagyon otthon éreztem magam. Az ember egyszerűen otthonosabban mozog, ha van hova ’hazamennie’. Hawaii befogadott, mind a természet, mind a hangulat és az emberei. A légkör nyugatias, mindenki beszél angolul, sok az európai (leszármazott) és az ázsiai egzotikumokkal szemben itt az étel is könnyen fogyasztható (és emészthető!)

Egy baj van csak Hawaii-val: ezek után nehéz lesz olyan helyre utazni, ami hasonló szépséget és újdonságot nyújt, mint ez a trópusi sziget.

Hazaérve hamar elsodort az új tanév kezdete, de nyitott ablaknál minden apró szélfuvallat, mely meglebegteti az onnan hozott kagylófüggőmet, visszarepít Maui-ra.

A fent ábrázolt képek Soós Bori fotóiból lettek kicsemegézve.

Ha tetszett az írás, nyomj egy lájkot!

Aloha and mahalo!