Hawaii-ra én még nem jutottam, viszont Soós Bori igen, aki el is küldte élményeit és képeit. Mivel jó sok mesélnivalóval készült, így 2 részre bontva közöljük. – V.Bori
Hawaii… Csupán a hely nevéről már a földi paradicsom jut az ember eszébe. Számos mondás is létezik a neve kapcsán: ‘gyerekek, itt minden Hawaii!’ ami tükrözi a hely egzotikumát, álomszerűségét. Annyira messze van Hawaii – amiről sokan pontosan nem is tudják, hogy hol van és mihez tartozik – szinte mindegy, Európából jövet milyen irányból érkezünk oda, Amerikán, vagy Ázsián keresztül, nagyjából ugyanolyan hosszú az út, ergo szó szerint a túloldalán van a Földnek.
Hová is megyek?
Bevallom, én sem nagyon olvastam utána, mint ahogy azt bármely kultúrában gazdag, történelmi város meglátogatása előtt tenném, de – gondoltam – a földi paradicsom majd úgyis adja magát. Odafele viszont jól jött, hogy e-readerem piciny képernyőjéről mégis magamba szívtam az alapokat: Hawaii az Egyesült Államok egyik tagállama és nyolc szigetből áll. Fővárosa Honolulu. Keletkezése vulkanikus kitöréseknek köszönhető, mely nem csak a Csendes Óceán felszínére vitte, hanem egyben magas hegyekről is gondoskodott. Így ottragadnak a felhők, beindul a természetes körforgás, van eső, ezzel együtt változékony az időjárás, de lehetővé teszi a szigeteken való életet.
300-ban a polinézek fedeztek fel a szigetcsoportot, mikor emberek által még lakatlan volt, majd később lenyűgöző módon csupán a csillagok állása alapján hajóztak oda-vissza a saját Polinéz és a Hawaii szigetek között. Írott nyelvük nem volt, ennek ellenére a táncukba jeleket rejtettek, mellyel történeteket adtak tovább. Táncaik egyike a hula, melyet gyengéd mozdulatai miatt a 18. század végén a James Cook által vezérelt szigetcsoportot feldedező angolok szentségtelennek tartottak, így a múlt századunk feléig betiltottak mindenféle bennszülött hagyományt.
Legismertebb királyuk Kamehameha volt (igen, ezen én is mosolyogtam és nem, semmi köze a Dragon Ballhoz), aki az első egyezményt kötötte a britekkel. A később hivatalossá vált írott nyelvük a magánhangzókon kivűl csupán hat mássalhangzót használ: k, l, m, n, p, w – ami nyelvészként számomra érdekesség – és egyben rögtön felismerhetővé tesz bármely pidgin szót. Ezen kívül a Lonely Planet szerint ha Darwint Hawaii-on éri az ihlet, akár pár hét alatt születik meg az evolúció teóriája hónapok helyett. Utolsó érdekességként annyi, hogy Obama innen származik. Hát, kiváncsian vártam.
Első benyomások
Amint leszálltunk a kis ATR légcsavaros repülőgéppel, rögtön arcon csapott a meleg, de kellemes trópusi pára, melyben édeskés guáva- és virágillat vegyült el. Rögtön feltűnt, hogy mennyire más a növény- de főleg az állatvilág. Még a mindennapos galambnak is megvan a hawaii-i változata, mely jóval karcsúbb és a szürke tollai közül kibújó fényesen kék pöttyös gallérral büszkélkedhet. De itt nem is etetik zsemlemorzsával és nem is hessegetik őket el, mint az európai tereken. Ha kicsit jobban odafigyelünk az állat- es növényvilágra, szinte minden újdonság, érdekesség: itt nem egerek kellemetlenkednek, hanem mongúzok riogatják a házi kedvenceket és műanyag virágoknak tűnő frangipánik pompáznak a bokrokon. Pálmafák, leánderek díszitik az útszéleket és tarka madarak repkednek mindenütt.Az első reggelemen, – 11 órával eltolt bioritmussal – mikor hajnalban már kipattantak a szemeim, hosszas perceken át tűnődtem hogy vajon milyen bánatos búbos banka adhat ki ilyen repetitív, kopogó-búgó hangot? Sajnos erre sosem derült végül fény,mivel a zaj a füllesztő hőség beálltával abba is maradt minden nap, a mobilommal készített hangfelvétel meg a készülékkel együtt odasírt, mikor vízállósága ellenére az Óceánba fúlt.
Béreltem kocsit és miután sikeresen kiigazodtam a kormányváltós kisbusz beindításán, már lobogtatta is a hajam az áramlat szele amint dél felé tartottam, Kihei-be. Mondanom sem kell, igazi aloha -életérzés! [Jelentése: szervusz/viszlát/minden jót/szerelem.] Valóban: maga a szigeten uralkodó hangulat volt ez egyik meglepetés. Az autók 40 km/ó-val közlekednek, senki sem siet sehová, egy dudaszót nem hallani, a zebrán szörfdeszkájukat cipelő bronzbarna testű fiatalok kelnek át, halkan szól az én fülemnek inkább jódlizás-szerű hawaii-i ének ukulele kisérettel. A néhány elszórt, inkább hosszan elterülő településnek nevezhető városka egymással párhuzamos utcákból áll és leginkább fából eszkábált, egyszerű, de díszes homlokzatú, Western filmekre emlékeztető házak sorakoznak az út mentén. Pálmafák bólogatnak a szélben, melyet néhol ’Beware of falling coconuts!’ tábla kísér, nehogy kobakon találja az egyik kedves járókelőt az érett, kókusztejjel csordultig telt kókuszdió. Kagylóból készített ékszereket áruló, nádtetős pavilonokból ki-kitekintgető benszülött nénik mosolyognak és sok apró, általában utánfutóból átalakitott minibüfé villogtatja neonfényeit (á la Üvegtigris), ahol friss mexikói taco-t kinálnak helyi hallal. [Helyi halalkról csupán annyit, hogy az ott halászható fajtákból egyikről sem hallottunk még Európa kontinensén. A legfrappánsabb helyi nevezetesség: a humuhumunukunukuapuaa. Megkóstóltam, sűrű, finom fehér husú jószág.] Kellemes meglepetés volt kideríteni, hogy sehol senki nem zárja a bejárati ajtaját. Ámbár sziget lévén ez talán mégsem annyira meglepő, viszont még az autójukat is felesleges kulcsra zárniuk. Bár pesti lányként igen fura volt eleinte úgy betoppanni a házba, hogy csengő sincs és előre szólnak hogy csak jöjjek mikor épp kedvem szottyan, de akkor is, ha lehet, a hátsó kerten keresztül, ne kelljen már felállniuk és ajtót nyitniuk nekem. Azért Hawaii-on is akadjon mire panaszkodni!
A már említett változatos időjárásból adódóan a sziget különböző részein teljesen más a környezet, ez mind a növényzetre, mind a tájra értendő. A sziget kicsit döntött 8-as alakú, mindkét buciban egy-egy hegységgel, vulkanikus hegycsúccsal. Emiatt a dundibb déli rész keleti része párás, esőerdőket rejtő titkos utacskákkal teli, a nyugati rész még száraz, messzire nyúló legelőknek otthona, ahol a helyi Angus marha lakmározik (mi meg később őbelőle – de erről később). A konstans trópusi, párás meleg kellemes hőmérsékletű, amit az óceán víze tökéletesen egészít ki: nem annyira hideg hogy lábujjhegyen kelljen be-erőltetnünk magunkat, de pont annyira hűvösebb a külső hőmérsékletnél, hogy lehűtsön. Évszakok nincsenek, télen csak pár fokkal van kevésbé meleg. Emiatt a mezőgazdaság egész évben ugyanúgy üzemel: a városok közt húzódó főutak mentén különböző stádiumban lévő nádcukormezők kísérik utunkat: van, ahol épp letarolták, van, ahol szüretre készen magaslik. Hogy a maui lakosok bosszúságáról is essen szó: reggelente nem szeretnek lejárni a partra teniszezni, mert akkor a legerősebb a nádcukorfinomításból adódó füst.
Utam elsődleges célja egy barátnőm esküvője volt az álomesküvők helyszinén, Maui szigetén, de ha már ‘éppen arra járok’ miért is ne időznék tovább a környéken? Kis büdzsére voltam fogva, így úgy döntöttem, ezúton (is) a Couchsurfing weboldalon keresztül fogok helyieknél megszállni, ami nem csak anyagi szempontból kedvező, hanem mert a helyiek általában a turisták által sosem látott helyeket tudnak mutatni és akármikor útbaigazitanak, segítenek. Szinte otthonra lelsz a világ túlső felén. Íme a kilátás az otthonukból:
A vakációmat természetesen egy képeslapokról híres, lenyűgöző strandon kezdtem. Maui nem véletlenül a leglátogatottabb sziget. Az ismertebb strandok közé sorolható a Ho’okipa Beach (létezik is egy erről elnevezett sportmárka), itt a szörfölni vágyók kiélhetik magukat, a keleti oldalon igen erős szél miatti magas hullámoknak köszönhetően. Itt fürdésre kevésbe alkalmas az óceán, mert bemenni, kijönni a víz akarata szerint lehet csak, ugyanis a hullám jöttével kisodor, majd szépen be is szippant, szóval el kell találni a ritmust. A sziget nyugati oldalán, szárazabb a levegő és csendesebb a szél. Így kimondottan tökéletes lehetőséget nyújt a fehér homokos, pálmafás, sziklaszirtes strandon henteregni vágyóknak. Itt helyezkedik el az úgynevezett Secret Beach is: nevéből adódóan csak a helyiek ismerik, kevesen vannak, így nagy a nyugalom. A korai napnyugta és a tikkasztó meleg miatt leginkább reggel 7 és 10 óra között járnak ki a helybéliek: lehetőleg munka előtt, vagy még jobb, mobil internetes hozzaféréssel munka alatt, pontosabban a kontinentális időzóna szerint munkaidőbe eső időszakban.
Az esküvő
Nem véletlen, hogy Maui-n esküvőhőz kapcsolódó munkából lehet a legjobban megélni, például szerzevőként, zenészként vagy fotósként. Még egy hollywoodi filmnél is káprázatosabb a nap fényében csillogó, szinte világitó zöld pázsitra lépni, mely az óceánig nyúl és amelyre pálmafák vetik árnyékukat. Az egyik kiszögellésen volt elhelyezve a szertartás helye, ahok szalmából font legyezők és papírmintás napernyők álltak a vendégek rendelkezésre a hőség enyhítése céljául.
A ceremóniát egy hagyományos hawaii-i öltözékbe bújt idősebb benszülött úr vezette, humorral és sok-sok aloha-val megspékelve. Sok nevetés volt, meg hunyorgás a nap fénye miatt és nekem, romantikus lelkemnek köszönhetően még egy-két boldogság-könnyet is el kellett söpörnöm a szemem sarkából, annyira megható volt. Majd a szertartás után a fürge és barátságos pincérek már kínálták is a koktélokat, melyeket előzőleg csíkos szívószállal és egy-egy orchideával díszítettek. A naplemente csodás volt és késő estig roptuk a táncot, miközben enyhe fuvallat lengette felettünk a hófehér lampionokat.
Ha érdekel, milyen programokat tartogat még ez a nyaralás, olvasd el a beszámoló második részét is, amelyben Bori (a Soós) egy luau-ban vendégeskedik, vulkánt mászik és kiderül, mi fán terem a gyömbér. (Vagy nem is fán?) A második részt itt találjátok.
Tetszett? Nyomj egy lájkot!
