Gyűlölöd a gyűlöletet, mi? Harcolsz a békéért, igaz? Harcolsz. A békéért. Utálod a plakát kampányt, utálod a stadionokat, a nemzeti konzultációt és legfőképpen utálod Orbánt. Utálod azokat, akik megszavazták. Cinikusan tapsolsz, lassú tapssal. „Gratulálok Magyarország”, írod a Facebook-odra, és fenyegetőzöl, hogy külföldre fogsz költözni.
Én pedig unom, és azt mondom, hogy ez sehova, de sehova nem vezet. Tegyünk valamit tisztába: nem, kurvára nem örülök a fent említett dolgok egyikének én sem. Gondolhatjátok. Meg is lepne titeket, ha mást utálnék mint ti, igaz? Ha mondjuk a migránsokat utálnám. Vagy Sorost.
Nem, nekem abból van elegem, hogy gyűlölet alapú mind a két oldal, és, hogy egyik oldal sem veszi észre, hogy az. Szerintem ezt kell megváltoztatni, és, kedves mindenki, ezt nem (sem) a kormány fogja helyettünk megoldani. Ezt kizárólag példamutatással lehet. Úgy, hogyha ellenzéki vagy, akkor odamész egy Fideszeshez, iszol vele egy pálinkát, és még ha nem is győzitek meg egymást, most figyi: kedvesek vagytok egymással. Úgy kezdődik, hogy nem durcázol be akkor, amikor nem a te focicsapatod, bocsi, a pártod nyer.
Nem hiszek a doboz-politizálásban
Nem hiszek jobb és bal oldalakban, nem hiszek pártokban. Nem hiszek az előre elfogadott döntés-csomagokban. Hiszek értékekben, de legfőképpen hiszek az emberekben és hiszek a döntésekben. Biztosan tudom, hogy egy mindenkori miniszterelnök fog hibázni. És azt is tudom, hogy olyat is fog csinálni, ami jó. Bezony. Mert én az emberekben hiszek.
Én veszem a fáradságot, és minden döntést megnézek. Külön-külön. Na jó, nem mindet. Mindet, ami kiveri a biztosítékot a médiában. Ráteszem az én szűrőmre, megpróbálom megérteni, megpróbálok saját véleményt kialakítani. Igen, elég fárasztó. Sokkal könnyebb magunkat jobb- vagy baloldalinak hívni, és arra bólogatni.
Hiszek a személyes felelősségben
A legmegdöbbentőbbnek azt gondolom, hogy az emberek most olyan komoran látják a saját személyes jövőjüket. Azt hiszem, ha a saját boldogságodat ennyire egy külső erőtől teszed függővé, alapból boldogtalanságra vagy ítélve. Ha nem a kormányt szidom, akkor a főnököm. Ha nem a főnököm, akkor a bankokat. A saját boldogságunkért a környezetet hibáztatni egyszerű lustaság. Szeretnék változást az életemben, de hogy ezért én dolgozzak magamon? Tanuljak? Megtanuljam tisztán tartani a tudatom? Odafigyeljek a gondolataimra?
A legfontosabb, amit tehetsz magadért, az nem az X, amit odabiggyesztesz négy évente egy kis cetlire, hanem az, hogy képzed magad. Nyilván tudja befolyásolni a környezetet a választás, de a munka nagy részét így is, úgy is neked kell megoldani.
Akármennyire is elképesztő, de nem vagyunk Észak-Korea. Sőt, a világ egy elég kényelmes részén élünk. Magyarország nem olyan rossz hely, még narancssárgán sem. A “külföld” szó pedig nem azt a 20 országot jelenti, amit el tudsz helyezni a térképen. Gyűlölöd a pesszimizmusunkat és a panaszkodást. Szóval lemondóan panaszkodsz a pesszimizmusról.
Pedig itthon is lehet vállalkozni. Ha nem vagy az a típus, akkor lehet online gazdagabb országokba dolgozni, és ezt figyeld, elkölteni itthon, ahol sokkal, de sokkal olcsóbb a megélhetés. Jah, hogy ahhoz nyelveket kellene beszélni? Új szakmát kellene tanulni? És legfőképpen: nem lenne más, akit hibáztathatok, ha nem sikerült, csak magamat? Akkor inkább olvassuk tovább az Origo-t vagy az Indexet ( igen, szerintem mind a kettő gyalázatos), idegesítsük fel magunkat, naponta négyszer a migránsokon vagy a kormányon. Figyeled, mi történik? Félelem. Vagy az egyiktől, vagy a másiktól, de fél az egész ország.
A demokrácia nélküled nem megy
Szerintem is tök jó, hogy ennyien elmentek szavazni. Nagyon jó. Azt mondják, ez az igazi demokrácia. Aztán jól csináltunk egy olyan térképet, ami olyan narancssárga, hogy a napra lehet nézni, de rá nem. Demokratikusan megválasztottunk, egy nem demokratikus rendszert.
De mégsem írtam egy olyan posztot, ahol elküldöm a francba a szavazók- ezek szerint- többségét. Értem én, hogy hogyan történhetett ez meg. Nyilván két éve megy a gyűlölet-marketing. Két éve! És emellett nincs ellenzék. Tehát a szavazók többsége úgy járt el a szavazófülkében, mint ahogy mosóport vásárol: azt választotta, akinek ismeri a nevét.
De álljunk már meg egy pillanatara! Nyilván nem volt más. Ki az a hülye, aki ma politikusnak megy? Megeszik a disznók két perc alatt. Most komolyan. Ha kiderülne valamelyik barátodról, hogy politikus lesz, mi az első, ami felmerül benned? Hogy bizonyára inkább terápiára kellene járnia. Eszünkbe sem jut felnézni a mindenkori miniszterelnökre. Nem? Nem tiszteljük azt az embert, aki feláll, és azt mondja: tudjátok mit, most ez lesz!. Én akkor most vállalom, hogy az lesz a hivatásom, hogy döntök helyettetek. Sok pénzért, nyilván. De vállalom, hogy ássatok a múltamban, vállalom, hogy naponta cikkek jelenjenek meg rólam a sajtóban, hogy mennyire szar arc vagyok. Vállalom, hogy szétszedjék a családomat is.
Szerintem a demokráciának vége. Legalábbis akkor, ha nem vagyunk hajlandóak egy icipici tiszteletet mutatni a politikusok felé. Mert hát a lényeg az lenne ebben a demokrácia-dologban, hogy VALAMIT megszavazzunk, és ne valami ellen szavazzunk. De így jelenleg a mi generációnk egyelőre nem fog kitermelni egy új hőst.
Szóval addig pedig mit lehet tenni? Fejleszd magad, olvass könyveket. Ami a fejedben van, azt nem veheti el senki. Ne a cinizmust tartsd értéknek, hanem a kedvességet és a példamutatást. Legyél megértő a szomszéddal, a zöldségessel, a BKV ellenőrrel. Dolgozz és dolgozz magadon. Utazz külföldre- ne csak Európába, ismerkedj más kultúrákkal, nyisd ki még jobban a tudatod és a szíved. Majd ha gondolod, gyere haza, és fektesd be azt a rengeteg tudást, amit megtanultál. Csinálj valami hasznosat. Ne pénzt csinálj: teremts értéket. Találj valamit, amiben szükség van rád, és ahol azt érzed, építed a közegedet. Mert még az is lehet, hogy te leszel a következő hős. Ha nem is egy országnak, de a környezetednek biztos.