Mint azt tudjátok, ez a blog nem csak az utazásról, hanem a bakancslistámról is szól. Mióta először leírtam a listámat a papírra, megváltozott az életem. Játéknak indult, ma viszont már egy egész kis filozófiát építettem köré, hogy miért fontos, hogy az ember megvalósítsa az álmait. Egy pár “‘miért”-et szedtem nektek itt most össze:
1. Megtanít spórolni
A korosztályom nagy része nem tud spórolni. Én sem tudtam. Úgy éreztem, egyszer élünk, csak megiszom még egy Cuba Librét, na. Amióta vannak olyan álmaim a listámon, amikhez kell egy kis pénz, utána olvastam, hogyan kell spórolni. Kiképeztem magam, és úgy sikerül pénzt félretennem, hogy észre sem veszem.
2. Megtanít áldozatot hozni
Amikor az ember spórol, akkor le kell mondania bizonyos dolgokról. Mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb. Amikor viszont az embernek van egy célja, ami miatt lemond bármiről is, boldogan teszi, hiszen tiszta sor, hogy minden egyes lemondás egy lépés ahhoz, hogy elérje a célját. Így az áldozathozatal inkább egy magasztos dolog lesz, amit magad miatt csinálsz.
3. Önbizalmat ad
Négy évvel ezelőtt hirtelen felindulásból kimentem Argentínába, hogy megnézzem, hogyan táncolják a tangót a helyiek. Amikor fél év spórolás, repjegyvadászat és sok-sok lemondás után átszeltem az óceánt csak azért az egy pillanatért, amit Buenos Aires legrégibb tangó-bárjában átéltem, tudtam, hogy mindenre képes vagyok. Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy melyik volt a nagyobb élmény, az hogy tényleg láttam a táncosokat vagy az, hogy eljutottam odáig, hogy láthassam. Olyan élmény volt ez, ami megalapozta az egész hátralévő életemet: ma már tudom, hogy mindenre képes vagyok, amit a fejembe veszek. Nincsenek határok, és ahány pipát teszek a kis bakancslistámra, annyival nő ez az erő bennem.
4. Segít a depresszió leküzdéseben
Minden nap ugyanaz> felkelsz, elmész dolgozni, lemész edzeni és este megnézel egy filmet. Rossz hírem van: valaki másnak az életét éled. Nappal a cégtulajdonos álmait építgeted, este pedig egy monitoron keresztül fiktív karakterek fiktív problémáin aggódsz vagy sikereinek örülsz. Reggel az estét, hétfőn a pénteket, januárban a nyaralást várod. Nem csoda, hogy elveszel. Igazi cél nélkül nem nehéz depressziósnak lenni ebben a világban.
5. Megtalálod a saját utad
Az előzőhöz szorosan kapcsolódik: az, hogy célokat tűzöl ki, és azokat követed, nem elég. Fontos, hogy tudd, azok csak a saját céljaid. Nem olyan, amit anyukád mondott neked vagy amit a társadalom elvár tőled. A bakancslista egy őrült ötletek gyűjteménye, amit nem azért kell megcsinálnod, mert abból bármi hasznod lesz, hanem azért, mert akarod. Hány ilyen dolgot csináltál idáig az életedben?
6. Izgalmasabb lesz az életed
Ne vezesd meg saját magad: nincs időd a MAJD-ra. Nem és nem! Nemrég voltam a 10 éves érettségi találkozómon. Ez a tíz év úgy elszállt, hogy alig vettem észre. És ezzel nem vagyok egyedül: az összes volt osztálytársam lezsibbadt, amikor fél éve mondtam nekik, hogy el kellene kezdeni szervezni a találkozót. Folytatásképpen: tíz év múlva negyvenéves leszek. Az félidő! Nincs kedvem MAJD-okkal és BÁRCSAK-okkal elbénázni az előttem álló életet. Izgalmasan szeretném eltölteni, kimozdulni a komfort-zónámból, világot látni, tanulni, tapasztalni és nem félni.