“Én arra lennék kíváncsi, hogy miben változott meg az életed/nézőpontod/hozzáállásod/személyiséged mióta világutazó lettél?”
Nagyon sok rétű ez a kérdés, és emiatt elég nehéz egyben válaszolni is. Remélem nem bánjátok, ha egy kicsit fordítok a kérdésen, és azt írom le, hogy mit tanultam az utazás alatt.
1. Semmi sem biztos
Azt mondják, bizonytalan életet élek. Én azt mondom, mindenki más is. Kis korunk óta rá vagyunk állítva egy pályára: tanulj jól, legyen egy munkád, válassz magadnak párt, házat, és az életed biztonságban lesz. Aztán jön egy leépítés, egy válás, vagy egy rosszul fizetett jelzáloghitel, és az eddigi biztos pontok darabokra hullanak. Mi is.
Egy ilyen életpályán szerintem hamis illúziókba kergetjük magunkat, hiszen megfeledkezünk arról amit az egész történelem tanít számunkra: mindig minden változik. Jó, ha van egy kapaszkodó pont, de nem szabad azt hinnünk, hogy az örökre meg is marad.
Vannak azonban dolgok, amiket nem vehet el tőlünk a világ – és az a tapasztalat és a tudás. Ezért én úgy döntöttem, hogy ebből a biztos pontból szerzek be a lehető legtöbbet, és ha majd egyszer lesz egy munkám, egy házam meg egy családom, lesz olyan dolog, amibe kapaszkodhatok, ha a világ megint megmozdul.
2. Az emberek alapvetően jók
Emberek, akik befogadtak a házukban idegenként, akik segítettek, ha bajban voltam. Akik étellel, itallal kínáltak, pedig nekik sem volt sok. Hat év alatt folyamatosan pozitívan csalódtam az emberiségben, és csak egyszer negatívan. A tanulság az, hogy az emberek alapvetően jók, és csak kevés a rossz, bár tény, hogy létezik.
Ma már hiszek abban, hogy jó irányba fejlődik emberiség, hiszen egyfolytában harcolunk az igazságtalanság ellen, a védtelenek védelméért. Tudom, hogy ez nem annyira egyértelmű, hiszen a TV-ben másról sem hallunk mint a rossz emberekről. De ha a rossz lenne a jellemző és nem a jó, akkor a híradóban a Jónak lenne hírértéke, nem?
3. Nincs szükségem annyi dologra
Marketingesként tudom, hogy mennyire könnyen befolyásolhatóak az emberek. Mennyire el lehet hitetni velünk, hogy valamire szükségünk van. Hogy nem jó, ha töredezett a hajunk vége. Hogy egészségtelen életet élnek, és kell a kefirbe csöpögtetett bioflóra. Hogyha igazán szeretünk valakit, azt tárgyakkal kell kifejezni és nem szavakkal, mozdulatokkal, tettekkel.
A saját önbizalmunk rombolja le a fogyasztó társadalom, halállal, betegségekkel, magánnyal riogatva bennünket.Nehéz ebből a körből kiszállni.
Csak nézz körbe most magad körül, mennyi felesleges dolog, tárgy van melletted. Fogj meg egy ilyen tárgyat, és kérdezd meg magadtól, hogy miért is vetted meg. Ha mélyen elkezdesz ezen gondolkozni, az válasz az lesz: “hogy jobban érezzem magam”. “Hogy szebbnek érezzem magam”. “Hogy jobb embernek érezzem magam tőle”.
Kívülről várjuk a visszajelzést, hogy annak lássanak minket, akik lenni szeretnénk. Mi lenne, ha inkább azok lennénk akik vagyunk, és kívülről várnánk el, hogy ez így rendben legyen mindenkivel.
Amikor először elkezdtem szanálni a dolgaimat, nehéz volt. “Erre még lehet, hogy egyszer az életben szükségem lesz. “- mondogattam. Lehet. De a kis hátizsákom megszabta a határokat, és csak egy kevéske dolgot vittem magammal, amire valóban szükségem volt. És amikor megtanultam nem kötődni a kedvenc tárgyaimhoz, hihetetlen szabadság érzést kaptam. Az elmúlt utazásaim során, már többször adtam oda a kedvenc ruhámat valakinek. Gyakoroltam, hogy milyen az, amikor valami “értékestől” szabadulok meg. Pár nappal később, már el is felejtettem.
4. Alázat
Sokan tévedésben élnek ezzel a szóval kapcsolatban. Azt hiszik, ha alázatosak, akkor valaki meg fogja őket alázni. Azért van különbség.
Az alázatosság szerintem az ember földelése, hogy ne szálljon el a saját gondolataitól, saját sikereitől. Érdekes, mert ezt mi mind elvárjuk egy sikeres embertől. Ha sok pénze van, de nem viselkedik különbül, mint te vagy én, akkor nagyon szimpatikus. Ha megjátssza magát, ha lenézően beszél bárki másról, aki nem ért el olyan sikereket, mint ő, akkor az borzasztó antipatikus tud lenni.
Nekem Pál Feri egyik mondata érett be nagyon: Ha egy színpadon állsz, és tapsolnak, akkor a taps nem Neked szól, hanem annak, amit mondtál, vagy csináltál. Ezt tudni: alázat.
Tudnunk kell magunkat eltávolítani még akár a saját gondolatunktól is. Nem azt hinni, hogy csak az van, amit mi gondolunk, vagy hogy véleményünk megmásíthatatlan. Az utazás megtanított arra, hogy a véleményem változik az engem ért hatások miatt. Régen azt hittem mindig nekem van igazam.
5. Tisztelet
Sok olyan utazóval találkoztam, aki azt hiszi, hogy mert gazdagabb országból jött, okosabb mint azok, akik szegényebb országból jönnek. Ezek az arrogáns emberek, kihasználják a helyieket, szolgaként tekintenek a pincérre, a taxisra. Úgy hiszik, a pénzük ebben az országban végre királlyá koránozta őket.
Én Kambodzsában tanultam meg tisztelni az embereket. Előtte sem hiszem, hogy nagyképű voltam, de a Gyilkos Mezők meglátogatása után egészen megfordult velem a világ. Megkérdeztem a taxisofőröm, hogy ő is élt-e, amikor ezek a szörnyűségek történtek. Ő elmesélte hogyan ölték meg a szüleit a szeme láttára, és az anyjának az volt az utolsó mondta: “nem ismerem ezt a fiút”. Ezzel védte gyermekét a haláltól. Ha kiderül, hogy a fia, a vörös sereg katonái a kisfiút is megölték volna.
Akkor értettem meg, hogy azok a helyiek, akikkel eddig találkoztam, mind túlélők. Rájöttem, hogy első látásra nem tudhatom, hogy milyen élete volt/van annak az embernek, akivel találkozom. Onnantól kezdve lett fontos számomra, hogy tiszteljem a helyieket, akárhova is utazom.
6. Kíváncsiság mint motiváció
Szerintem a kíváncsiság az egyik legjobb tulajdonság, ami egy embernek lehet. Aki kíváncsi, az tanul. Nem a szorgalom a fontos. A szorgalom egy ránk erőltet motiváció, és szerintem benne van, hogy nem élvezzük azt, amit csinálunk.
Ha valaki szorgalmasan tesz valamit, az számomra azt jelenti, hogy annak ellenére teszi, hogy szerenté-e vagy sem. Ha viszont valaki kíváncsi arra, hogy mit tud magából kihozni, hogy hol vannak a határai, hogy mit taníthat neki valami, akkor maga az út is sokkal izgalmasabb.
7. Sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam
A bakancslistámnak köszönhetően olyan dolgokat tettem meg, amire a lista megírása előtt azt hittem, hogy sosem leszek képes. Minél több pipa került a listámra, annál bizonyosabb volt, hogy ha valamit kitalálok azt meg is lehet csinálni.
8. Az élet egy játszótér
Hajlamosak vagyunk túlgondolni a saját életünket. Beletemetkezni a rutinba, a munkába, a gondokba. Azt hiszem, sokszor túl komolyan vesszük az életet, és annyira vigyázunk, hogy mindent jól csináljunk, hogy elfejeltük évezni azt az időt, ami nekünk adatott itt a földön. Táncolni a nappaliban, hülye fejeket vágni a tükörben, sikítva énekelni a kocsiban, álmodozni, hogy mindenre képesek vagyunk. Miért ne?
9. Egyedül lenni nem rossz
Nem magányos vagyok, csak egyedül vagyok. Nagy a különbség. A magány akkor tör rá az emberre, ha azok, akik körülötte vannak nem értik, nem érzik. Én saját magam a legtöbb esetben értem, vagy legalább foglalkozom azzal, hogy megértsem mit miért teszek. Annyira félünk, hogy magányosak leszünk, hogy ha egy pillanatra magunkra hagynak minket nyomkodjuk a telefonunkat a kávézóban, a sorban, a metrón de még a piros lámpánál is.
Egyik legszebb utazásom az volt, amikor hazavezettem Svájcból. 12 órán keresztül magammal kellett lennem. A száguldó forgalom nem engedte, hogy bármi mással foglalkozzam. Csak a zene volt, az út előttem és én teljes magamban. Semmi sem zavarhatta meg a gondolataim. Se egy üzenet, se egy sorozat a tv-ben, se egy másik ember gondolatai.
Az előtte lévő 21 napban két nagy és egy kisebb trauma ért. Volt mit megemészteni, mélyre ásni, átgondolni, meggyászolni, újraértékelni ,újrateremteni és kitisztulni. Gyógyított az egyedül lét, mert volt időm meghallgatni, hogy mi is folyik bennem.
10. Hála
Az ember keresi, kutatja a boldogság forrását. Ezzel csak az a gond, hogy ma tesz valamit, hogy holnap boldog lehessen. Mi lenne ha ma lennénk boldogak? Ha most, ebben a pillanatban. Ehhez nem kell más, csak tisztázni magunkban, mennyire elképesztően szerencsések vagyunk. Egy-egy nehezebb időszakomban úgy tudok elaludni, hogy összeszámolom, hogy aznap mi történt velem, amiért hálát tudok adni. A feladat: 3 olyan dolgot találni, amiért szerencsésnek érzem magam. Végül, úgy a 12. hálás pillanat környékén elalszom.
Az ember azt mondja, mindig, minden valamiért történik. Mindennek oka van. Ebben én is hittem egy ideig. Azonban ma már úgy gondolom, hogy csak akkor tudod azt mondani, hogy egy tragédia okkal történt veled, ha már képes vagy a jelenben meglátni a jót, vagyis elégedett vagy a jelenlegi életeddel. Minden azon múlik, hogy életed eseményeit hogyan kötöd össze. Ez egy egyszerű játék, amit a tudatod tesz. Még csak nem is kell feltétlenül felsőbb erőkben hinni, vagy a véletlenekben. Ha hálás vagy azért ami most van, akkor hálás leszel azért is, ami veled történt, hiszen különben nem lehetnél itt. Ez ennyi.
