Vendégposzt: Útikalauz stopposoknak

Egy ideje követem a backapacker.hu-t, mert nagyon értem és érzem a motivációt, ami a blogot ihlette. Az alábbi írással szeretnék hozzáadni néhány gondolatot Bori kincses ládájához.

Akiknek kell egy kis plusz löket

Az úti beszámolók publikálása, inspiráló blogposztok írása nagyon fontos célt szolgál. Legtöbben nem úgy jöttünk a világra és nem úgy nevelkedtünk, hogy bátran és természetesen nekivágjunk a nagy utazásnak, amikor kedvünk szottyan. Rengeteg félelem és tévhit tart vissza minket attól, hogy elinduljunk. Képesek vagyunk naphosszat bámulni a National Geographic-ot meg az On the Spot-ot mélyeket sóhajtozva, hogy bárcsak eljuthatnánk mi is ilyen helyekre. Borzasztó ez az ambivalencia! Micsoda mély szorongást okozhat egy utazni vágyóban, ha enged a félelmeinek és nem indul el.

Persze ezt is lehet tovább árnyalni. Sokan nem is realitásként élik meg a tévében, fotókon látottakat, nem gondolnak bele abba, hogy személy szerint ők maguk is eljuthatnának ilyen helyekre. Eleve elvetik. Ők mindig a Balatonnál fognak nyaralni és ugyanabban a szállodában szállnak meg minden évben. És ez teszi őket boldoggá.

P1060495

Akadunk azonban jó páran, akiknek a szíve mélyén ott lobog ez a vágy (Wanderlust! – vagy Vándorvágy:szerk) ami néha elcsitul, de egy-egy nehezebb életszakaszban, vagy egy jobb blogbejegyzés hatására tüzesen felcsap, és rögvest vinne messze, mindent hátra hagyva… Nos.. Azt hiszem, e blog olvasói között vagyunk néhányan, akikre illik ez utóbbi tünet együttes. Közülük van, aki valóban elindul. És van, aki valóban el akar indulni. Ami vagy sikerül, vagy nem… Rájuk vannak legnagyobb hatással ezek a szavak. És ha csak egy ember motivációját megerősítettem, már megérte leírni.

A stoppolásról

Érettségiző koromban el sem hittem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszer körbestoppolom Európát Tarifától Athénig (plusz egy kis Marokkó), és három „nyaralás” alkalmával 15 000 km-t stoppolok össze. Sőt valószínűleg azt gondoltam, hogy aki ilyet csinál az hülye, vagy meg akar halni.

Ma már csillogó szemmel és pillangó gyomorral olvasom a nálamnál százszor vagányabb utazók történeteit, és azt gondolom, hogy a stoppolás az a műfaj, ami alatt a legnagyobb belső utazást lehet megtenni.

Bátorság vagy vakmerőség?

A stoppos a hátizsákos turista egy speciális alfaja. Ehhez az utazási módhoz sokkal kevesebb pénz, de a tervezhetetlenség miatt több szabad idő és talán bátorság – vakmerőség? – kell. A teljes spontaneitás és kiszolgáltatottság miatt igen intenzív és erősen katalizált utazás élményt nyújt. Ha stoppal mész hosszú útra, az valóban az utazásról fog szólni, és nem a megérkezésről.

P1070121

Minden kilométerhez élmény és arc kapcsolódik, és szinte megállás nélkül folyamatos interakcióban vagy más emberekkel. Minden pillanatban fel kell tudnod adni a kontrollt és elfogadni, hogy a dolgok esetleg nem úgy történnek, ahogy szeretnéd. Ez nagyon hasznos skill az egész további életre nézve is. Csak akkor leszel képes élvezni az utat, ha nem akarsz nagyon semmit, csak az utazást magát. Végül elérheted azt az ideális állapotot, hogy nem fűzöl intenciókat a világhoz, nem igyekszel valamit folyton elérni vagy megváltoztatni, hanem egyszerűen abban az itt és most-ban találod meg a boldogságod – vagy éppen boldogtalanságod-, ahol vagy.

First step

Én egyik pillanatról a másikra lettem stoppos. Nincs rá magyarázat, az ilyesmire nem kell érveket keresni. Valamennyi előzetes tájékozódásra és előkészületre természetesen szükség volt, de egészen az első párszáz kilométer megtételéig ugyanolyan örültségnek tartottam az egészet, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy akkor már csinálni akartam, és elkezdtem.

Ha már elindultál, a hátizsák a válladat nyomja, akkor már utazó vagy. Ehhez pedig „Csak” arra van szükség, hogy megtedd az első lépést, a többi már jön magától.

A stoppolás elszáll, a Wanderlust örök

Mivel a körülményeim azóta sokat változtak, rég nem stoppoltam, de a Wanderlust természetesen megmaradt. Az életemet igyekszem úgy alakítani, hogy mehessek minél többet, minél messzebbre. Ezt hozták nekem az utak: lélekben mindig utazó maradok.

Így utólag magamra nézve azt látom, hogy a személyiségem szerves részévé váltak az utazós élményeim, globálisan kifejtve igen pozitív hatásukat. Amióta csak az első utamról visszajöttem, azóta igyekszem bátorítani, inspirálni másokat. Mivel én is a semmiből, „utazóképtelen” státuszból indultam el, van néhány dolog, amit kimondottan értek azokban, akik nem képesek nekivágni. A következő írásban összegyűjtök Nektek néhány választ ezekre.

Még több kép az Instagramon

Kövess Instagramon