Vendégposzt: Gondolatok az utazásról

Ezt a cikket Viki, a wanderlust.hu egyik szerzője írta, még a saját blogja megszületése előtt. :)

Amióta csak az első utamról visszajöttem, azóta igyekszem bátorítani, inspirálni másokat az utazásra. Mivel én is a semmiből, „utazóképtelen” státuszból indultam el, van néhány dolog, amit kimondottan értek azokban, akik nem képesek nekivágni. A következő írásban összegyűjtök Nektek néhány választ ezekre.

Nem kell született utazónak lenni

– de még csak kifejezetten optimistának sem. Az majd jön magától. Ha már elindultál, nem fogsz végig keseregni, vagy ha mégis, hazaérve nagyon boldog leszel.

Jómagam szegény családban nevelkedtem, sosem nyaraltunk, nem utaztunk sehova. Klasszikus konzervatív, vidéki értékrendet örököltem, negatív világlátással alaposan megfűszerezve. Az évek során azonban átalakítottam egy tapasztalt, optimista személy értékrendjévé. Hogy ez sikerüljön, világgá kellett menni. Kétszer.

Nem kell hozzá pénz

Tényleg nem. Minél bátrabb vagy, annál kevesebb pénz kell. Én stoppal indultam neki, egy kedves barátnőmmel. 160 euró volt nálam (2010-ben), 40-et hazahoztam. A 120 euróból vettem egy majdnem eredeti RayBan napszemüveget és egy batikolt strandkendőt is Barcelonában. Ennyi pénzből az alábbi utat sikerült megvalósítani: Budapest – Pordenone – Velence – Genova – Aix-en Provence – Barcelona – Pisa – Budapest (10-12 nap azt hiszem).

Grúzia 2014 (2)

Napi 5 euró kaja limit, Couchsurfing, stoppolás. Sosem kértünk, de mindig elfogadtuk az ételt, italt a vezetőktől, akik megkínáltak. Nem tudtam, meddig tartunk ki ennyi pénzből, nem tudtam, hogyan fog mindez sikerülni. Nem volt B terv, tartalék, vagy riasztható ismerős. Csak az optimizmusunk.

A félelem is oké, csak ne tartson vissza!

Féltem persze, mint a fene. Furcsa is lett volna, ha nem teszem, hiszen olyasmire készültem, amit soha azelőtt még nem tettem, de még csak hasonlót sem, és mindenki azt mondta, őrültség. Indulás előtt eszelős horrorsztorikkal próbáltak visszatartani sokan. Nem szabad bedőlni!

Írhatnám hosszú oldalakon keresztül az utazás előtti félelmeimet, melyeken akkor sikerült túllépnem. Hogy hogyan? Röviddel hazaérkezés után így foglaltam össze:

A veszélyes helyzetek során egyszerűen hagytam, hogy a félelem elvonuljon mellettem. Nem ültem fel a vonatra. Tudtam, hogy nincs értelme megélni, mert az csak legyengítene. A cselekvés termékeny: előrébb visz, kibontja a konfliktust, vagy megoldja azt. A félelem beismerése és elfogadása erővel töltött el. Félek, igen. De nem baj. Ez természetes. És ezen kívül még ezer dolgot lehet érezni. A félelmet már jól ismerem, de a bátorságot, a jó dolgokban való bizodalmat csak hallomásból. Úgy csinálok, mintha bátor lennék és bíznék. Nézzük csak.. Hiszen megy ez! És még milyen jól! Egészen elemi. Csakúgy magától működik. Átadom magam neki. Szinte a felelőtlenségig…”

Félni oké. És ha sikerül elengedni, azt a tapasztalatot, azt az érzést egy életre megjegyzed, és nagyon sokszor elő fogod venni.

Az utazás nem csak önmagáért jó

A stoppolós élményeimből merítettem már vizsga, állásinterjú, szakítás és más nagy drámák alkalmával. Az utazás mindig túlmutat önmagán. Ha elindulsz egy nagy útra, azzal az egész életed hátralevő részét megváltoztatod. Beléd ivódik az élmény, örök emlék marad. Minden örömével, tanulságával és kalandjával együtt. Olyasmi, ami miatt még az unokáid is vagánynak fognak tartani, amit a munkahelyi csapatépítőn mesélhetsz magadról, mint érdekességet, minden első randin tökéletes téma, melynek mesélése alatt ragyoghatsz, és megmutathatod, mennyire bátor és érdekes ember vagy. Egy életre megerősíti az önbizalmadat. Tudnám még sorolni…

Bízz a folyamatban

Ha szembenézel a félelmeiddel, kilépsz a komfort zónádból és nekivágsz, már nyert ügyed van. Mert nincs visszaút. Arra kényszerülsz, hogy bízz önmagadban, bízz az utadban, az emberekben, akikkel találkozol. Bízz a Folyamatban.

Egy igazi utat nem úszol meg nehéz vagy veszélyes helyzetek nélkül. Nyilvánvalóan nem is ez a cél. Ha már benne vagy, nincs más teendőd, mint elengedni a félelmeket, optimistán fogadni minden egyes élményt.

Valahol Dél-Spanyolországban 2012

Stopposként örökös önreflexióra kényszerültünk, és igen mélyen belevésődött egy erős emberszeretet és bizalom az elménkbe. Miért? Mert amikor a két betörőképű fickó, aki mellé nagy vonakodva beültél, nem azért áll meg a benzinkúton, hogy félrerángasson egy bokorba, hanem hogy 3 napi élelemmel feltöltse a hátizsákodat; vagy a transzvesztita táncosnő a kisbusszal letér a saját útjáról, hogy Téged jó helyen tegyen ki; vagy amikor éjszaka az autópálya leállósávjában ragadva felhívod a hostodat, hogy nem tudsz bejutni a városba és 5 perc múlva ott terem érted. Nos.. Ezek olyan sorozatos kellemes csalódások, melyek alapvetően pozitív irányba terelik a gondolkodásodat…

Nem kell mást tenni, csak elindulni, aztán erősen dolgozni azon, hogy a reflex-szerű félelmek, előítéletek ne tudjanak eluralkodni, és egyszer csak elkezd működni. Mint egy varázslat.

Az első után már mindig érteni fogod

Ezek a kalandok csak addig tűnnek elképzelhetetlennek, amíg a sajátodat össze nem hozod. Aztán egyszer csak megérted, milyen az, amikor valakivel az útja során extrém dolgok történnek, és mosolyogva meséli, mások meg a szájukat tátják.

Ha az első megvan, a többi már könnyen jön, helyükre kerülnek a prioritások. Megváltozik a pénz értéke: tárgyak helyett élményekre akarsz majd gyűjteni. Minden nagyobb kiadás előtt összeméred, hogy vajon milyen messze lehetne utazni ennyi pénzből, és ezzel a mércével mérve csak az igazán fontos dolgokat fogod megvenni. Rettenetesen spórolsz a szabad napjaiddal és csak akkor veszed ki, ha nagyon muszáj, sosem töltöd lustulással őket. És mindez ráadásul elégedettséggel tölt majd el.

Mi van, ha rossz lesz?

Nem lesz. Tényleg. Sosem hallottam még rossz utazós sztorit, ami igaz lett volna. Annak az esélye, hogy bántanak /extrém módon lebetegedsz /baleset ér, elenyésző. Az élet nem egy filmdráma, a veszélyes helyzetek sokkal nagyobb eséllyel oldódnak meg valamilyen irányban, minthogy tragédiával végződnének. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, ezt mind tudjuk. Azt is tudjuk, hogy itthon is érhet minket baj. Mégsem kuksolunk a szobában.

Érdemes megkeresni azt a határt, ami még egészséges. Lehet előkészületeket tenni, de nincs értelme túlzottan leszervezni, bebiztosítani az utat, hiszen akkor a lényeg, szabadság faktor vész el. Nem láthatsz minden bajt előre, de bízhatsz abban, hogy adott esetben megoldod rögtönzéssel.

Hogyan kezdjem el?

Ha sok hónapos, nagy útról álmodsz már régóta, de még semmit nem tettél az ügy érdekében, érdemes egy kisebb vállalkozással indítani. Talán túl nagy falat elsőre. Rövidebb utakon is roppant nagyot lehet utazni, higgyétek el. Nemrég voltunk Grúziában 5 napot, és én mondom, egész télre feltöltött utazós élményekkel. Beszámoló itt: leavetheworldtrips.blogspot.hu

Grúzia 2014 (1)

Keresd meg a neked megfelelő formát. Nem muszáj stoppolni, és nem feltétlenül kell egyből interkontinentális utakra vállalkozni. Elindulni hátizsákkal Barcelonába vagy Athénbe, egy szlovéniai vadkempingezésre, Grúziai hegyi túrára, mind nagyon izgalmas kalandokat tartogathat. És nagyon olcsó. Egy a lényeg, indulj el. Just Go.

Ezer kifogás

15 ezer kilométert stoppoltam a világban, és ez elég volt ahhoz, hogy lélekben mindig backpacker maradjak. Az életem azóta megváltozott: rendes munka, évi 21 szabadnap, saját albérlet. Stoppolni nem is indulnék már el, hiszen ahhoz sokkal több szabad időre lenne szükség. Tisztában vagyok a lehetőségeimmel, és azokat száz százalékig kimerítem. Idén csak „kisebb” utakon voltam, de lélegzet-elállító tájakon, és sosem úgy jöttem vissza, hogy a fenébe, Ázsiába kellett volna menni. Persze oda is el fogok indulni, talán nem is olyan sokára…

Pontosan tudom, milyen akadályokat kell leküzdeni, ha valakinek „normális” élete és munkája van. De ez a blog azt hiszem, azért van, hogy mindig emlékeztessen arra, hogy minden kifogásra van válasz.

Komjáti Viki 

Nagyon köszönöm, Viki, hogy ezt megírtad nekünk! – Bori