Nem, nem utazhat mindenki

Másfél éven keresztül annak szenteltem a blogot, hogy elmondjam, mindenki utazhat, ha akar.  Most szeretnék elnézést kérni ezért az arrogáns kijelentésemért. Sajnos tévedtem. Bár nekem rengeteg munkám van abban, hogy azt az életet élhetem, amit élek, járva a világot, emberekkel ismerkedem, látok és tanulok, mégis sokszor állt mellém a szerencse. A teljesség igénye nélkül ebben a posztban szeretnék hálát adni a következő szerencséimnek:
 

Magyar útlevél

Ha kinyitod az útleveled, megtalálod benne a következő mondatot. Az útlevél a világ összes országába érvényes. Megszerezni egy ilyen dokumentumot 2-3 hét, és nem kifejezetten drága.
Természetes, igaz? Hát nem mindenhol. A minap egy indonéz barátom tőlem kérdezte, hogy hogyan lehet útlevelet szerezni. A kérdést sem értettem. Majd kiderült, hogy több helyi barátom próbálkozott vele, de a nagy korrupciónak köszönhetően nagyon kevés ember képes megfizetni. Mowie pl. rengeteg pénzt ölt abba, hogy egy helyi barátjának segítsen útlevelet szerezni. A pontos eljárást senki nem tudja, mert hatalmas a ködösítés. Nem véletlenül…
 

Egyelőre családmentesen

Vannak olyan utazók, akik családostul járják a világot, büszkén verve saját mellüket, hogy milyen faszán megoldották az élet nagy kérdését: családalapítás megállapodás – letelepedés – nélkül? Szertinem ez nagyon önző dolog. Van az a kor, amikor tényleg mindegy a babának, hogy hol van, addig, amíg a szüleivel van, viszont, ahogy idősödik, szüksége van más barátokra. Én szeretném majd, hogy a gyerekeim szerelmesek legyenek az osztálytársaikba, legyenek legjobb barátaik, legyen egy közös bunkerük a játszótéren. Ezt elvenni tőlük szerintem pusztán egoista döntés.
Hogy én miért vagyok szerencsés? Nyilván nem azért, mert nincs saját családom. :) Remélem erre is sor kerül majd valamikor,  de hálás vagyok, hogy még családalapítás előtt kapcsoltam, és most utazom. Amikor lesznek gyerekeim, akkor ők lesznek az elsők és nem a vándorvágyam.
 

Nem ápolok senkit

Ezzel kellett volna kezdenem. Míg a gyerekvállalás kárpótolhat a vándorvágyad passzivitása miatt, egy beteg rokont ápolni több oldalról elképesztően nehéz. Nagyon szerncsés vagyok, hogy nem járok ebben a cipőben, hiszen, ha valakinek szüksége lenne rám, azonnal hazafordulnék. Azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyarázni.
 

Egészséges vagyok

Az ember az egészséget nem érzi, csak azt, ha valamilye “már nem fáj”. Ha elmúlt a betegség. Pont ezért hajlamosak vagyunk átsiklai a tényen, mekkora mázlisták vagyunk, hogy szervezetünk jól működik.
Találkoztam siketnémákkal Indiában, akik már hónapok óta utaztak. Akkor azt gondoltam: nem lehet akadály, ha ők is megcsinálták. Ez nem így van. Vannak olyanok, akik folyamatos orvosi ellátásra szorulnak.
 

Családi háttér

Még mindig nem támogatnak a szüleim anyagilag, és egy pillantig nem várom el tőlük. De bizony az, hogy effektive pénzt nem küldenek nem azt jelenti, hogy nem állnak mögöttem. Iskoláztak, nyitottságra neveltek, és erőltették, hogy megtanuljak angolul, úgy, hogy gyerekként nagyon nem ment. Mindig kettes voltam ebből a nyelvből. Ma már 4 nyelvet beszélek, mert kifizették nekem a különtanárokat, mert elmehettem Spanyolországba tanulni 18 és 21 évesen, amikor még nem dolgoztam. Mert még ma is, ha valami nem jön össze, tudom, hogy van egy hely, ahova mindig hazamehetek, ételt és szállást, na meg szeretetet kapok. Mindig arra tanítottak, hogy a család ott van nekünk ha baj van, és segítjük egymást. Összetartóak vagyunk a testvéremmel is, legjobb barátok. Ez bizony otthont ad, egy ilyen világjárónak is, mint amilyen én vagyok.
 
Fontosnak tartom, hogy észrevegyük, mennyire szerencsések vagyunk. Nem tudom másnak milyen az élete, bár sok emberrel találkozom és így sok életet megismerhetek. De soha nem jártam még az ő útjukon.
Azt is szeretném leszögezni, hogy nagyon-nagyon sok álprobléma van, olyan, ami nem valós, hanem a komfortzónánk által szabott határaink generálják. Olyan problémák, amit a változástól való félelmeink, az önbizalomhiányunk, vagy a hamis biztonság érzetünk okoz. Továbbra is szerenték majd olyan írásokat közzé tenni, amik ezen álproblémák feltérképezésére és leküzdésére sarkallanak, viszont jelen pillanatban azt szeretném üzenni azoknak, akiket esetleg a stílus, amiben ezt közöltem, megbántott, hogy már látom, hogy nem minden olyan fekete és fehér, ahogy én megéltem idáig. És hozzátenni, hogy remélem a körülmények hamarosan változtnak számukra, és eleget tudnak majd tenni idővel az utazásvágyaiknak. Addig kitartást kívánok, és sok pozitív gondoltatot.