Lemaradok valamiről?

Kérdés: Nem félsz, hogy attól, hogy utazol, sok minden másról lemaradsz?

Az “elég” filozófiája

A makró tanáromból annyi marad meg, hogy egyfolytában azt hajtogatta: you always have to sacrifice something – mindig fel kell áldoznod valamit. Mindig. Ha lemész a parkba, feláldozod, hogy otthon olvass. Ha otthon olvasol, lemondasz arról, hogy lemenj a parkba.

Ha az utazást választod, lemondasz a biztonságról. Ha az otthont választod, lemondasz a kalandról.
Ha mást nem is tanultam ettől a tanártól, ezt nagyon. Mindennek meg van az ára, még akkor is, ha ez nem tűnik fel egy adott pillanatban.

Korunk egyik nagy csapdája a szabadságot jelentő választás. Bár azt gondoljuk, hogy pont ez az, ami a szabadságot jelenti, szerintem pont a sok választási lehetőség börtönöz be minket, és sok esetben tesz minket mozdulatlanná. Nap mint nap döntéseket kell hoznunk a saját életünk kapcsán. Mit egyek, hol dogozzak, mit csináljak a szabadidőmmel. Nem csak döntéseket kell hozni, de még döntések fontossági sorrendjéről is döntenünk kell. És minden egyes döntéssel lemondunk valami másról. Minél több a választás, annál több dolog közül kell kiválasztani azt az egyet, amiről nem mondunk le.

Sok dologról már most lemondtam, lemaradtam. Nem lettem fiatal anyuka, nem lettem magas beosztású cégvezető.
Egy olyan életet álmodtam meg magamnak, ami az adott pillanatban prioritásom volt: egy rutin, egy kötöttségek nélküli élet, a családom és a barátaim óvó szárnyai nélkül. Egyedül. Cserébe kaptam rengeteg mindent. Sok új barátot – akik nyilván nem pótolják az itthoniakat, de új perspektívát, látásmódot adtak nekem is. Sok szeretetet és kedvességét, sok új gondolatot, sok nézőpontot és ami végül akkor a legfontosabb volt számomra, amikor meghoztam a döntést: a békét.

Az elmúlt közel egy évben rájöttem, hogy a béke kulcsa egy szó: elég.
Elég a ruha ami rajtam van. Elég a hátizsákom. Elég jó a sátor, amiben alszom. Elég az étel, ami a tányéromra kerül. Elég az, amit aznap az élettől kapok. Elég jó a döntés amit meghoztam, és elég jó vagyok én is. Nem tökéletes, de elég.

Itthon, otthon

A kérdező azonban még másra is kíváncsi volt, így fejtette ki kérdését: “Én is nagyon szeretek utazni, akár hónapokat is. de én mindig hazajövök huzamos időre, és szerintem alkalmatlan is lennék hosszabb távon való utazásra, mert imádok hazajönni, nagyon szeretem az otthonom, a városom, jó az állandóság és persze van sok ismerősöm-barátom sokfelé, de mégiscsak itt vannak azok, akiket a legjobban szeretek. És egy ideig el tudom viselni a hiányukat cserébe a sok jóért, ami az utazásból jön, csak van egy pont, ahol átbillen a mérleg. És kíváncsi vagyok, hogy Bori ezt hogy látja…”
Eredetileg az volt a terv, hogy egy évet utazom, haza jövök Karácsonyozni, majd megyek tovább. Az utazás azonban mást tanítást tartogatott számomra: Az emberi kapcsolatok még az utazásnál is fontosabbak. Sokan mondják, hogy egy igazi barátságnál onnan folytatod a beszélgetést, ahol abbahagytad, és ez igaz is. De szerintem a beszélgetés nem feltétlenül elég egy kapcsolat ápolásához. Közös élmények is kellenek. Többek között ezért is döntöttem el, hogy nem elég két hétre haza járnom. Annyi időt kell adnom a kapcsolataimnak, hogy megint legyenek közösen megélt történetek, amikről majd megint tudunk beszélgetni. Így következő utam is is úgy tervezem, hogy 6-7 hónap múlva pár hónapra hazajöjjek Európába és az itt élő barátaimmal felvegyem a fonalat. Az életük része legyek, nem csak Skype-on.

Mi lesz a családalapítással?!

Amit ez a kérdező nem kérdezett meg, de előadásaim során folyton felmerül, az az, hogy mi lesz a családalapítással. Akkor itt szeretnék egy dolgot tisztázni: az, hogy most életvitel szerűen utazom nem azt jelenti, hogy örökre ilyen lesz az életem.
Nyolc év irodai munka után szükségem volt egy olyan útra,  ahol nincs terv. Meg akartam ízlelni a teljes szabadságot és megtanulni amit ez az életforma taníthat nekem. Szükségem volt egy ilyen szakaszra az életemben. Nyilván ebbe az is beletartozott, hogy azt sem döntöm el, hogy mikor hagyom abba.
Ma már tudom, hogy az utazás addiktív. Sokan mosolyogva bólogatnak, amikor ezt mondom, pedig az addikció egy idő után veszélyes. Azt jelenti, hogy a függőséged rámegy az életedre. Szerencsésnek érzem magam, hogy erre a kis buktatóra időben rájöttem, és elkezdtem megtenni a prevenciós lépéseket, vagyis azon gondolkozni, hogy mi legyen akkor, ha már csak rutin az utazás, és csak azért csinálom mert a “rendes” életben nem találom többet a helyem. Most merült fel bennem, hogy kell egy új terv: hogyan tudok megállni. Úgy szeretnék hazaérkezni majd, hogy izgalommal várhassam következő életszakaszom.
Sokan azt gondolhatják, hogy nem szeretnék családot vállalni. Ez nem így van. Viszont ehhez szeretném megtalálni azt a társat, aki elég, és akinek elég vagyok. Nem tökéletes, csak elég. Akivel látjuk egymás hibáit és ennek ellenére is egymást választjuk.
Mivel ezt a fiatalembert még nem találtam meg se itthon, se máshol, nem tudom megmondani, hogy mikor alapítok családot, csak azt, hogy fogok, amikor megtalálom.