Hogyan töltöttem egy hetet maori-ngapuhi zenészekkel

Na ez egy jó kérdés. Kezdjük ott, hogy T egy legenda. Nem csak Paihiaban ismeri mindenki, de szinte az egész országban találkozhatsz olyanokkal, akik a házában éltek egykor.

Mi egy szerencsés véletlen folytán ismerkedtünk meg vele, amikor még a fiúkkal  és a Hortobágyi Rántott Vombattal voltam a road tripen. Az utolsó két napot a házában töltöttük. Mindenkit befogad, akit szimpatikusnak talál. Először volt bennünk egy kis előítélet. Az arcán is tetovált, zömök fickó nem feltétlenül bizalomgerjesztő első ránézésre, de hamar kiderült számunkra, hogy hatalmas szíve van. Keménykedünk

A kertjében vertük fel a sátrunkat, ahol másnap reggel 3 erős férfi jelent meg, akik egy mély gödröt ástak. Miután tisztázódott a helyzet, hogy nem a sírunkat ássák, kiderült, hogy valójában az ebédünket készítik: a Hangit. Ez a maorik hagyományos étele. A kiásott gödörben tüzet raktak, majd a parázsra helyeztük a dobozokba válogatott húst és zöldséget. ( Volt vega verzió is, szerencsére). Jó pár órát pároltuk az ételt, mielőtt nekiestünk. Jó negyven fős házibuli lett belőle.

DSC_0843

DSC_0856

DSC_0887

T és barátja, ReiRei, zseniális zenészek. Az első északa nagyot jammeltünk, és másnap, amíg az étel készült, megtanítottam neki pár akkordot az ukulelémen. T annyira megörült neki, hogy megígérte: ha visszajövök egy hétre hozzá, akkor kifaragja az ukulelém.

Én akkor elmentem egy hónapra dolgozni Raglanbe, a szörfparadicsomba, de végig ott volt bennem, hogy ezt a ziccert nem hagyhatom ki.

Amikor visszaértem Paihiba, kiderült, hogy T-t kiköltöztették a sok vendég miatt. Egy hostelben lakott akkor, ReiRei-jel. Nagyon megörült nekem, amikor meglátott, és már kérte is a hangszerem, hogy munkához láthasson. Mivel már nem volt meg a ház, nem volt hol laknom. Akkor egy hétre elmentem a nénihez KeriKeribe dolgozni. (kártyázni). Közben T sms-ben értesített, hogy hamarosan új házba költözik, és mehetek hozzájuk lakni. 6 nappal később vissza stoppoltam Paihiba, ahol a hostelben  megtaláltam T-t. Kiderült, hogy még mindig nem sikerült elköltöznie. Szerintem nem akart. Egy apartmant kapott a tulajtól ingyen a hostelben, ahol ReiRei-jel aludt, és számomra is akadt egy hely. A tulaj soha nem szólt egy szót sem, hiszen T-nek köszönhetően az emberek csak jöttek és sosem mentek el. Állítólag sosem volt ilyen teltház az úszómedencés, jacuzzis hostelben.

Végül egy hétig éltem a párossal, akikkel egész nap csak zenéltünk. Esténként a kis faluban hatalmas bulik alakultak ki, ami mélyen meglepett, mert ez egy csöndes helynek tűnik első ránézésre.

Ez idő alatt sokat tanultam a helyi törzsekről. T-t először maorinak hittem, de amikor véletlenül annak neveztem, nagyon megsértődött, és kijavított, hogy ő Ngapuhi (ejtsd:nápüi), ami az északi sziget északi részén élő törzs.  Erre nagyon büszke volt. Nagyon fontos náluk, hogy cipőben nem szabad bemenni a lakásba. (Ezt is a nehezebb úton tanultam meg…) Nagyon muzikális emberek, és mindenkinek hatalmas családja van. A tetoválás  és piercingek szintén nagyon fontosak számukra.

Egyik reggel, amikor felkeltem, T megkérdezte, mi a tervem az napra. Azt mondtam, elmegyek kirándulni, ő pedig elmondta, hogy elmegy kifúratni az orrát. “Ez jó ötlet!” – mondtam, és vele tartottam.

IMG_0547

Mi volt az ára az ingyen lakásnak? Nyilván sokatokban felmerült, hogy biztos valami csúnya módon kellett fizetnem ezért. Ki kell ábrándítsak mindenkit, T-nek és ReiReinek egy pillanatig sem volt hátsószándéka. Egyszerűen csak szeretik a társaságot. Az mondjuk az első nap tiszta sor volt, hogy én vagyok a “cleaner”, vagyis cserébe mégis csak kellett takarítani, de ez annyit jelentett, hogy elmosogattam az ebéd után, vagy amikor végül mégiscsak elköltöztünk, segítettem rendbetenni az új házat. De ez szerintem természetes. Felajánlottam, hogy csinálok nekik gombapaprikást, vagy almáspitét, de az ajánlatom nagyon erősen elutasították. T két fajta ajándékot fogadott el: magyar zászlót, vagy magyar forintot. Ezeket gyűjti. Egy ötszázast Hoki jóvoltából már kapott. Mikor megjegyeztem, hogy milyen kár, hogy nincs magyar zászlója, a kezembe nyomta a telefonját: “Ezt a számot hívd fel, hétfőre itt lesz. 23 dollár szállítással.” Éreztem, hogy itt nincs appelláta. Megrendeltem a zászlót.

IMG_0649

Utolsó nap megtörtént a csere. T minden nap elvonult, hogy titokban kifaragja az ukulelém. Már mindenki látta, aki velünk lógott, de én csak a kész művet láthattam. Az eredmény csodálatos. Most aztán bajban vagyok. Már nem az iphone-om, vagy a macbookom a legértékesebb dolog a hátizsákomban. Most már van egy ngeapuhi faragott ukulelém.

IMG_0654

Köszönöm T-nek! Az ilyen történetekre mondják az emberek, hogy visszaállítja a hitet az emberiségben.